Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-09-01 / 9. szám
©i Múzeumi Hírlevél m Sopron, ún. Töpler-ház lelt.sz. 10.156 sőséges környezeti ártalmakat kivéve, gyakorlatilag kiszámíthatatlan, hogy egy fényképfelvétel (pozitívnegatív) állapota melyik pillanatban és éppen minek a hatására változik meg. Kiszámíthatatlan, hogy mikor halványul tovább egy kép, kiszámíthatatlan, hogy melyik napon válik el az emulzió az üvegtől, mint ahogy az is, hogy melyik napon jelenik meg az első ezüstkiválás. A mechanikai sérülések kezelhetők, egy törött negatív összeragasztható, egy szakadt kópia úgyszintén. A fényérzékeny ezüstvegyületbe és a különböző kötőanyagokba - zselatin, albumin - ágyazódó kép kémiai sérülései, bomlási folyamatai viszont már nem. Egyet tehetünk: megfelelő körülmények között tartjuk képeinket, használat közben is vigyázunk rájuk, és időben gondoskodunk a legértékesebb és legsérülékenyebb darabok archiválásáról. Más szóval: mentsük másként! Szembeszállás az ezüstkiválással 1995-2002. A KÖH Gyűjteményi Osztálya 2001-ben a Széchenyi Pályázat keretében 7.000.000 forintot nyert régi üvegnegatívok digitális feldolgozására. A munka előzményének tekinthető a gyűjtemény korszerűsítése és modernizálása 1995-ben, mert ennek keretében klimatizált raktárhelyiséget építtettünk, állandó hőmérséklettel és páratartalommal. Igyekeztünk a fotók egyedi tárolási körülményein is változtatni. Megkezdtük a negatívok savmentes tasakokba való áthelyezését, és ezzel párhuzamosan az anyag leltári revízióját. Gyakorlatilag az első körben revidiált és rendezett 16 x 21 cm-es üveglemezek közül választottuk ki digitális archiválásra azt az ezer darabot, amelyet még a Műemlékek Országos Bizottsága vett nyilvántartásba feltehetően az 1910-es években. A gyűjteményben található fotóanyagok típusai közül, a zselatinos üvegnegatív csupán az egyik, de a legjellemzőbb és legsérülékenyebb anyagfajta. Közel száz évig használták a különböző méretű törékeny lemezeket épületek, városok és tárgyak megörökítésére, mert a negatív felbontóképessége, részletgazdagsága, mérete és nagyíthatósága sokáig megfelelt a műfaj sajátosságainak. A digitális technikától teljesen függetlenül, a gyűjtemény egyes darabjainak biztonsági másoltatását, azaz dupplikálását már 1989-ben megkezdtük. Munkánk elején Flesch Bálint fotográfus volt a leginkább a segítségünkre, és gyakorlatilag az ő szakértelme és gondos munkája révén sikerült a 30 x 40 cm-es üveglemezeink döntő többségét duppnegatívra átmásolni az eredetivel szinte azonos minőségben. Annak ellenére, hogy szinte minden évben jelentős összegeket költöttünk dupplikálásra a gyűjtemény éves költségvetési keretéből, üvegnegatívjaink közül - kb 40.000 db - eddig 8860 db-ról sikerült negatívmásolatot készíttetni. A helyzet aggályos, hiszen gyűjteményünktől évente 2000-3000 db nagyítást kérnek, amely közel ugyanennyi negatív és szerzői kópia mozgatását jeleni. A gyűjtemény védelme érdekében, évek óta ún. mesterkópiákat is készíttetünk azokről a negatívokról, amelyeket gyakran használunk, vagy amelyek különösen értékesek a számunkra. Az esetek többségében azonban, még mindig vissza kell térni az eredetiekhez azért, hogy a felhasználói kópiák elkészüljenek. A fotógyűjtemények előtt tornyolusó feladatok nagyságrendjét figyelembe véve úgy vélem, hogy a múzeumi fotóarchíválásban alkalmazott és jól bevált módszereknek - diázás, reprózás, duppoltatás, kontaktolás, művészi reprodukciók, faximilék készítése stb. - még évekig helye és szerepe lesz a közgyűjtemények életében, a biztonsági filmek és múzeumi papírok minősége, változatossága, kezelhetősége, anyagszerűsége, és az eredetivel való analóg kapcsolata révén. Pályázatunk előtörténetének része, hogy 1996 - ban tértünk át végleg a számítógépes nyilvántartásra, amely egyenlőre csak az újonnan be-272
