Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-06-01 / 6. szám
Szent István koronázását ábrázoló pipa 19. század A 2004-es év legnagyobb szabású vétele - az Ithaka-program és a NKÖM támogatásával - dr. Osskó Írnák (1925 - 2003) Németországba emigrált magyar állatorvos világhírű pipagyűjteményéből válogatott műtárgyak megszerzése volt. A több évtized alatt összegyűjtött színvonalas hungarica-anyag szétszóródása pótolhatatlan veszteséget jelentett volna. Összesen 327 db műtárgy került a Magyar Nemzeti Múzeum Dohányzástörténeti Gyűjteményébe, valamint az Osskó-Levárdy archívum anyaga. A kéziratos katalógus dr. Levárdy Ferenc művészettörténész kutató munkája, aki haláláig segítette szakmai tudásával, kivételes kvalitásérzékével a gyűjtemény alakítását. A gyűjtemény meghatározó jellegét, legfőbb értékét számunkra az adja, hogy dr. Osskó írnák kiemelt figyelmet fordított a magyar kézművesipar, a magyar iparművészet dohányzástörténeti emlékeire a török cseréppipáktól kezdve a fapipákon át a mívesen faragott tajtékokig. Számos darab a magyar művelődéstörténet különböző korszakainak figyelemre méltó dokumentuma. A művészien metszett pipákon megjelentek a barokk, a klasszicizmus, a romantika, a historizmus stílusjegyei. A reformkor nemzeti törekvéseit a művészet nyelvén megfogalmazó történelmi témák nemcsak a nagy műfajokban (festészet, szobrászat), hanem a pipafaragványok iparművészeti remekein is közkedveltek voltak - pl. Honfoglalás, Vérszerződés, Szent István koronázása, Zrínyi Miklós alakja stb, de kortárs személyeket, eseményeket is megörökítettek a pipákon - Széchenyi István, Kossuth Lajos, az 1838-as pesti árvíz. Az Osskó-gyűjtemény mint történeti képződmény is fontos és tanulságos számunkra. A 20. század második felében a külföldön élő magyar emigránsok jellegzetes gyűjtési törekvéseit is reprezentálja ez az együttes. Külföldön élő honfitársaink a speciális, tematikus anyagok mellett gyűjtöttek mindent, ami a hazára emlékeztette őket. A külföldi aukciókon évtizedeken keresztül felbukkanó magyar emlékeket nem akarták hagyni, hogy szétszóródjanak a nagyvilágban ezért megvásárolták és megóvták őket utódaik számára. Ebből a változatos és igen kvalitásos anyagból most csupán figyelemfelkeltő ízelítőt tudunk nyújtani. A teljes anyagot, reményeink szerint, egy nagyszabású külön kiállítás keretében fogjuk majd a nagyközönség elé tárni. Dr. Ridovics Anna Az Aranygyapjas Rend jelvénye 20. század eleje A Zürichben élő Széchényi Gyula a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta édesapja, Széchényi Gyula gróf Aranygyapjas Rendjének jelvényét. A Rend az egyik legkorábbi világi lovagrend, melyet Jó Fülöp Burgundia uralkodója alapított 1430- ban harmadik házasságkötése alkalmából. A Rend tagjainak kiváló erényekkel kellett rendelkezni, mint bátorság, következetesség, jó keresztényi magatartás és mindenekelőtt hűség az uralkodóhoz. A Rend jelvényének elemei: egy kos irha, - amely utal az aranygyapjúért útnak induló Iászónra és társaira, az argonautákra - egy lángnyelv és egy tűzkő. Ezek felett egy girlandos díszítményen olvasható a Rend latin nyelvű jelmondata: PRETIUM LABORUM NON VILE (A tettek nem olcsó jutalma). A Rend első nagymestere az alapító volt, de fiúgyermeke nem lévén, lányának házassága révén a nagymesterség Habsburg Miksára szállt. A 16-17. században a Habsburg Házból kikerült spanyol királyok voltak a nagymesterek, majd a spanyol örökösödési háborút követően, a 18. század elejétől két ágra szakadt a Rend. Attól kezdve ezt a rendjelet egyaránt adományozták a spanyol trónra került Bourbon Ház királyai és a Habsburgok osztrák ága is. A gróf Széchényi-családnak három tagja részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a Rend tagja lehetett: a múzeumalapító Ferenc 1808-ban, Imre 1892-ben, valamint Gyula 1903-ban. Széchényi Ferenc Pál nevű fiának a fia volt Széchényi Gyula gróf, aki Széli Kálmán kormányában 1900 és 1903 között volt I. Ferenc József király személye körüli miniszter, s ekkor szerzett érdemeiért részesült ebben a magas elismerésben. A kiállításon bemutatott rendjel ún. viseleti példány, amelyet kitüntetett maga készíttetett el a kitüntetéskor kapott jelvénynél valamivel kisebb méretben. Az Aranygyapjas Rend esetében az a szokás, hogy az uralkodó által adományozott példányt a kitüntetett elhalálozásakor vissza kellett adni a Rend hivatalának. Dr. G. Héri Vera 2005. június
