Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
@^i#TúZEUMI J^ÍRLEVÉLi® a Múzeumok és Látogatók Alapítvány munkatársa nyitotta meg. Fehér Ágnes hosszú éveken keresztül a Szépművészeti Múzeum Közművelődési Osztályát vezette, és a gyermekfoglalkozások úttörője volt múzeumunkban egy olyan korszakban, amikor még ez egyéni kezdeményezésre, szabadidőben történt. Nagy István, a díjak átadása előtt mondott beszédében úgy foglalta össze a pályázat eredményét, hogy sok szép és értékes alkotást vártunk, de nem számítottunk rá, hogy ilyen fantasztikus anyag fog összejönni. A pályázat címét követve, itt is csoda történt. Fehér Ágnes beszédéből, mely nemcsak a pályázókat tüntette ki figyelmével, hanem a felkészítő tanárok odaadó és lelkes munkájára is felhívta a figyelmet, egy statisztikát emelnék ki: a memória az információ szerzés módjától függően különböző mértékben tárolja az új ismereteket. Hooper Greenhill (1994) közöl egy táblázatot, amelyben tapasztalok alapján összegzi a különféle tanulási módszerekre általában jellemző emlékezési arányt. Ebből az kiderül ki, hogy (statisztikus átlag szerint) ha valakinek felolvasnak egy szöveget, két nap múlva kétszer annyira emlékszik vissza, mintha ő olvasta volna. Ha képeket, tárgyakat is néz mellé, háromszor annyira emlékszik (ami az információk 30%-a). Ugrásszerűen nő az emlékezet szintje, ha az illető aktív résztvevő, ha megbeszélésben vesz részt vagy maga beszédet tart (70%), és még tovább, ha nemcsak beszél, hanem csinál is valamit... Akiállított művek jelenleg is megtekinthetők a Szépművészeti Múzeum Ión piramisa előtt. Az ünnepséggel egy időben a díjazottak egy Múzeumi Napot is nyertek, vagyis egész napos programot biztosítottunk számukra. Délelőtt az Egyiptomi kiállítást mutattam be nekik, majd a hieroglifákkal ismerkedtek, és ki-ki leírhatta saját nevét ezekkel a különleges betűkkel, majd pecsételő formájában haza is vihette. Ezt ebéd után tárlatvezetés követte a Régi Képtár gyűjteményében, majd egy órás dráma szakkör következett, ahol néhány óegyiptomi állatmesét mutattam be, és egy jelenetet pantomim formájában elő is adtunk, végül a Zsigmond kiállítás tárlatvezetésével (Antalffy Péter) ért véget a nap. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy valamennyi közreműködőnek, a nevek felsorolása nélkül, köszönetét mondjak, hogy lehetővé tették ezt a tartalmas és reményeink szerint élmény dús eseményt. Győry Hedvig Tudományos tevékenység > Új kiadványok Az Intercisa Múzeum kincsei III. - Die Schätze des Intercisa Muzeums III. Újlaki Pongrácz Zsuzsanna: Az Intercisa Múzeum római kori mécsesei. Intercisa Múzeum 2006. 150 p. ill. Dunaújváros területe a múlt század elejétől fogva ismert római kori lelőhely: a Nemzeti Múzeum régészei figyeltek fel az egyre élénkülő műkincs kereskedelemben fel-felbukkanó értékes dunapentelei régészeti leletekre, s ennek nyomán kezdődtek meg a hosszabb-rövidebb megszakításokkal folyó kutatások... Az Intercisa Múzeumot az 1950-es években alapították, amikor a Vasmű építése során előkerült hatalmas mennyiségű és legalább akkora jelentőségű bronzkori leletanyag kikövetelte egy helyi, városi múzeum létrehozását: névadója az itteni ókori település lett. így a város építése során feltárt római kori régészeti anyag már a városban maradhatott. Jelen katalógusunk a múzeum gyűjteményében lévő 491 mécsest és 4 mécses-mintát mutatja be, de nem foglalkozik a világítóeszköz-alkatrészekkel (mécses- akasztókkal, kandeláberekkel). A mécsesek zöme intercisai, mindössze 4 darab származik Annamatiából (mai neve Barcs). A mécsesek leírásában a lelőhelyet egyszerűsítve adtuk meg (temető, castellum, vicus, azaz a tábor körüli polgári település, illetve az egyszerűség kedvéért itt minden táboron kívüli terület). Az intercisai mécsesek 55%a sírlelet, majd 22%-át a castellum területén, 22%-ot a vicusban vagy azon kívül találták meg (a maradék 1 % szórvány). Az arányok egyik oka, hogy mind a castellum, mind a vicus épületeit többé-kevésbé békésen hagyták el, vagyis nem kellett valamilyen vészhelyzet miatti menekülésben csapot-papot hátrahagyni - a használati eszközöket összecsomagolták, és magukkal vitték az elköltözők. A sírok gyakori melléklete a mécses, hiszen a halottaknak a túlvilágra vezető úton szüksége volt az életükben használt tárgyak, eszközök egy részére. A másik ok is történeti, kutatástörténeti lehet, a 20. század második felében ugyanis (elsősorban az 50-es, 60-as években és a 70-es évek elején) a legkiterjedtebb feltárások az épülő új város területén folytak. Sztálinváros, a mai Dunaújváros építkezései elkerülték a castellumot, ahol csak kisebb ásatások zajlottak. A sírokból előkerült mécsesek jó része ép, vagy csak kissé sérült, így pontosan tipologizálható. A sírba útravalóul az elhunytak mellé pénzt is tettek, hogy a túlvilági révészt megfizethessék. Ez hozzásegít a mécsesek terminus post quem datálásához. Ez csak viszonyítási pont lehet, ugyanis a legtöbb mécsesformát hosszú időn keresztül, 100-200 éven át is használták, a legáltalánosabb formákat pedig akár 250-300 évig is. A korszakhoz kapcsolásban éppen ezért nagy szerepet játszik a mécses újszerű állapota, hiszen a gyártás lényege a másolás. így a datálás összetett folyamat, melynek során a közvetlen kormeghatározó adatokhoz viszonyítani kell a formai jellemzőket. (Bevezető) A könyv az Intercisa Múzeumban kapható, megrendelhető postai úton, utánvéttel is. Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története 1055-2005. Budapest, 2005. 549 old. 119 kép, 13 táblázat, 3 térképmelléklet. Ára: 6000.- Ft Az elmúlt években gyakorta riadalmat okozott a tó vízállásának drasztikus csökkenése. Többek között ez is indította el - a Balaton vízi környezetvédelmével évtizedek óta foglalkozó - dr. Virág 268
