Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-06-01 / 6. szám
©l^ÚZEUMI Jft'RLEVÉLJ© Mivel a társulat alapszabályban meghatározott feladata a numizmatika tudományának fejlesztése, eredményeinek közismertetése lett, megnőtt a könyvtár szerepe, s a Numizmatikai Közlöny megjelentetése mellett e cél elérésének legfontosabb eszközévé vált. Az újjáalakult társulat vezetőségére nagy feladat várt: meg kellett teremteni annak a feltételét, hogy a könyvtár be tudja tölteni alapvető funkcióit. Biztosítani kellett a könyv- és egyéb dokumentumanyag hozzáférhetőségét az olvasók számára, majd eleget kellett tenni a könyvtáraktól mind a feldolgozás, mind a tájékoztatás tekintetében elvárt alapvető követelményeknek. A könyvtár használatának megindítása érdekében kiválogatták a legalapvetőbb szakkönyveket, és ezekből kézikönyvtárat hoztak létre. A folyóiratokat a címek betűrendje és ezen belül évfolyamok szerint helyezték el. Bár a könyvek és egyéb dokumentumok továbbra is rendezetlenek voltak, a kézikönyvtár rendelkezésre állt, és a használatba adott feldolgozott folyóirat-állománnyal együtt növelte a kutatás lehetőségét. Bár a könyvtárosi teendőket több mint 70 évig a társulat önként vállalkozó tagjai látták el, díjazás nélkül, 1973-ban a vezetőség belátta, hogy egy ilyen minőségű és nagyságú könyvtárat már nem lehet főfoglalkozású könyvtáros nélkül felelősséggel fenntartani és kezelni. Mivel a könyvtár az újjáalakulástól kezdve a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtári Hálózatához tartozott, a társulat könyvtára a Magyar Tudományos Akadémiától 1974. július 1 -tői október 1-ig tartó mellékállás létesítésére kapott engedélyt, valamint ennek megfelelő költségvetési támogatást. 1975. október 1-re sikerült a könyveket szakrendben, ezen belül pedig betűrendben elhelyezni, megfelelő állomány-feltárás híján azonban csak az anyagot jól ismerő könyvtáros segítségével lehetett az olvasók rendelkezésére bocsátani. Ezért a legfontosabb feladat megfelelő katalógusok kidolgozása volt. Ehhez nyújtott nagy segítséget a Magyar Tudományos Akadémia engedélye, mely szerint a társulat 1975. január 1-től állandó főállású munkakört létesíthetett, és 75 év eltelte után megkezdhette tevékenységét az első főállású könyvtáros, így ekkor a könyvtár életében új szakasz kezdődhetett. A könyvtár állományának adatairól, gyarapodásáról, ennek módjáról és a könyvtár értékéről ez időponttól kezdve rendelkezünk megbízható adatokkal. Az MTA lelket adott a könyvtárnak ezzel az új munkaköri engedéllyel, ugyanis mint Toldy Ferenc 1843-ban egy tervezett, de el nem készült könyvtártani szakkönyvnek az Athenaeumban megjelent bevezetőjében írta, minden könyvtárnak két lényeges alkotórésze van, egy anyagi: a könyv [...] s egy szellemi: a könyvtárnok. Ez t. i. valóságos lelke, életereje minden bibliotékának. О tartja fenn, ő neveli tudományrendszeresen, hogy folyvást organikus test, s ne mechanikus halmaz legyen [...] A könyvtárnok az, ki a könyvtárnak vagy megölő betűje, vagy verőszíve, ő képes a leggazdagabb gyűjteményt holttetemmé lelketleníteni, mint képes azt, ha magát nem ragyogó, de annál melegítőbb hivatásának egész szívvel és lélekkel odaadja, élő hatalommá emelni." A társulat könyvtárosai a kezdetektől jelmondatuknak tekintették a fentieket akkor is, amikor társadalmi munkában végezték feladataikat, és akkor is, amikor nagyobb lehetőségek birtokában teljes munkaidőben, élethivatásként. A könyvtár 1976 óta külön állományként gyűjtötte és rendezte a különlenyomatokat, kisnyomtatványokat és aprónyomtatványokat, mely 1978 szeptemberére a különböző dokumentumfajták tekintetében a minimális feltártság követelményének eleget téve, valamint a szerzői betűrendes katalógust elkészítve, rendelkezésre is állt. Az olvasószolgálat mai napig érvényes egységes rendje 1977-ben alakult ki. A könyvtárat az olvasók heti három alkalommal használhatják, egyszer a munkacsoport-értekezletek ideje alatt, egyszer az összejöveteli időben és a hét egy napján teljes munkaidőben. Természetesen a könyvtárosok - tekintettel a társulat jelentős számú vidéki tagságára - előzetes megbeszélés után a kiadványok használatát más időben is lehetővé teszik. A gyűjtők és kutatók számára feltétlenül szükséges a külföldi szakirodalom beszerzése, ezért kellett és kell a jövőben is egyre nagyobb súlyt fektetnünk a cserekapcsolatok számának növelésére, és ezek erősítésére. 1975-től a főállású könyvtárosok legfontosabb feladatuknak az állománygyarapítás e módjának továbbfejlesztését tekintették. A folyóiratokat az előző évtizedek hagyományainak megfelelően a kiépített cserekapcsolatok útján szerezte be a könyvtár, 1979-re pedig a könyvállomány bővítésének is ez lett a leggyümölcsözőbb módja. Ez a tendencia mind a mai napig érvényes maradt, amit mutat az a tény is, hogy cserék útján évente átlagosan ötször akkora mennyiségű könyvet sikerül megszerezni, mint vétellel. Külön kell szólnunk a cseréknek egy különös módjáról. A külföldi tagok tagsági díjukat téríthették könyvbeli hozzájárulással, s így komoly, addig elérhetetlennek tűnő dokumentumokkal sikerült a könyvtárat gyarapítani. Az állományfejlesztés harmadik lehetséges módja, az ajándékozás is újabb lendületet vett a '90-es évek elejétől. A könyvtár életének utolsó évtizedét a technikai fejlesztéssel kapcsolatos problémák és sikerek határozták meg. A Magyar Numizmatikai Társulat könyvtárának szakmai jellegére, nagyságára és az országban egyedüliként meglévő nyilvánosságára való tekintettel a kutatóintézeti szakkönyvtáraktól elvárt szerepet kellett betöltenie. A 90-es évek derekától a könyvtár fő célja az évtized elején felállított követelményeknek megfelelő tájékoztatási tevékenység mennél magasabb szintű megvalósítása volt, melyet egy 1996-ban létrehozott könyvtári feldolgozó, visszakereső és bibliográfia-szerkesztő program is segített. 1999 szeptemberére a könyvállomány teljes egészében számítógépes nyilvántartásba került. A követ210
