Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-02-01 / 2. szám
m^TúzEUMi Hírlevél J© egyéb hátrányuk mellett - a régészeti kutatás szempontjából néha hasznosnak bizonyultak, hiszen a nagy beruházások, autópályák, ipari parkok megelőző, leletmentő ásatásai gyakran igen nagy területek (akár egész temetők, egykori települések) feltárását tették lehetővé. Kevés itt a hely, hogy aprólékosan végigmenjünk az olvasóval, így inkább csemegézek. Hadd említsem meg - sorban haladva - a Magyarország területéről ismert első emberek régészeti emlékanyagát, a Vértesszőllősön megtalált tarkócsontról azonosított előembert (Homo erectus, közismert becenevén Sámuel) és eredetiben bemutatott egykori tűzhelyét, az ugyancsak eredeti, paleolit leletek felhasználásával „megidézett” barlangi telephelyet. A neolitikus (újkőkori) és rézkori részek két fő látványossága a két, természetes méreteiben rekonstruált falurészlet: a Berettyóújfalu-herpályi nagy lelőhely egyik lakóházáé, egész berendezésével, tárgyaival együtt illetve Tiszalúc - Sarkad rézkori telepének erődítése. A mindennapi élet megszokott maradványai, a számos agyagedény és használati eszköz mellett megjelennek a Kárpát-medence első, tudatos emberi fémfelhasználásának emlékei is, az arany mellett kezdetben ugyancsak ékszerkészítésre használt, később a mindennapi munkába is „befogott” új nyersanyag, a réz. A mágikus-vallásos hiedelmek leglátványosabb emlékei az agyagból megformált istenfigurák mindegyike különleges lelet a magyar régészetben: együttes megjelenésük a kiállításon igazi kőkorszaki „csúcstalálkozó”. Nem szűkölködik látnivalókban a bronz- és vaskor sem. Előbbi - nevét is innen kapta- a réz és ón (vagy antimon) ötvözésével nyert bronz művességének felvirágzását hozta a Kárpát-medencében s e folyamatba - gazdag nyersanyaglelőhelyei révén - Erdély is szervesen bekapcsolódott. A Kr. e. 2. évezredben virágzott úgynevezett Tisza-vidéki- erdélyi fémművességi központ bronz és arany termékei szolgáltatják itt a fő látnivalót a különböző fegyverek, munkaeszközök, ékszerek és dísztárgyak sokasága, de megcsodálhatjuk a hallatlanul sokszínű bronzkori kultúrák sajátos edényművességét, bekukkanthatunk (a szó szoros értelmében is 'földalatti') sírjaikba. A vaskorral beköszöntő Hallstatt- és La Тёпе kultúrákat már a Kárpát-medence első név szerint is ismert népei hozzák létre, a thrák-kimmer, keleti szkíta és nyugatról beszivárgó kelta közösségek - régészeti hagyatékuk nem kevésbé sokszínű. A római hódítás alá eső Dunántúl és az iráni eredetű szarmata népcsoportok által megszált Alföld területe a Kr. sz. utáni első évszázadokban külön fejlődési irányt vesz, a két kulturális folyamatot, gazdag emlékanyagukat külön-külön és hangsúlyozott kölcsönhatásaik révén együtt is megszemlélhetjük. A római világ ezután is, a népvándorláskor hosszú évszázadain keresztül erőteljesen rányomja bélyegét a sorban érkező népek, a germán kvádok, gótok, vandálok, langobardok és gepidák, keleti jövevény hunok, avarok anyagi kultúrájára, azok minden egyedi sajátossága mellett. A korszak nagy magyarországi, kárpát-medencei leletei közül olyan nevezetességeket láthatunk, mint az osztrapatakai vandál fejedelmi lelet, a szkír királyi család Bakodpusztán eltemetett nőtagjainak ékszerei, a hegykői langobard temető kiemelkedő sírleletei, Bocsa, Kölked, Kecel rangos avar temetkezéseinek mellékletei. A Kr. u. 6. század második felétől mintegy 250 éven át tartó, a 802-804 között, frank és bolgár támadások valamint pusztító belviszályok következményeként összeomló avar uralom emlékanyagának bemutatása zárja, a Bécsben őrzött páratlan szépségű nagyszentmiklósi kincs (másolata) koronázza meg a kiállítást Ami pedig minket talán a legjobban érdekel, a kiállítás anyagának nem elhanyagolható része éppen Erdélyből származik. A vidék új- és legújabb kori történelme az oka annak, hogy a „kincsekben gazdag földű” Erdély kulturális öröksége Kárpát-medencei viszonylatban talán a leginkább szétszóródott: j elentősebb leleteinek nagy része a kiegyezés előtti korokban a Habsburgok kincstárát, a bécsi „K. u. K. Münz- und Antiken-Kabinet” (a mai Kunsthistorisches Museum elődje) gyűjteményét, a második világháborút követően a bukaresti Történeti Múzeumot gazdagította. E két időpont között - magyar gyűjtőterületként- számos lelete jutott a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárába. Számos, e kiállításban is illusztrált példával szolgálhatunk, majd minden nagyobb korszak esetében. Erdélyből származnak a, Felső-Tisza-vidéki- erdélyi bronzkori aranyművesség talán legszebb ékszerei, a Marosvásárhelyen talált, gyönyörű, bikafejes arany karperecek vagy az ember- és állatábrázolással díszített ottlakai díszkorongok. A szkíta időszak széleskörű divatjának szép erdélyi leletei a Makkfalván 1908-ban megtalált, állatalakos díszítésű bronztükör vagy a gernyeszegi csörgő (a korábbi szakirodalom még sátortartó póznavégnek határozta meg), csúcsán guggoló szarvasborjúval. (Csak mellékesen jegyezzük meg, ugyanennek a kornak páratlan lelete a híres aldobolyi antennás kard, melynek- sajnos, már csak másolatát - a Székely Nemzeti Múzeum kiállításán ma is megcsodálhajuk.) És ez 50
