Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-01 / 10. szám
i im^fúZEUMI JftRLEVÉLJ© sírokból, a temetőkből az egykori élet elevenedik meg, hogy azután apró mozzanatokból majd összeálljon az egyre teljesebb egész, egy korszak képe, történelme. A katalógusban az Alföld római korának meghatározó népéről, a szarmatákról, illetve egyetlen, hosszú ideig ugyanazon a helyen megtelepedett és temetkezett közösségről lesz szó. A madarasi 2-5. századi szarmata temető feltárását Kőhegyi Mihály bajai régész végezte 1963-1974 között. A következetes kutatómunka a népcsoport temetkezési helyének teljes feltárását eredményezte 212 200 négyzetméteren, s egyedülálló vállalkozásnak bizonyult akkoriban. A múzeumban rendezett kiállítás és a kiadvány is a 2003. évi magyarországi XIX. Nemzetközi Limeskongresszushoz kapcsolódik, a figyelmet elsősorban a római leletanyagra és annak időrendi vonatkozásaira irányítja a szerző. A nagyszámú leletanyag és a bolygatatlan temetkezések nagy száma lehetővé tette, hogy az egyes lelettípusokat, leletcsoportokat összevetve, magából a lelettipológiából időrendi következtetéseket vonjon le. Legalább ennyire fontosnak tartotta a temetkezési szokások és a viseletek részletekbe menő elemzését és az időrendi következtetések összegzését. Először a temetőben előforduló római eredetű tárgyak csoportjaival foglalkozik röviden. Önálló tanulmányban foglalkoztak a pénzekkel, összegzésként megállapította, hogy Madarason is kb. 10 százalékos gyakorisággal fordulnak elő a teljes sírszámokat véve alapul. A fibulák alkotják látszólag a legnagyobb leletcsoportot, amely összetételét tekintve egyben a legváltozatosabbak is. Valószínűnek tartja a szerző, hogy a madarasi közösség legalább a hun katonai központ Kárpát-medencébe kerülésének időszakát, tehát az 5. század első harmadát megélte. A temető földrajzi helyzetéből következik, hogy a legkésőbbi szarmata szállásterületen helyezkedik el, tehát gyakorlatilag sem a hunok térhódítása, sem későbbi gepida királyság terjeszkedése nem befolyásolta a közösség életét. A katalógusban szerepelnek a kiállított műtárgyakról készült rajzok, illetve fotók, valamint a leletek tematikus felsorolása, legfontosabb jellemzőiknek leírása. Néprajzi tanulmányok A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szerk.: Bárkányi Ildikó. Kiad.: Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szeged, 2003. 287 p. ill. (Studia Ethnographica 4.) A múzeum néprajzi tanulmányait tartalmazó kötetben elsőként Trogmayer Ottó Tripolszky Gézám, a tudós kutatóra emlékezik. Ifjú Lelle Józsefet 65. születésnapján köszöntik a kötetben, és önéletrajzi írásából megtudhatjuk hogyan fordult érdeklődése a néprajz felé, hogyan vált a maga szorgalmából és erejéből néprajzgyűjtőkutatóvá, -íróvá. Az utóbbi években, évtizedekben a Magyarországon folyó néprajzi kutatások is rávilágítottak arra, hogy a korábban zártnak és mozdulatlannak minősített paraszti közösségek a mostoha közlekedési viszonyok ellenére is szerteágazó kereskedelmi-gazdasági tevékenységet folytattak. Mód László Szentes város 18. századi kiterjedt és szerteágazó gazdasági-kereskedelmi kapcsolatit vizsgálja. Másik írásában ugyancsak a szentesi levéltárban talált íratok alapján bepillantást enged egy a 18. század 60-as éveiben működő gazdatársulás életébe. Benkéné Sándor Barbara Zita 2000 óta foglalkozik Hódmezővásárhely 18. századi boszorkánypereinek vizsgálatával. Régebbi tanulmányában kísérletet tett a boszorkányperek értelmezésében a helyi boszorkányvádaskodásokban megjelenő bevádolt személyek és sértettek viszonyának a felderítésére, konfliktusaik megismerésére. Mostani írásában elsősorban a népi gyógyászat és boszorkányság összefüggéseiben a helyi, korabeli egészségügyi kultúra vizsgálatára törekedett. Orbán Imre a makói nazarénus gyülekezet népéletre vonatkozó adatait gyűjtötte össze az 1870-es, 1880-as évekbeli feljegyzésekből. Ezek az iratok általános vonatkozásokat hordoznak. Makó népéletéről TTTTK' a: ELSŐ KÖNYV. POSONTBAN it PESTEN, JtŰSKÚTI LÄNDERER MIHÁL I költségével és bötűirvelv 1 3odT 317
