Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2004-03-01 / 3. szám

(m^úzEUMi Hírlevél J© Az alábbiakban röviden bemutatjuk az intézmény újabb és jelentős kiadványait, melyek foglalkoznak hazánk épí­tészeti múltjának a feltárásával, a jelen művészettörténeti, műemlékvédelmi, építészettörténeti kutatásaival. Tanul­mányok sora számol be jeles épületek történetéről és kulturális örökségünk védelmében folyó munkákról. Műemlékvédelem törvényi keretek között Törvénytől-törvényig. Történetek az intézmé­nyes műemlékvédelem 120 évéből. Szerk.: Tamási Judit. Kiad.: Országos Műemlékvédelmi Hivatal, Bp., 2001, 199 p. ill. Ez a könyv a magyar műemlékvédelem történetének azt a 120 évét kísérli meg az érdeklődők elé tárni, amelyben az állami műemlékvédelmi intézményrend­szer már törvény által szabályozottan működött. Tör­vénytől törvényig azaz az első hazai műemlékvédelmi törvénytől, az 1881. évi XXXIX. törvénycikktől az e kötet megjelenésével egyidejűleg kihirdetésre kerülő új kulturális örökségvédelmi törvényig mutatja be épített örökségünk legjavát, s nem utolsó sorban a megóvásuk, átörökítésük érdekében folytatott egyéni küzdelmeket és közösségi erőfeszítéseket. A két tör­vény által határolt időszak minden évéből egy-egy tör­ténet a könyv lapjain. Törvényi keretek között, hiszen a két törvény az állami intézmények és az állampolgá­rok műemlékvédelmi tevékenységét éppúgy keretbe foglalja, mint az itt olvasható 120 kis krónikát. A szentek fuvarosa Divald Kornél Felső-Magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. Szerk.: Bardoly István. Kiad.: Országos Műemlékvédelmi Hivatal, Bp., 1999. 583 p. ill. (Forráskiadványok III.) Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal gyűjteményei­ben folyó kutatómunka eredménye Divald Kornél író­­művészettörténész-fényképész hagyatékának teljes feltárása. A könyv tartalmazza Divald Kornél eddig még kiadatlan topográfiai kéziratait, valamint azokat a fényképeket és katalógusukat, amelyeket az egyes emlékekről készített. Divald Kornél évek fáradságos munkájával bejárta a felvidék nagy részét - tizennégy vármegyét - felkutatta annak minden félreeső falu­ját, és ami művészettörténeti anyagot bennük talált, szentek szobrait és képeit elfuvarozta Bártfára, Besz­tercebányára, Kassára, néha még Budapestre is. Két múzeumnak, a sárosmegyeinek és a besz­tercebányainak az anyagát javarészt ő hordta össze. De elmondható, hogy annak a művészeti anyagnak legértékesebb darabjait, amely egyéb városokba ke­rült, legalábbis ő fedezte fel. Divald Kornél felvidéki topográfiája, építészeti és a műtárgyakról készült leírá­sai és fotói együttesen kimeríthetetlen kincsestára több tudomány kutatóinak is, de örömét lelheti ben­ne fotóival együtt lapozgatva a laikus érdeklődő is. Cs. Plank Ibolya - Hajdú Virág - Ritoók Pál: Fény és forma Modern építészet és fotó 1927-1950. Kiad.: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Bp., 2003. Ez a kötet, amely elválaszthatatlan része a két világhá­ború közötti építészeti modernizmust korabeli szakfo­tográfiák segítségével bemutatott kiállításnak, kettős szerepet hivatott betölteni. Egyrészt információkat nyújtó kalauz kívánt lenni a kiállítás mellé, másrészt egy régi adósságot törlesztett azzal, hogy szólt az építészek és iparművészek munkáit megörökítő tevékenységről. Jelen munka az építészeti fotográfia helyének és szerepé­nek meghatározására koncentrál. Jó okot adott erre az a körülmény, hogy a fénykép a két világháború közötti években vált az építészeti propaganda elválaszthatatlan részévé. A Magyar Építészeti Múzeum és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal fénykép archívumaiban talál­ható dokumentumok és a hozzájuk kapcsolódó tanul­mányok érzékletesen mutatják be a két világháború közötti magyarországi modern mozgalom építészeti eredményeit, felmutatva a széles nyilvánosságnak a legértékesebb vagy legjellemzőbbnek tartott példákat. A könyv fő része 63 épületet és belsőépítészeti alkotást mutat be 217 fotóval, amelyekhez rövid épü­letleírás és a képekre vonatkozó magyarázat társul. Ezt néhány jelentős építész és fotográfus portréja és az 1930-as évek Budapestjét ábrázoló városképek követik. A kötet az építészek, formatervezők és fény­képészek által alkotott kitűnő épületek és lenyűgöző fotóik előtt tiszteleg. Lapidarium Hungaricum 5-6. Vas megye l-ll. Vas megye műemlékeinek töredékei 1-2. Balsővat-Kőszegszerdahely- Magyarszecsőd-Zsennye. Szerk.: Lővei Pál. Kiad.: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Bp., 2002. III. (Lapidarium Hungaricum. Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye. Szerk.: Horler Miklós) A Lapidarium Hungaricum első köteteként megszü­letett Magyarország építészeti töredékeinek országos 98

Next

/
Thumbnails
Contents