Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-09-01 / 9. szám
m Múzeumi Hírlevél m Mennyire kell ábrázolnia egy digitális képnek az eredetit? Jóval a szkennelés előtt tisztáznunk kellett, hogy munkánk során a készítő szándékát akarjuk-e a reprezentációban tetten érni - ez a művészi tolmácsolás vagy inkább azt vesszük alapul, ami most látszik a képen, negatívon. Az előbbi esetben a digitális minőséget a szakértők szemének ítélete határozza meg. A másik esetben azért akarjuk a legmagasabb digitális minőséget elérni, hogy a felhasználó zoomolhasson egy képben. Az ilyen típusú információszerzés során, az adott kép tulajdonságainak fizikai méretein keresztül értékelik ki, illetve becsülik meg az objektív képminőséget. Több ízben felmerült az a kérdés, hogy miként lehet megkülönböztetni a fotó benső, és valódi jellemvonásait az elmúlt évek okozta hatásoktól. Mivel a feldolgozott negatívok nagy része igen rossz kondícióban van, minden egyes felvétel esetében külön figyelni kellett arra, hogy milyen mértékben alkalmazható az egyes részletek kiemelése és fokozása. A beavatkozások hitelessége utólag ellenőrizhető, mert az üvegnegatívokat eredeti állapotukban is dokumentáltuk. Minden egyszerűnek tűnő technikai döntést igyekeztünk szélesebb kontextusba helyezni. A képfelbontás - dpi (Dots-Per-Inch) - megválasztásakor a kiindulópontunk a következő volt: ha egy digitális képet csak mint vizuális referenciát használunk fel egy elektronikus adatbázisban, előnyösebb a kevesebb helyet igénylő alacsonyabb felbontás. Ha viszont egy képet tanulmányozásra, tovább örökítésre és nyomtatásra akarunk felhasználni, magasabb felbontást kell alkalmaznunk. Negatívjainkat magas minőségű „master", azaz „archive” kép-file-ok (scennelés 1200 dpi), és alacsonyabb felbontású digitális képek formájában (300 dpi) egyaránt feldolgoztattuk. Először a „master image"-ek készültek el tömörítetlen, veszteségmentes .tif file formátumban. Gyorsan és könnyen kezelhetőek az alacsonyabb felbontású képek, mert azok a nyilvántartás részeként, elsősorban a képernyőn jelennek meg. (72 dpi) A digitalizált anyagok tárolása CDROM-okon történt, illetve a keresőképeket a fotótár elektronikus adatbázisába is konvertáltuk. Minden feldolgozott eredetiről azonos méretű nyomtatást készített a stúdió, erre a célra gyártott papíron, 300 dpi nyomtatási minőségben. Kérdés, hogy a KÖH negatívjairól készült digitális másolatok azt mutatják-e a mai nézőnek, amit a kép készülésekor a szerzők mutatni akartak. Érzelmileg és látványban mindenféleképpen igyekeznek felidézni azt, vagy utalni rá. Amennyiben ezt elérni nem lehetett, teljesen új képet nem készítettünk a tönkrement régi alapján. A különböző szerzők által, különböző helyszíneken készített ezer darab műemléki felvétel azonban egységgé-egésszé vált a számítógép segítségével. Látszólag kapcsolat nélküli városképek, utcaképek, enteriőr részletek, és épületképek követik egymást a képernyőn és a CD-ken, a leltári számok sorrendjében. Némi időráfordítással mégis hamar kiderül, hogy minden egyes felvétel egy külön világ, és külön tudósítás a helyszínről. Az egyiken egy fűcsomónak látszó kis kutya nagyítható ki a templom előterében, a másikon egy valószínűtlenül hosszú létra lépcsőfokai, a harmadikon egy fa Corpus stigmája. A digitális technika nagy előnye és lehetősége, hogy a néző szinte besétálhat a képbe, és követheti a templomhajóba beszűrődő fény útját, egészen a kép határáig. A különböző építészeti terek, felületek és motívumok vizuális élményét csak a néhol feltűnő arcok és figurák - főleg gyerekek csoportjai - szakítják meg egy pillanatra. Jól látható, hogy kíváncsiságuk legyőzte félelmüket, és mindenféleképpen rajta akartak maradni a felvételeken. Pontosan nem tudjuk, hogy mely képek és mikor kerülnek majd bele a virtuális és képzeletbeli múzeumok világába. Számunkra viszont megnyugtató, hogy legalább a saját virtuális múzeumunkat létrehoztuk, lehetőséget teremtve 1914 előtt készült negatívok teljes felületének a felfedezésére. Lehetőséget kaptunk arra is, hogy a műemléki terepbejárásokhoz és helyszíni szemlékhez kötődő korabeli megfigyelések milyenségét és tartalmát alaposabban tanulmányozhassuk. A negatívok technikai minősége, kidolgozottsága, a felvételek megszerkesztettségének a mértéke, a témák kiválasztása és elrendezése, a távolságok tartása mind fontos jellemzői a kor műemléki módszertanának. Minden kép esetében igyekszünk kideríteni a szerzőt is. Azokjelenléte meghatározó a kamera mögött, mert a képek központi elemei és motívumai elsősorban arról tudósítanak, hogy ők mit akartak látni és tudni. A fotóvédelemmel foglalkozó európai szervezetek álláspontja, hogy amig a fotómegőrzést nem tekintik az egyes országok nemzeti ügynek, addig sok intézmény nem fog tudni előrelépni ebben a kérdésben. Annak érdekében, hogy többet tudjunk az európai helyzetről, 1998 végén az ECPA több mint 300 olyan intézménybe küldött kérdőíveket, ahol fotókat őriznek. A válaszokból az is kiderült, 274
