Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-05-01 / 5. szám
©Múzeumi Hírlevél,?© Klasszikus megjelenésük ellenére - eltérően a fára festett múmia-portréktól a plasztikus maszkok nem voltak a szó római értelmében vett egyéni képmások. A római portré naturalisztikus egyéniesítése annyiban van jelen a maszkokban, hogy a formában készült fejhez hozzáadott, kézzel mintázott és színezett frizurák, ékszerek, öltözék-elemek, a férfimaszkok szakáll- és bajuszviselete a római vagy romanizált egyiptomi elithez tartozó elhunyt társadalmi állását és kulturális önazonosságát a kortárs számára pontosan érthető módon jelezte. Ezek az elemek szorosan követték a római divat változásait, míg az egyes, kisebb-nagyobb sorozatokban előállított maszktípusok arcvonásai a készítésükkel egykorú római császár- és császárnő-portrékat utánozták. A római kori Egyiptom vallási szinkretizmusára és kultúrájának összetettségére jellemző, hogy a klasszikus stílusú maszkok olyan koporsókhoz és múmiaburkolatokhoz tartoztak, melyeket a hagyományos egyiptomi halotti vallás képei (is) borítottak. Keveset tudunk a múmiamaszkok készítési helyéről: annyi bizonyos, hogy különösen kedveltek voltak Közép-Egyiptom elit temetkezéseiben. Stukkómaszkkal ellátott múmiákat találtak pompás közép-egyiptomi sírépítményekben, és általában feltehető, hogy mind a festett múmiaportréval, mind pedig a maszkkal ellátott elit múmiák hosszú évtizedekig a hátramaradottak halotti- és őskultuszának tárgyaiként láthatóak és látogathatóak voltak. Jellegzetes arcvonásaik, frizurájuk, ékszereik, vagy szakállviseletük alapján a múmiamaszkok kielégítő pontossággal keltezhetők. Az itt kiállított három maszk a stukkómaszkok készítésének korai és kései fázisát illusztrálják. Az 51.347. ltsz. finoman mintázott, elegánsan festett női maszk olyan hajviseletet mutat, amely hagyományos egyiptomi elemeket divatos rómaiakkal egyesít. A fülek mögött vállra hulló, mára elveszett hosszú dugóhúzó-fürtök a Ptolemaioszok királynőinek „líbiai” fürtjeit utánozták, míg a középen elválasztott, hullámokban hátrafésült haj és az arcot keretező kis dugóhúzó-fürtök a Kr. u. 1. század közepének római divatját követik, ahogyan az a fiatalabb Agrippina (Kr. u. 49-59) képmásain megjelenik. A csak töredékében megmaradt virágkoszorú vélhetőleg azt a koszorút ábrázolja, melyet a temetkezési szertartások során az elhunyt fejére illesztettek, mintegy a „megigazultak koszorújá”-nak előlegeként, melyet majd a szerencsés kimenetelű túlvilági ítélet után az istenektől fog kapni. Az 51.346 ltsz. férfi-maszk arcvonásai, üvegből berakott szemei a Kr. u. 1. század harmadik-negyedik negyedére utalnak. Szabadon mintázott, zilált fürtjei hősök hellénisztikus ideálportréit idézik. Végül a 74.12.A ltsz. női maszk frizurája a kései Antoninus-kor (Kr. u. 161-192) császári családtagjainak hajviseletét követi. A jellegzetes fülönfüggő-típus a Kr. u. 2. század második felétől fogva az egész Római Birodalomban divatos volt. Török László Kronoszkóp BTM Aquincumi Múzeuma 2005. április 15-től a szezon végéig 111. szezonját kezdte 2005. április 15-én az Aquincumi Múzeum. A kronoszkópról Kronoszkóp néven múltba néző készüléket fejlesztett ki az Aquincumi Múzeum számára az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet (SZTAKI). Az állványon álló, turistatávcsőhöz hasonlóan körbeforgatható nézőkében a jelen romjainak a helyén és irányában a számítógéppel rekonstruált ókori épületek jelennek meg. A fejlesztők - kezdetben EU támogatással, majd üzleti alapon - a jövőben szeretnének Rómában, Athénban és más helyszíneken is telepíteni hasonló készülékeket. Régi és máig eldöntetlen vita a régészek körében, hogy miképpen szabad bemutathatóvá tenni a romok alapján elképzelt épületeket. A festmény, a vitrinbe zárt makett vagy a képernyőn bemutatott számítógépes animáció elszakad a helyszíntől. Más a lépték, más a perspektíva. Újjáépíteni? Bár sok helyen ehhez az eszközhöz nyúlnak, ez igen drága és szakmailag kockázatos vállalkozás. A hitelességet senki nem garantálja, hol vannak már az eredeti anyagok és technológiák, egy elrontott rekonstrukció elfedi a megmaradt eredeti romokat is. Az igény viszont óriási, a rommezőket felkereső turisták tömegeit nem elégítik ki a térdig érő falak, azok alapján nem tudják elképzelni az egykori épületeket. A SZTAKI lényegében a virtuális valóság eszközeit használta fel. A látogatónak azonban nem kell a fejére és testére kötözni egy drága, sérülékeny, bonyolult szerkezetet - elrettentésül: videószemüveg, fej-helyzetérzékelő, műholdnavigációs-helymeghatározó, adóvevő, áramforrás, vezetékek hanem elég, ha a romparkban sétálva megáll egy kronoszkóp előtt és belenéz a készülékbe. A csillogó fémoszlopon álló nézőkével, mint egy periszkóppal, körbe is pásztázhat, megszemlélve mindent, ami érdekes. Az élmény szavakkal nehezen leírható. A látott háromdimenziós hatású képen keveredik a múlt
