Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-06-01 / 6. szám
m^TúzEUMi Hírlevél ж> Múzeumi könyvtárak Bemutatjuk a Magyar Numizmatikai Társulat Könyvtárát A Magyar Numizmatikai Társulat szakkönyvtárának eszméje a Társulat megalapításának tervével egy időben - 1901 -ben - született. Az alapítók egy olyan könyvtár létrehozását határozták el, amely a numizmatika minden területén rendelkezik a legalapvetőbb szakirodalommal, s így a különböző szakterülettel foglalkozó gyűjtők elmélyült kutatóvá érlelődését segíti elő. Könyvek, folyóiratok, kisnyomtatványok és különlenyomatok gyűjtése mellett különösen nagy hangsúlyt fektettek az árverési katalógusok és a kereskedők éremjegyzékeinek beszerzésére. A könyvtár a különböző ideiglenes helyiségek használata után 1910. augusztus 1-én költözött 90 éven keresztül állandó helyiségébe, a Csepreghy u. 4. II. emelet 15. sz. alatti lakásba. A berendezést a csekély anyagi lehetőségek miatt elsősorban a tagok ajándékai tették ki, s a könyvek, folyóiratok és egyéb könyvtári anyagok számának növekedéséhez is az egyes tagok mecénási adományai és az úgynevezett szórvány-ajándékok járultak hozzá. Az állománygyarapítás az adományozások mellett csere révén történt, melynek lehetősége az 1902-ben megjelenő saját kiadvánnyal, a Numizmatikai Közlönnyel teremtődött meg. A vezetőség átlátta azt, hogy a legfrissebb és legrendszeresebb információkhoz a folyóiratok tanulmányozásával lehet jutni, így a könyvtár számára döntő jelentőségű ezek minél teljesebb megszerzése. Erre a legjobb eszközként a cserekapcsolatok kialakítása kínálkozott. Már a kiadvány első számának megjelenésekor eljuttatták a közlönyt olyan külföldi intézményeknek, múzeumoknak, egyesületeknek és társulatoknak, amelyekben numizmatikával foglalkozó tudományos igényű folyóiratokat adnak ki. A harmadik lehetséges mód a vétel volt, a leltárkönyvek bejegyzései szerint azonban igen csekély volt az ezen az úton beszerzett dokumentumok száma, ugyanis a rendelkezésre álló pénzt inkább a Numizmatikai Közlöny köttetésére, és megjelentetésének költségeire fordították. A könyvtár gyarapodása a II. világháború után fokozatosan lelassult, csak 1947-től kezdődtek újra a könyvtár számára oly nélkülözhetetlen kiadványcserék. 1947-ben ismét tartottak saját szervezésű árveréseket a társulat keretein belül, amelyek haszna és bevételei a társulatot gazdagították, s a pénztárba a csekély közvetítési százalékból befolyt összeget a Numizmatikai Közlönyre fordították. A feldolgozó munkát a könyvtár történetének első évtizedében az egyre növekvő állomány elrendezése, karbantartása és az erről szóló „lajstrom” készítése tette ki. A könyvtáros az állományt három fő csoportba rendezte. Az első egységbe a könyvek, kisnyomtatványok és a különlenyomatok képezték, külön elhelyezésre kerültek a folyóiratok, a harmadik nagy egység pedig a kereskedők éremjegyzékeit és az árverési katalógusokat tartalmazta. A könyvtári nyilvántartás alapja az úgynevezett alapleltár volt. Először 1905-ben leltároztak: négy leltárkönyvet fektettek fel. Az első nagy csoportba tartozó kiadványokról két leltárkönyvet nyitottak nagyság szerint A és В csoportban. A folyóiratokról, és egyéb időszakosan megjelenő kiadványokról külön leltárt készítettek, amelybe címük szerint betűrendben vezették be a kiadványokat. A negyedik könyvbe pedig az árverési katalógusok és éremjegyzékek kerültek. Ezzel a munkával párhuzamosan a könyvtáros megkezdte a feltáró munka első lépcsőjének számító katalógusrendszer kiépítését is. Az első katalógus rendezőelve a szerzők betűrendje volt, és csak a könyvként beleltározott dokumentumokat foglalta magába. Az éremjegyzékeket és árveréseket tartalmazó anyagot a kibocsátó cégek betűrendjében helyezték el a polcokon, katalógus sem ezekről, sem a folyóiratokról nem készült. A feldolgozó munkában a második világháborút követően csak az 50-es évek elején történt jelentősebb előrelépés, mikor egy újabb alapleltárt készítettek az „önálló művekről”, vagyis a könyvekről, különlenyomatokról és kisnyomtatványokról, amelyeket továbbra is egy nagy egységként kezeltek. Az árverési katalógusok és éremjegyzékek továbbra sem kerültek nyilvántartásba. A polgári civil szervezetek történelmi helyzetéhez hasonlóan 1949 és 1951 között a társulat élete is egyre válságosabbá vált, amelynek végső akkordját az 1951-ik év jelentette, mikor állami rendelkezésre megfosztották önállóságától, és a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulathoz csatolták, annak éremtani szakosztályaként. Mivel a társulat szakosztályként is saját önálló helyiségében működhetett tovább, önállóságának elvesztése a könyvtár életében jelentős változást nem hozott. Az Eremtani Szakosztály a Magyar Régészeti Művészettörténeti és Éremtani Társulat keretén belül is külön költségvetéssel rendelkezett, a könyvtárra jutó összeg ennek változatlanul elenyésző hányadát tette ki, melynek következtében új anyaghoz továbbra is csak az ajándékok, valamint a Numizmatikai Közlöny cserekapcsolatai révén jutott. Az 1970. május 20-án megtartott közgyűlésen a szakosztály visszaalakult a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alatt működő önálló Magyar Numizmatikai Társulattá, s ezzel az alapvető változással új korszak nyílt a könyvtár életében is. 209
