Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-09-01 / 9. szám
mJíúzEUMi Hírlevél да segítették. Ezek lényegében a mai napig is használatosak. E kiadványokban rögzítették a lakodalmi szokások vezérfonalát, a szükséges mondanivalót - tudjuk meg Markos Györgyi néprajzkutató írásából. A lakodalmak sikeressége a régmúltban is gyakran a vőfély ügyességén, talpraesettségén múlott. A jó ceremóniamesternek akkor is kellő rátermettséggel, tekintéllyel kellett bírnia, nem ártott a jó humor és az úriemberi viselkedés. Régebben vőfély csak legény lehetett, ha megnősült, többé nem vállalhatott ilyen feladatot. A későbbiekben ez enyhült, így alakult ki az a hagyomány, hogy valaki akár élete végéig is elláthatta a vőfélyi munkát. Gazdagabb családok, úribb lakodalmak esetén nem volt ritka az sem, hogy egyszerre több vőfély szolgált. Ilyenkor megkülönböztették kis- és nagyvőfélyt. Olyan is előfordult, hogy külön vőfélyt fogadott a vőlegényes és mennyasszonyos ház. A vőfélyek a korábbi századokban csizmanadrágot viseltek, egyik kezükben szalagos botot, a másikban kalácsot tartottak. A kalács, mint jelkép mindmáig megmaradt. A vőfély személyében és javadalmazásában már az eljegyzéskor megállapodtak. Múzeumok és gyűjtemények Műtárgygyarapodás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Értékes anyaggal bővült a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Agrobotanikai Gyűjteménytára 2005 júniusában. A 300 tételes, ún. pannonhalmi maggyűjtemény a tápiószelei Agrobotanikai Intézet ajándékaként került a múzeumba. Ezt megelőzően a közel kétszáz éves gyűjteménynek több gazdája is volt. A pannonhalmi főapátságtól 1969-ben a Pécsi Tanárképző Főiskola Növénytani Tanszéke vásárolta meg a magvakat. A Botanikai Közlemények 1971/58. kötetében Vöröss László Zsigmond adott elemző leírást róla. Ebből megtudhatjuk, hogy az apátság eredetileg 1833-ban Mitterpacher Lajos unokaöccsétől vásárolta az oktatási célra kiválóan alkalmas anyagot, melyet azután tovább gyarapítónak. (Mitterpacher Lajos a nagyszombati, később budai, majd pesti egyetem tanáraként az első hazai agrártudományi tanszék, az „oeconomica ruralis" vezetője, a szervezett agrártudományi oktatás első professzora volt.) A gyarapítók között minden bizonnyal szerepelt Römer Flóris és Ballay Valér bencés szerzetes is. Vöröss László elemzésében kitért arra, hogy a magvakat tartalmazó üvegek felirata alapján még egy, addig azonosítatlan személy is részt vett a gyűjtemény fejlesztésében. Pécsről csak néhány esztendővel ezelőtt került Tápiószelére a gyűjtemény. Az Agrobotanikai Intézetben - kutatási célból - néhány fajtából mintát vettek. Ezt követően ajánlották fel múzeumunknak a gyűjteményt, amely - az archeobotanikai leletek összehasonlító anyagaként-az Agrobotanikai Gyűjteménytár recens magvai közé került. Vizsgálataink alapján kiderült, hogy a korabeli ismeretlen gyarapító szintén bencés szerzetes, Szeder Fábián volt, aki 1831-től 1843-ig jószágkormányzóként, valamint több gyűjtemény felügyelőjeként működött Pannonhalmán, azaz, ahogy 269
