Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-07-01 / 7-8. szám
©Múzeumi Hírlevél m Fennmaradt adat arról, hogy a koronát adományozó Szilveszter pápa is készített egyhúros zenélő szerkezetet. Leonardo da Vinci fennmaradt vázlatkönyve is őrzi mechanikus zeneszerkezetek leírását. A legkorábbi mechanikusan működtetett zeneszerkezetek közé tartozik a harangjáték, mely elsősorban az egyházi épületek kedvelt tartozéka volt. Általában óraszerkezettel volt össze-kapcsolva, s nemcsak a zene, hanem a megjelenő figurák is szórakoztatták a nézőket. A zenélő automaták fénykora azonban a XVII. századdal kezdődik. A barokk főúri pompa kedvelte a nem mindennapi látványt és ámulatot keltő, szórakoztató és megcsodálható szerkezeteket: udvari órások pazar óraműveit, harangjátékokat, zenélő dobozokat. Tudjuk, hogy a tudományt és művészetet kedvelő főurak, magasrangú egyházi személyiségek palotáinak kedvelt tartozékai voltak a mechanikus zeneszerszámok, melyek kakukkoltak, cimbalmoztak, orgonáltak stb. A Kastélymúzeum állandó kiállításán a magyar biedermeiert bemutató szobában is látható dallamot fütyülő és mozgó énekesmadár automata. A síppal működő, szárnyukat mozgató csipogó madárkák a rokokó szalonok díszeiként nagy népszerűségre tettek szert, majd a biedermeier idején újra közkedveltek lettek. Készültek madárfüttyöt utánzó zsebórák, szelencék, különböző díszdobozok, ez utóbbiakból kettő is szerepel kiállításunkon a XVIII. század végéről. A hangzófésűvel és tűhengerrel működő zenélő dobozokat a XVIII. századtól az 1800-as évek végéig készítik, belőlük mindig az éppen divatos zene szólt, a kiállítás a XIX. század második feléből többet is bemutat ezekből. Az ilyen dobozok önmagukban is díszei lehettek a szalonnak, emellett minden lehetséges helyre: bútorokba (zenélő szék), képek mögé (képóra), fényképalbumba (1880-ban készült) is beépítették ezeket. Ugyancsak a XVIII. század közepétől készülnek nagy számban a sípládák (verkli), a kezdetben fa vagy fémhengeres vezérlődobbal működő, később lyukszalag vagy ónlemez vezérlésű szerkezetek. Funkciójuk változó, kis méretben otthoni szórakozásra ugyanúgy készültek, mint egyházi célokra, utcai muzsikálásra vagy szerényebb igényű szórakozóhelyek világának színesítésére. Ugyanezt a célt szolgálták a polyphon és az euphonion elnevezésű zenegépek, melyeket a XIX. század második felében a kávéházakban, szórakozóhelyeken már pénzbedobással működtettek. A nagyméretű automatákat az első világháborúig gyártották. A kiállításunkon is látható Orchestrion története az 1800-as években kezdődik, bár szakemberek már régóta ábrándoztak arról, hogyan lehetne egy egész zenekart - orchestert helyettesítő gépet létrehozni. A szerkezetet magába foglaló nagyméretű szekrény bútor-művészeti szempontból is figyelemre méltó. A kiállításon látható Pianolát (papírkártya vezérlésű légnyomásos gépzongora) az 1890-es évektől készítik. Egyszerűbb vezérlőhengeres kivitelben már a XVII. századtól ismert, modern változatban pedig lyukasztott papírkártyával működött. Nagy zeneszerzők, köztük Debussy is szerzett zenét gépzongorára. Változatos kivitelük miatt a gyűjteményben jelentős helyet foglalnak el a fonográfok. Az első, az emberi hangot rögzíteni és visszajátszani is képes szerkezetről van szó, melyet feltalálója, T. A. Edison 1878-ban mutatott be Párizsban a Tudományos Aka-222
