Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-07-01 / 7-8. szám
©Múzeumi Hírlevél Jg> A milánói Archivio Fotográfia) raktárának részlete a digitalizálás kérdéseit. Mintegy 80 fényképpel illusztráltan megismerhettük az archívum legszebb, legérdekesebb műtárgyait. Az előadást - amelyet Cobino István kitűnően tolmácsolt - rövid szünet követte, majd kötetlen beszélgetés keretében a hallgatók kérdéseire válaszolt Paoli asszony. A délelőtt 11 órától délután 3 óráig tartó program egyúttal jó alkalom volt arra is, hogy mi, fényképgyűjteményekben dolgozó muzeológus kollégák, találkozzunk egymással. Az előadás rövidített magyar szövege - reményeink szerint - a Fotóművészet ezévi utolsó számában lát majd napvilágot. Köszönjük minden nemzeti múzeumi kollégánknak, aki részt vett a program szervezésében, sikeres megrendezésében, a segítséget. Köszönjük támogatóinknak a Múzeumi Osztálynak és az Olasz Intézetnek, hogy mellénk álltak. Reméljük, hogy sikerül valóban tovább folytatnunk a kezdeményezést, s jövőre újra „találkozhatunk". Cs. Lengyel Beatrix PhD, Főosztályvezető, MNM Történeti Fényképtár A milánói Archivio Fotográfia) kutatóterme a Sforza várban 1956 Országos Történész-Muzeológus konferencia Szolnok 2006. június 14. - 16. Az idei MAMUTT éves találkozójának központi témája az 1956. évi forradalom tárgyi és dokumentumanyaga volt. Eddig a száraz cím. Azonban ismét bebizonyosodott - amire R. Várkmyi Ágnes utalt a tavalyi konferencián, a Rákóczi évforduló kapcsán -, hogy a múzeumok anyagában hatalmas tartalékok rejlenek olyan korszakok feldolgozása esetén, amelyekkel kissé adós az írott forrásokra alapozó történettudomány. Gondolom, nem álltam egyedül avval a félelemmel, hogy az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának megünneplése megosztottságba, hamis nosztalgiába vagy - a fiatalok részéről - teljes érdektelenségbe és elutasításba fullad. Hogy is lehetne ebből kikerülni? Hiszen az én generációm, az ötvenesek, piciny gyermekek voltak, bár emlékeink vannak, hiszen tudjuk, hogy az ember fejlődésében az első három év meghatározó. Na, de akkor is, az nem elég egy objektív visszaemlékezéshez. Már mi is nagyszülők vagyunk. Gyerekeink és unokáink még meg sem születtek akkor. A dédszülők többsége, akik ennek aktív részesei, majd áldozatai lettek - a temetőben nyugszanak. Mit is kezdhetünk homályos emlékeinkkel? Ez utóbbihoz kapcsolódva ért a legerősebb élmény: a muzeológus szakma szakszerűsége, professzionalizmusa. Nincs nosztalgia és öreg „partizánok” rosszízű visszaemlékezése. Gyűjtemények léteznek, ma már hivatalosan, negyven évig pedig rejtve gyarapodtak. Hadd idézzek fel ebből néhányat, hiszen a teljes anyaggal úgyis találkozni fognak a MAMUTT jövőre megjelenő aktuális évkönyvében, úgy, ahogy idén a Rákóczi-évforduló előadásait is elolvashatják nyomtatásban. 232
