Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-03-01 / 3. szám
m Жттт Hírlevél m A 6. számú korsó (Kunsthistorisches Museum, Wien, fotó: Alexander Rosoli) és még sok más város közgyűjteményét. Öröm, hogy e kiállításon ezen intézmények egy része is megjelenhetett. Önzetlen, lelkes, akár lokálpatrióta, akár messzebb tekintő múzeumalapító honpolgárok járultak hozzá adományaikkal a múzeum és könyvtárügy fejlesztéséhez, a közjó, a közművelődés gyarapodásához. Ismét csak jelzésként, nem a teljességre törekvőén: Xantus János, Somogyi Károly, Reizner János, Déri Frigyes, Jósa András, Alapy Gáspár, Kállay Ödön, Leszih Andor, Marosi Arnold, Wosinsky Mór nevét említem, mint a nagy példa követőit, akik jelentősen segítették a vidéki múzeumok létrejöttét. Ezek az intézmények, mint kezdetben az ős-múzeum, mindent gyűjtöttek, és gyűjtenek ma is, ami a szűkebb haza történetét, környezetét, művészetét őrzi. A nagyszentmiklósi kincs - az avarok aranya Magyar Nemzeti Múzeum 2002. március 24. - június 30. 1799. július 3-án a Torontál megyei Nagyszentmiklóson Neza Vuin rác gazda fiaival árkot ásott. Az árok oldalát egyenesítették, amikor egy arany csésze, majd tizenhat más formájú aranyedény került elő a földből. Később ugyanott még hat edényt találtak. A megtalálóknak csak egy célja volt a kinccsel: mielőbb eladni, hogy pénzhez jussanak. Az edényeket részben helybeli, részben bécsi kereskedők vásárolták meg, akik további eladásra, a pesti vásárra hozták őket. Az aranyakat megelőzte hírük, a terület tulajdonosának gazdatisztjén keresztül Pesten már értesültek a kincs előkerüléséről. így Boráros János városbíró összeszedette az edényeket és átadta a hatóságoknak. A kincs értékességéről gyorsan meggyőzték I. Ferenc császárt, aki „az antik tárgyak rajongója" volt, ezért a huszonhárom darab aranyedényt (hét korsót, hét tálkát, nyolc különböző formájú ivóedényt és egy kürtöt) alig három hónappal előkerülése után már leltárba is vették a bécsi császári és királyi régiséggyűjteményben. Magyarországon mindez ideig egyetlen alkalommal állították ki a nagyszentmiklósi kincset: 1844-ben az Iparművészeti Múzeumban rendezett Ötvösmű kiállításon, más Bécsben őrzött Kárpát-medencei régiségekkel együtt. A Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évében kiállítások és rendezvények sorával tiszteleg az évforduló előtt. Ezek közül kiemelkedik a nagyszentmiklósi kincs bemutatása, amely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával a Magyar Nemzeti Múzeum és a bécsi Kunsthistorisches Museum együttműködése keretében valósul meg. A nagyszentmiklósi kincs bemutatását fokozottabb érdeklődés előzi meg, mint más aranykincsekét. Ezt a „kulturális örökség részét képező kincset" ezrek ismerik, megcsodálták már Bécsben, ismerik a tudományos és népszerűsítő könyvekből, hiszen kisebb könyvtárnyi az az irodalom, amely a kincs előkerülése óta, az elmúlt kétszáz évben megjelent. Minden eddigi kutató kiemelte, hogy a kincset a kora középkori eurázsiai művészet kimagasló termékének tartja, de különböznek a vélemények abban a tekintetben, hogy mely korban keletkeztek az edények és melyik nép tulajdonában voltak. Három nézet ütközik egymással: 74
