Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-03-01 / 3. szám
m Múzeumi Hírlevél m 1. A 8. századra keltezhető kincs az avarokhoz köthető; 2. A kincs 9. századi és a bolgár kultúra terméke; 3.10. századi és a honfoglaló magyarsággal illetve a kora Árpádokkal áll kapcsolatban. Az eddigi vélemények csak egy-egy kiragadott forma vagy motívum, néha egy-egy különleges ötvös fogás alapján foglaltak állást a kincs korát illetően, és a kincs gyökereit egyértelműen a keleti fémedény művességben vélték megtalálni. Több kutató eltekintett attól, hogy az általa meghatározott népi és időbeli környezet tárgyi emlékeit is vizsgálja. így könnyedén átsiklottak olyan alapvető ellentmondáson, mint a kincs tíz kilót kitevő aranysúlya és az általuk meghatározott népek - a bolgárok vagy a magyarok - aranyban való közismert szegénysége. Avar eredetűnek már több mint száz esztendeje meghatározták, azonban az avar tárgyi környezet vizsgálata csak a múlt század harmincas éveiben kezdődött meg. Az avar eredet kérdésében fordulópontot jelentett Bóna István akadémikus 1984-ben írott véleménye, aki tudományos érvek alapján a nagyszentmiklósi kincset a „késő avar kultúra, írás, nyelv, művészet, vallás és mitológia páratlan emlékének” határozta meg. A kincs elemző kutatása az utóbbi évtizedben erősödött fel. Osztrák kutatók a legmodernebb eszközökkel vizsgálják a készítés menetét, az anyag összetételét, kutatva a lehetséges műhely/műhelyek helyét, a lehetőségek határáig pontosítva a készítés időpontját, időpontjait. Idehaza legutóbb Bálint Csanád választotta akadémiai székfoglalója témájául a nagyszentmiklósi kinccsel kapcsolatos kérdéskört. Széleskörű ismereteken alapuló véleménye szerint a kincs előkerülési helyének szűkebb és tágabb környezetében (keleti és nyugati kultúrákat is beleértve!) egyetlen olyan kultúra sem található, amely a kinccsel szoros kapcsolatba lenne hozható, vagy amelyikből teljes bizonyossággal eredeztethető lehetne. Már csak kizárásos alapon is: a kincs annak a kultúrának a tartozéka lehet, amelyiknek szállásterületén előkerült - vagyis az avar kultúra önálló, legkiemelkedőbb alkotása. E vélemény alapos bizonyítására részletes vizsgálat alá vetettük azt a kultúrkört, amelyet avar kultúrának nevezünk. Ezért a Magyar Nemzeti Múzeum 2002. évi kiállításán a nagyszentmiklósi kincset olyan avar tárgyakkal együtt mutatjuk be, amelyek- egyrészt az avar fejedelmi sírleletek arany tárgyai, nemesfémből készült asztali edényei, és segítenek elképzelni azt a tárgyi és szellemi környezetet, amelyben a kincset használhatták.- Másrészt formában, képi ábrázolásban, sajátos technikai fogásban hasonló köznépi leleteket állítunk ki, ezek segítségével bizonyítjuk, hogy a kincs a késő avar kori kultúra szerves része volt. A köznépi leletek közül kiemelkedik a Vajdaságban, Adán, egy késő avar kori lovas sírjából napvilágra került ezüst tálka, amely a kincs ovális arany tálkájának egyetlen párhuzama. Másodikként az Alsó-ausztriai Mödling község határában elterülő késő avar kori temető egyik női sírjának aranyozott bronz boglár párja, amelyen ugyanolyan „kockás” ruházatú nyilasokat látunk, mint a 2. számú korsó egyik medalionjában. Végül Szarvason került elő az a rovásfeliratos csont tűtartó, amelyen ugyanazokat a jeleket találjuk meg, mint a kincs rovásfeliratos edényein. E felismerés óta a szakemberek ezt az írásmódot Nagyszentmiklós-szarvasi rovásírásnak nevezik. Összefoglalva: egyértelműen tisztázódott, hogy a kincsnek nincs közvetlen köze sem a 8-9. századi bolgár, sem a magyar kultúrához, sem az eurázsiai 8-10. századi ötvösművészethez. Önálló avar alkotás, amelynek képi ábrázolására természetesen hatással volt a korabeli művészet, pl. a bizánci hatás biztosan felismerhető. A kincs valamennyi darabja - mint általában kincslelet esetében - nem egy időben készült. A legidősebbek (az ivókürt, talpas poharak, sima falú poharak, láncfonat mintás korsók) a 7. század végi ötvösség termékei. A legfiatalabbak pedig, mint a pálcikaindával díszített felületű hasas pohárka és a keresztjeles, görög betűs török felirattal ellátott csatos tálka a 8. század legvégén készültek. A kincs huszonhárom edénye a 8. század vége egyik legmagasabb rangú avar méltóságának a tulajdona lehetett. Soha nem került sem frank, sem bolgár kézbe. Valószínűleg a frankok elől menekítették és a bolgár kán támadásakor ásták el. Elrejtője nem tudta újra előkeresni, akik elől elrejtették - azok pedig nem találták meg. így maradhatott fenn a magas szintű késő avar kori művészet tanújaként. Garam Éva 75
