Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-09-01 / 9. szám
<m, Múzeumi Hírlevél m érekezett negatívok adatrögzítését jelenti. A KÖH Fotótára jelenleg 210.000 db leltározott negatívot és 100.000 db leltározott pozitív kópiát őriz. Ebből kb. 100.000-150.000 darab felvétel készült 1940 előtt. Európai viszonylatban ezek nem túl magas számok, de gyűjteményünk számára még így sem tűnt reálisnak a különböző méretű, állapotú és technikájú archív felvételek egy-két éven belüli komplett digitális feldolgozása. A gyűjtemény bizonyos részeinek feldolgozása viszont igen. így került sor első lépésben, ezer darab 16 x 21 cm-es műemléki témájú üveglemez digitális archiválására a Széchenyi Pályázat keretében. A GPG Stúdió által digitalizált felvételt eredetileg 1900 és 1914 között készítették a magyar műemlékvédelemben tevékenykedő művészettörténészek és építészek. Az archiválás az előkészítést, az adatbevitelt, a képbevitelt, a korrekciókat, a minőségjavítást, a dokumentálást, és magát a CD-éken való rögzítést foglalta magába. Több szereplős stáb alakult e feladatra. Az előkészítő munkálatokat - képek meghatározása, a leírások pontosítása, adatrögzítés, - a gyűjtemény munkatársai végezték. (Lászlóné Laár Erika, Bakó Zsuzsanna) A képfeldolgozással egy profi stúdiót (GPG Stúdió Bt, Pálinkó Gábor, és a KÖH fotóműtermének egyik fényképészét bíztuk meg. (Ágh András) A digitális képek konvertálását a fotótár számítógépes nyilvántartáshoz a gyűjtemény rendszergazdája. (Geokart Bt, Országh György) Külön feladatot jelentett a digitális archiválás paramétereinek - felbontás, tömörítés, formátum, nyomtatási minőség, az eljárás dokumentálása, - és a digitális restaurálás és minőségjavítás mértékének a meghatározása. (Cs.Plank Ibolya, Ágh András) Munkánk során a hazai és a nemzetközi szakirodalmat is figyelembe vettük. Nagy segítségünkre voltak az 1994-ben alakult ECPA (European Commission on Preservation and Access), az EVA (European Visual Archive) és a SEPIA (Safeguarding European Photographic Images for Art) felmérései és jelentései e témáról. A pályázat előkészítése során motivált minket az a cél, hogy a számítógépes technológia segítségével, képről - képre haladva még mentsük, ami menthető. Arra számítottunk, hogy a digitális technika segítségével feltárulnak és sikerrel rögzíthetők majd azok a részletek a negatívokon, amelyek szabad szemmel már alig láthatók. Arra is számítottunk, hogy a használat következtében elpiszkolódott, megkarcolódott vagy megrepedt hibák korrigálhatok, és hogy a rossz állapotban lévő negatívok felszínéről bizonyos képnyomok még a felszínre hozhatók és értelmezhetők. A végeredmény azonban ennél komplexebb fogalommá vált. A digitalizációt meghatározó néhány szempont A digitalizációra előkészített anyagok kora és állapota jelentette az egyik kritériumot a válogatásban. A fotókárosodások egy részét igyekeztünk elkerülni már a szkennelés előtt, és az újrazacskózást az alapvető konzervátori munka kombinálásával társítottuk, (portalanítás, tisztítás) Felmerült az a kérdés, hogy a kiválasztott ezer darab negatív közül digitalizáljunk-e mindent, vagy csak a legrosszabb minőségűeket. Azt az álláspontot képviseltük, hogy az anyag történeti értéke miatt minden egyes darabot fel kell dolgozni. A leginkább tönkrement darabok mentése magától értetődő, a jobbaknak pedig a kép felületén található információ mennyisége és minősége adta meg az értékét. El kellett döntsük, hogy hosszú távon mi lesz a státusza és a rendeltetése egy digitális képnek a gyűjteményben. Az eredeti igaz és valósághű reprezentációját kell-e nyújtania, vagy inkább egy minden hibától megtisztított, kidolgozott és szeplőtlen digitális képet kell-e létrehoznunk? Mivel az elektronikus képek - bármelyik esetet is vesszük számításba - fizikailag mindenféleképpen különböznek az eredetitől, felmerülhetett volna egy olyan megoldás, hogy a képek értéke szabadon fokozható, és minden kiemelhető belőlük, amit jónak látunk, akár egy teljesen új kép létrehozása révén. De nem merült föl, mert a digitalizáció útja és módja történeti gyűjtemények esetében, azok tartalmával is szoros összefüggésben áll. A technika megadta a lehetőséget arra, hogy betekinthettünk a képek pólusaiban, de az ezüstkiválás nyomait a hitelesség miatt például rajtahagytuk a képen, de ami alatta még megmaradt, azt a felszínre hoztuk. Minden egyes negatívot olyan mértékben restauráltunk, amennyire az engedte magát. Minden technikai és szakmai feltétel mellett is igen nehéz volt meghozni az eredeti fotó és a digitális kép közötti kapcsolatot érintő etikai és szakmai ítéleteket. Egy megsemmisülő negatív eredeti átnézeti képe például tónuskorrekcióval jutott hozzá olyan színekhez, amelyek többletinformációkat hordoztak. A kép teljes felületén végrehajtott tónuskiegyenlítés nem hozott létre makulátlanul tiszta képet, csak a régiről hántotta le a kifakulás okozta veszteségeket. 273
