Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-10-01 / 10. szám
m^fúzEUMi Hírlevél m foglalatoskodó emberek láthatók. A látogató a metszetek végére érve garantáltan el fogja felejteni, hogy a kiállítás címe Fujiyama, s elmerül a XIX. századi Japán életképeinek szemlélésében. MNG 125 éves a Magyar Iparművészeti Egyetem Iparművészeti Múzeum 2005. október 18. - november 6. Az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Iparművészeti Egyetem 1896-ban került közös fedél alá Lechner Ödön és Pártos Gyula épületében, az Iparművészeti Palotában. Az intézmények tevékenysége kölcsönösen egymásra épült: az Iskola oktatása nem lehetett volna teljes a múzeumi gyűjtemény megismertetése nélkül, a Múzeum pedig kezdettől fogva gyűjtötte az Iskolában végzett kortárs iparművészek alkotásait. Az Iparművészeti Iskola ugyanis a felsőfokú iparművészképzés egyetlen hazai színhelye volt, s ezt a privilégiumát csaknem az ezredfordulóig megőrizte. A Múzeum és az Egyetem közös története napjainkig tart, hiszen az épület Kinizsi utcai szárnyában ma is oktatás folyik. Kiállításunk az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének XX. századi magyar anyagából mutat be olyan műveket, melyek alkotói egykor az Iparművészeti Iskola - illetve utódintézményei - hallgatói voltak. A sokféle szempontnak alárendelt válogatás egy rövid tallózásnál nem ígérhet többet a látogatónak, aki azonban a jól ismert és sokat publikált művek mellett ritkán kiállított különlegességeket is felfedezhet majd. Bízunk abban, hogy egy-egy alkotás képes megidézni akár egész korszakokat is, és hogy kiállításunk meggyőzően szemlélteti: a magyar iparművészet és design története mindenekelőtt az Iparművészeti Egyetem egykori hallgatói által íródott és íródik ma is. MŰCSARNOK Reigl Judit egyéni kiállítása 2005. október 4. - november 13. Reigl Juditról szülőhazájában - a szakmai köröket is beleértve - mindmáig kevesen hallottak, noha neve a XX. század meghatározó irányzatait taglaló lexikonokban, kiadványokban szerepel. A magyar közönség eddig csak két csoportos kiállításon találkozhatott munkáival: 1982-ben, a Tisztelet a szülőföldnek tárlatán mint külföldre szakadt magyar festő, 1992 tavaszán pedig, a Francia közelmúlt címmel rendezett kiállításon, Christian Boltanski, Louis Сапе, Jochen Gerz, Raymond Hains, Alain Jacquet, Jean Le Gac, Anette Messager, Francois Moreilet, Mimmo Rotella, Daniel Spoerri, Sarkis és Takis társaságában, mint a kortárs francia képzőművészet képviselője szerepelt. A rendszerváltás után több mint tizenöt esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyéni kiállítás keretében betekintést nyerhessünk munkásságába. A Műcsarnokban megrendezett kiállítás mind a művész, mind a közönség szempontjából igen fontos esemény. Igaz, hogy a bemutatott válogatás - a korlátozott lehetőségek miatt - csak néhány állomását villantja fel a gazdag művészi pályának, azonban a kiállítás alkalmából megjelenő katalógus alkalmat ad arra, hogy lépésről-lépésre végigkísérjük Reigl Judit pályafutását. Ez annál is inkább fontos, mivel Reigl Judit korszakait mindig sorozatok határozzák meg, amelyek közt szoros összefüggés van, egyik a másikból születik. „Ciklusokban dolgozom, mint kiemelkedő példaképeim, J. S. Bach a zenében és James Joyce az irodabmban. Mint egy spirál, állandóan visszatérek a kezdethez, de egy emelettel feljebb." A kiállítás rendezői arra törekedtek, hogy Reigl Judit munkásságának ez az alapvető jellemzője kifejezésre jusson, ezért bizonyos esetekben eltértek az időrendi sorrendtől, és párhuzamba állítottak olyan műveket, amelyek közt - annak ellenére, hogy keletkezésüket több évtized választja el - valamilyen közös gondolati és/vagy formai kapcsolat van. Reigl klasszikus festészeti műfajokat példázó korai műveit erőteljes, tónusos festésmód jellemzi. Reigl Judit 1950- ben kalandos körülmények között szökik Nyugatra. Párizsi letelepedését követően fantasztikus lényekkel teli, szürreális, figuratív kompozíciókon dolgozik (Ils ont soif insatiable de l’infini, 1950). 1951- 1954 között készült nagyméretű művei a szürrealista automatikus írás (écriture automatique) módszerét használják. 1954-ben első párizsi kiállítását André Breton nyitotta meg. Az 50-es évek második felében festette fehér alapú, vastag festékfoltokból álló hatalmas gesztussorozatait (Eclatements, 1955- 1958) és körkörös mozdulatokból építkező vásznait (Centre de dominances, 1958-1959). Az Écriture en masse-sorozat (1959-1965) vásznai a festett, sötét felületek és a foltokban megjelenő fehér alap közötti feszültségre, az Expérience d'apensanteur (1965-1966) pedig a fekete és az egyszínű foltok, felületek kontrasztjára épül. Az 1959 és 1965 között készült Guano-sorozatot nagy, gazdag faktúrájú színfelületekből álló képstruktúrák, absztrakt gesz293
