Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-07-01 / 7-8. szám
m^úzEUMi Hírlevél J© Az évszak műtárgya - 2006. nyár Kecskefülű edények - „Pignate" Szépművészeti Múzeum - Reneszánsz Csarnok! 2006. június 7 - augusztus 27. Új helyen, a Reneszánsz Csarnokban látható az a kis kiállítás, amely egy régóta a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének raktárában őrzött tárgy köré szerveződik. Az ismeretlen eredetű, és teljesen díszítetlen kancsót figyelemre és kiállításra érdemessé két fülének elhelyezése teszi: ezek nem a szokásos módon, egymással szemben vannak elhelyezve, hanem egymástól mintegy 90°-nyi távolsága. A formája és anyaga alapján a Kr.e. 6. század végére vagy az 5. századra keltezhető váza, amely talán egy szicíliai görög műhelyben készült, nem áll egyedül az ókori görög és itáliai kerámia-leletek közt a fülek elhelyezésének ezzel a feltűnő sajátosságával. Hasonló típusú kancsók, úgy tűnik, először Korinthosban készültek a Kr.e. 6. században; folyamatos előfordulásuk a korinthosi műhelyek készítményei közt a Kr. e. 1. századig nyilvánvalóvá teszi, hogy nem improvizált jelenségről van szó. Meg lehet határozni még néhány olyan központot vagy szűkebb területet, ahol ezek az edények helyi műhelyekben készültek. Ilyen készítési központ lehetett mai ismereteink szerint az említett Korinthoson kívül Athén, amelynek készítményeire gomba-formájú test a jellemző, és ahol használatuk a klasszikus korra, a Kr.e. 5-4. századra korlátozódott. Görög földön ezen kívül még egy műhelyük működése valószínűsített, Milétosban, a mai Törökország égéi partvidékén letelepült keleti görögség egyik legnagyobb központjában. Megtalálhatók ezek a kancsók a görögökkel szomszédos, részben görög településeknek is helyt adó területeken, a Fekete-tenger partjain, valamint Itáliában és Szicíliában. Helyi utánzó-műhelyt a Fekete-tenger partvidékén elsősorban a romániai Histriában, a Duna torkolatvidékén a milétosiak által alapított görög településen lehet feltételezni. Jóval gazdagabb a nyugati területek anyaga. Egyelőre Itáliában két helyen lehet biztosan helyi műhelyekkel számolni: a Tyrrhén-tenger partján Paestum és az ókori Velia (Elea) között, az adriai oldalon pedig a Pó torkolatvidékén és attól délre, a mai Padova és Ancona közti területen. Az előbbiek készítményeire a gömbölyű test és sávos díszítés a jellemző, a Pó-vidékiekre a vállukon megjelenő növényminták. Az importált példányokat utánzó helyi műhely működhetett Szicíliában: délen Agrigento, keleten Siracusa, északon Lipari szigetének környékén, de egy példány a dél-francia partvidékre is eljutott. A kancsók közös vonása a fülek elhelyezésén kívül a 15-20 cm közötti magasság, a 2-3 literes űrtartalom, a kiöntő nélküli kerek száj és a festett díszítés túlnyomórészt teljes hiánya. A két fül sajátos elhelyezése ritkábban már az ókorban más formájú vázákon is megjelenik, jelentésére azonban sem ezek, sem a lelőhelyek vagy az antik ábrázolások nem adnak egyértelmű választ. Abból kiindulva, hogy az ókori fazekasmesterek nem öncélúan, hanem meghatározott igények kielégítésére formálták edényeiket, érdemes a kettősfülű edények használati lehetőségeinek mérlegelésénél az edényfajtának néhány eleven tapasztalatból ismert funkcióját figyelembe venni. Az itáliai fazekasok, főként az említett tyrrhén-tengerparti területen a pignaíű-nak nevezett kettősfülű fazekakat sokáig tartó főzést igénylő ételek elkészítésénél használják; a két füllel ellentétes oldalról melegítik őket, és a megfőtt étellel telt fazék a két, tüzet nem ért fülénél fogva megfogható. Ugyanilyen használatra készítették még a közelmúltban is szélesszájú fazekaikat egy erdélyi műhelyben. Itt is külön nevük volt: aránka, a népnyelvben pedig kecskefülű edényeknek nevezik őket. A kiállított példány a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből való. Az ókori példányokkal kapcsolatban felvetődött esetleges rituális használatuk lehetősége is. Ennek realitását megintcsak az élő gyakorlat alapján lehet igazolni. A zsidó vallásban régi hagyományon alapuló tisztasági előírások szolgálatában készülnek 223
