Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-09-01 / 9. szám
©Múzeumi J^i'rlevélj© Fókusz A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI Százötven év - százötven műtárgy Kiállítás az Örökség Galériában Zsolnay Vilmos születésének és a Zsolnay-gyár alapításának tiszteletére 2003. szeptember 16. - október 26. 2003. szeptember 16-tól október 26-ig minden eddigi hagyománytól és megszokottól eltérően, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal időközben Örökség Galéria névre keresztelt aulájában, a magyarországi magángyűjteményekből válogatva, védett Zsolnay kerámiákból rendezett nagyszabású kiállítás lesz látható. Az Örökség Galéria mint kiállítóhely 2003-tól kezdte meg működését, de a néhai Műemlékvédelmi Hivatal aulájában évtizedek óta rendeztek elsősorban építészettel és a műemlékvédelemmel összefüggő, tudományos igénnyel felépített, komoly kiállításokat a Hivatal szakemberei. A mostani kiállítás tisztelettel kíván adózni Magyaroszág leghíresebb „fazekasmestere" előtt, ahogyan magát Zsolnay Vilmos nevezte, az Európa Tanács által meghirdetett Kulturális Örökség Napjai keretében. Zsolnay Vilmos sikerekben gazdag, kísérletező életútja - a visszatekintő megemlékező számára - sorskönyvszerűen előre elrendeltnek tűnik. Művészetekre fogékony tehetsége jól párosult racionális, előrelátó, nemes polgári vonásokkal rendelkező személyiségével. Rendkívüli teherbírása szellemi rugalmassággal és a zseni fogékonyságával. Szerelmi házasságot köthetett, és gyermekeiben továbbörökítette művészi vénáját. S bár a történelmi idő, amelybe beleszületett, semmivel sem volt kedvezőbb a vállalkozásoknak, mint ma, mindig megtalálta, vagy - az elrendelt sorskönyv metaforájánál maradva - mindig rátaláltak azok az emberek és életlehetőségek, amelyeket beleszőve saját sorsába, lépésről lépésre haladhatott előre nagyszabású terve megvalósításában. A gyárat édesapja, Zsolnay Miklós testvérbátyjának, Ignácmk vásárolta és alapította 1853-ban atyai örökségül, ám Zsolnay Ignác az akkori helyzetben nem találta meg igazi helyét és szakmai számításait a kőedény manufaktúra kezdetleges keretei között, így egy családi megállapodás értelmében 1865-től Vilmos öccsének adta át a gyár vezetését és tulajdonjogát. Zsolnay Vilmos módszeres és megfontolt előrelátással fogott hozzá a gyár fejlesztéséhez. Az első időkben gyára igazgatói posztjára jónevű külföldi szakembereket fogadott fel. így került 1870-71 között a gyár élére dr. Alexander Schmidt, a meisseni porcelángyár későbbi igazgatója és a berlini egyetem professzora, akivel később is tartott a szakmai kapcsolat. A jónevű külföldi szakemberek mellett, a gyár termékeihez szükséges nyersanyagoknak és energiahordozóknak a felkutatása és e területek tulajdonjogának megszerzése ;Я,%. volt a következő fontos lépés a világhír felé. Újra feltárta és bérleti jogot szerzett azokra a Pécs környéki agyaglelőhelyekre és Ung megyei bányákra, amelyekből a szükséges nyersanyagokat lehetett kitermelni és előállítani. Vállalkozásait több szálon futtatta, a ■ kereskedéssel mindaddig nem hagyott fel, amíg a kerámiaüzemét a lehető legbiztonságosabban nem tudta üzemeltetni. Kezdetben üzeme korszerűsítéséhez cementet, samottot és spódiumot is gyártania kellett. Üzleti érzékét és tájékozottságát dicsérte, hogy abban a pillanatban, ahogy érzékelte a piaci versenyben a helyzeti előnyt élvező vetélytársak felbukkanását, képes volt váltani, ha kellett azonnal elállni olyan termékek piaci forgalmazásától, amelyek nem voltak elégjövedelmezőek és versenyképesek, így - bár az akkori Magyarországon mindössze Herenden volt porcelángyártás -, látva a cseh, osztrák és német porcelán olcsó piacát, nem porcelángyártásba fogott, hanem mázas edényárut, épület- és kertdíszítő terrakottát, közönséges agyagcsövet és samott-téglát gyártott, miközben folyamatosan 255
