Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-06-01 / 6. szám
JTúzeumi Hírlevél j© latot. A húsz rövidebb-hosszabb írást tartalmazó válogatás esettanulmányok bemutatása mellett a múzeumok társadalmi környezetének egyes kérdéseit is felvázolja, külföldi és itthoni példákat felvonultatva. Az első tíz fejezet ismeretelméleti, tudománytörténeti, a modern múzeum szerepére, lehetőségeire, felelősségére reflektáló megfigyeléseket, a múzeumi önreflexió problémáit, illetve a társadalmi nyilvánosság kérdéseit tárgyalja. Az esettanulmányok tíz fejezete pedig egy-egy konkrét példán keresztül foglalkozik múzeum épületek, gyűjtemények, kiállítások, múzeumkoncepciók tágabb összefüggésekbe helyezésével. A szerző széles körű, sok oldalú, alapvetően elméleti jellegű megközelítéseihez két gondolatsorral csatlakoznék a múzeumi gyakorlat felől, kiemelve a számos említésre kerülő témából, problémából két vetületet, a múzeumi tárgyak átalakuló szerepét és a múzeumok finanszírozását. „A múzeum fő témája az ember és a környezetének tárgyai között meghúzódó, igen összetett viszony, (...) a múzeum küldetése egyre inkább a köztük és az ember közötti kétirányú kapcsolat elemzése" - fogalmazza meg a szerző. A múzeumok céljait a 19. században, „a múzeumok századában", általában a közönség művelése, oktatása, a gyűjteményeknek a nézők számára biztosított hozzáférhetősége, az anyag rendszerezett bemutatása, vagyis a tárgyak megőrzése, közzététele jellemezte. A jelenleg végbemenő változások közt az egyik legmarkánsabb talán a múzeum, a közönség, a fenntartók és szponzorok illetve a gyűjtemények kurátorainak átalakuló viszonya a tárgyakhoz. A kiállításokban bemutatott tárgyak már a gyűjteménybe kerülésükkor kiszakíttattak eredeti összefüggéseikből, melyeket a kurátorok, kutatók igyekeznek lehetőségeik szerint minél pontosabban, több aspektusból is rekonstruálni, feltárni, ennek következtében viszont a tárgyak gyakran olyan „új" vagy „elméleti" kontextusba kerülnek, melyben csupán ürügyként szolgálnak egy művészeti, társadalmi, történelmi vagy antropológai kérdés illusztrálására. A tárgyak tárgyi mivoltukban kevéssé hangsúlyosak a különböző diskurzusok számára, jellemző módon inkább sajátos információként, „speciálisan értelmezendő szövegként vagy ábraként” jelennek meg, s méginkább ez történik (digitális) reprodukcióikkal a katalógusokban, vagy a web-oldalakon. A „diskurzus-múzeumban" a tárgy gyakran narratívává válik. A tárggyal szinte csak a kurátor, restaurátor kerül fizikai kapcsolatba, de ennek a tapasztalatnak a közvetítése egyre nehezebb a közönség felé, ehelyett inkább interaktív információs eszközöket vonultatnak fel a kiállítások. A kurátorok tárgymeghatározásai, műleírásai, vásárlásai olyan feladatok, melyek a múzeum alaptevékenységét határozzák meg, mégis a múzeumi adminisztrációban, a közönség felé szóló kommunikációban a kurátorok mindinkább személytelenné válnak, láthatatlanul „szólaltatják meg" a tárgyakat. A tárgyakat maga a múzeum és szakemberei teszik „kultúrális termékké", a gyűjteményezés, rendszerezés, meghatározás, konzerválás és kiállítás során. Vajon a múzeumok helykeresésével a kulturális-nevelő-szórakoztató-információs intézmények között, a piacon is, a kurátorok átalakuló, gyakran menedzseri jellegű feladataikkal, csupán mellékszereplőkké válnak a múzeumok és kiállítások látogató-barát szolgáltatásai, programjai, a PR és a jó dizájn mellett az egyre fontosabbá váló „valós élmény” előállítása során? A 19. században számos múzeum-típus alakult ki a nyugati kultúrában, összefüggésben a nagyszabású kiállításokkal, vásárokkal és nagyáruházakkal is, több szálon kapcsolva össze a kultúra, kereskedelem és szórakoztatás különböző aspektusait. A múzeumok jelenlegi finanszírozása, működtetése, a szponzoráció és a mecenetúra szintén összetett és bonyolult folyamatokat alkotnak, de nyugaton általános az a tendencia, hogy a múzeumok fenntartási költségeinek egyre nagyobb hányadát kívánják kereskedelmi tevékenységekből és szolgáltatásokból fedezni (lásd pl., Wider Markets Initiative 1998). A bevételek forrásai a kulturális örökség- és turisztikai-szektorokéhoz hasonlóak. A nyugati példákban a legműködőképesebbnek a megnövelt látogatószám és a múzeumban magában működő szolgáltatásokból bevételezett pénz bizonyult. A bevételeket olyan kereskedelmi tevékenységekből nyerik mint például helyiségek bérbeadása, vendéglátás, licencek árusítása, fotó- és reprodukciós jogok, árusítás a múzeum boltjában vagy annak szerződéses működtetése, könyvkiadás, újdonságként az „e-commerce," mindebből a terembérbeadások jövedelmeznek a legjobban. Az anyagi támogatóktól, adományokból elnyert összeg mellett nem elhanyagolhatóak az időszaki tárlatok jegybevételei sem. Vagyis a múzeumok gyűjteményeikből, szakembereik tudásából, épületeikből valamint „brand”-jükből juthatnak jövedelemhez. A múzeumok „öröksége", azaz gyűjteményeiknek összetétele, tárgyszáma, feldolgozottsága, maga az épület komoly hatással van a kereskedelmi lehetőségekre 199
