Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-04-01 / 4. szám
m Múzeumi Hírlevél m> tékelni, a kulturális háttér-, a gyökerek valamint a perifériára rekesztett, helyenként elnyomott törekvések szisztematikus értékelése nélkül az anyaország művészeinek tevékenysége sem ítélhető meg súlyának megfelelően. Kétség nem férhet hozzá, hogy még a 21. század hajnalán is kényes téma a múlt században a magyarságot sújtó történelmi sokkok kulturális hatásainak feldolgozása, annyi év elhallgatottsága, margóra szorítottsága után mégis szembe kell nézni a szétszóródás, szellemi differenciálódás folyamatával, és meg kell próbálni objektiven elemezni, tudományos igénnyel összegezni az adott művészeti válaszokat. így jöhet létre olyan, az indulatok felett átívelő konszenzus, mely a határok közt maradt és az onnan kívül került művészetet egyaránt megtermékenyítheti. Erre tesz kísérletet ez a reprezentatív kiadvány. A kötet hét fejezetre osztva tárgyalja a témát, ezekből az első három (A Kultúrák találkozása, a Hatások, irányzatok, művészcsoportok és a Művészképzés: iskolák, művésztelepek szintetizáló, elméleti jellegű tanulmányokat tartalmaznak, a negyedik és az ötödik - a Művészpályák és a Modern-posztmodern című fejezet - az egyéni életművekkel és a különböző csoportok munkáival foglalkozik. Végül a két utolsó a művészettörténet-írás, a műkritika valamint a közönség felől közelíti meg a témát, s összegzi a vonatkozó szakirodalmat, megjelent biográfiákat, tanulmányokat, fontosabb kiállításokat. A könyv által felölelt tematika és korszak kiterjed: • az aktivisták és a Nyolcak köre egy-egy tagjának az internacionális nyugat-európai képzőművészetbe, a konstruktív geometrikus áramlatba való beilleszkedésétől (Passuth Krisztim, Bajkay Éva) • a vajdasági, erdélyi és szlovákiai kisebbségi művészet csoportjainak, szerveződéseinek a huszas évektől napjainkig bemutatott történetén át (Szűcs György, Szombathy Bálint) • az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába, Ausztráliába emigrált, elszármazott magyarok képzőművészeti tevékenységének bemutatásáig (Szabó Lilla). A művészeti stílusok, iskolák, irányzatok palettája ugyanilyen színes. A konstruktív tendenciák, a nagybányai iskola, a modernista és a posztmodern törekvések, a panteisztikus-organikus, természetelvű alkotásmód, illetve a különböző avantgárd, konceptualista tendenciák mind képviseltetnek a kötetben. A megnyitott tág horizont és a tanulmányok sokszínűsége mellett komoly tudományos erénye a kötetnek, hogy elegánsan, erőlködés nélkül teremt egyensúlyt a határon túlra került magyar területeken alkotó-, valamint a nyugatra került magyar művészek képzőművészeti tevékenysége valamint az őket foglalkoztató különböző típusú problémák között. Ez a fajta elfogulatlan nyitottság a Művészpályák fejezetben is érvényesül, ahol - csak a példa kedvéért kiragadva a neveket - könnyedén helyet kap egymás mellett Nagy Imre csíkzsögödi festőművész oeuvre-je (Szabó András) és Amrita Sher-Gil tragikusan fiatalon elhunyt, Magyarországon és Párizsban alkotó indiai származású festőnő életműve (Keserű Katalin). A kötetben reprezentatív, válogatott képanyag található, mely emeli a tudományos kiadvány rangját, és segítséget nyújt a felölelt hatalmas vállalkozás vizuális áttekintésében, a határon túli magyar képzőművészet sokszínűségére, szépségére való ráesődálkozásban. Merhán Orsolya Szolnoki Művésztelep 1902-2002 Szolnok 2002, 174 p. ill. 105 ff + 67 színes kép Szerkesztette: Zsolnay László, V. Szász József, Kertész Róbert Megjelent a Művésztelep centenáriumára Kötetünk több mint 150 év eseményeit tekinti át abból a szempontból, hogy a magyarországi művészettörténeti irányzatok milyen táptalajul szolgáltak a Szolnoki Művésztelep 1902-es megalapításához, mik voltak azok az erők, amelyek a kolónia megalapítása előtt Szolnok felé irányították a művészek lépteit. Majd tárgyaljuk a művésztelep különböző korszakait, s igyekszünk elhelyezni a szolnoki művészetet a magyar művészettörténetben. A tanulmányokat kísérő műtárgy reprodukciók mellett beszerkesztettünk archív fotókat és írásokat is azzal a nem titkolt szándékkal, hogy színesebbé tegyük az olykor száraz történetiséget, s olvasóink megérezzék a régi szolnoki kolónia hangulatát. Mondanivalónkat három fő részre tagoltuk, mely egyben kronológiai sorrend is: Az első tanulmány szerzője Szinyei Merse Anna, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, a magyarországi plein-air törekvéseket és a korai Szolnokot tárgyalja azzal az alapos részletességgel, ami eddig talán hiányzott a Szolnoki Művésztelep gyökereinek kutatásából. írását bőséges képanyag illusztrálja, mely a kötetben egyedüliként nem csak szolnoki, vagy Szolnokhoz kapcsolódó műveket reprodukál, de a gondolatmenetet támogatva olyan Szolnoktól teljesen független alkotók műveit is, mint Szinyei Merse Pál, Munkácsy 122
