Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-01-01 / 1. szám
m Múzeumi Hírlevél m In memoriam Németh Ferenc (1950-2001) A Világörökség Bizottság 2001. év decemberi ülésén, Helsinkiben felvették a Fertő/ Neusiedlersee történeti tájat a Világörökség jegyzékére. A Világörökség Bizottságnak ezen az ülésén az első sorban ülő finn delegáció valamennyi tagja talpig feketébe öltözve jelent meg. Ezt az egymásnak oly ellentmondó két dolgot sajnos egyetlen személy köti össze: Németh Ferenc építésznek, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága vezetőj ének személye. Ahogyan azt Hans Horcicka, Ausztria képviselője részletesen is elmondta a közös osztrák-magyar helyszín felvételét megköszönő szavaiban, Németh Ferencnek igen nagy része van ebben a sikerben, amelyet azonban már nem érhetett meg. Éppen a világörökségi ülésekkel kapcsolatos feladatok és előkészületek közepette ragadta el Őt a halál közülünk; 2001. december 5-én, tragikus baleset következtében. Az általa olya gyakran és oly nagy szeretettel emlegetett családjával együtt gyászoljuk Őt. Németh Ferenc 1950. augusztus 5-én született, Székesfehérvárott. Választott hivatása az építészet lett, majd azon belül is elsősorban a műemlékek, az örökség megóvása, helyreállítása és védelme. Kiemelkedő alapossággal és igényességgel készült fel e hivatás minél magasabb szintű ellátására. 1975-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, 1978-80-ban a MÉSz és a BME Mesteriskoláját is elvégezte. 1987-ben műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett a BME Építészmérnöki Karán, de részt vett Leuvenben a Katolikus Egyetem igencsak jóhírű posztgraduális képzésében, ahol a Master of Science tudományos fokozatot szerezte meg a „műemlékek és történeti városok konzerválása” elnevezésű nemzetközi központban. Építészeti tervezői munkásságát a Lakótervben, Jurcsik Károly műtermében kezdte. Később - már az akkori Országos Műemléki Felügyelőség munkatársaként - kimondottan műemléki tervezéssel is foglalkozott, egyebek között a Hatvani Grassalkovich kastély hasznosításának, helyreállításának terveivel. Dolgozott Egerben, Miskolcon, de Belgiumban is, többnyire műemléki és városrehabilitációs feladatokkal foglalkozva. 1993-tól az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ építészeti részlegének vezetőjeként vezette egyebek mellett a fertődi Esterházy kastély tervezési munkáit. Sajnos, ez a munka aztán félbeszakadt, talán emiatt is tért át 1994-től új épületek tervezésére. Ezt a feladatot is a tőle megszokott igényességgel látta el, amelyet 1998-ban Pro Architectura díjjal is elismertek. A Nemzeti Kulturális örökség Minisztériuma létrejöttekor - legalább is főmunkaidőben - félretette tervezői ceruzáját, és közszolgálatot vállalt - természetesen ezt is a műemlékek, az örökségvédelem érdekében. Ebből a feladatkörből nőtt ki aztán legutóbbi munkája, amelyet megint csak hihetetlen energiával és elkötelezettséggel végzett: a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága Titkárságának vezetője lett, 1999-től. Ezt az elsősorban adminisztratívnak tűnő feladatot nagyon komoly szakmai tartalommal megtöltve végezte, talán túlságosan is sokat vállalva. Mindenesetre különlegesen bonyolult időszakban (mivel komoly változások következtében számos többlet feladat megoldása vált szükségessé) sikerült, meglehetősen nehéz körülmények ellenére, is egyre jobban megerősíteni Magyarország szerepét és elismertségét az UNESCO Világörökség Bizottságban. Francesco Bandarin, a Világörökség Központ igazgatója a helsinki ülésen nem protokolláris kötelezettségből, hanem látható személyes megrendültséggel, hosszasan méltatta Németh Ferencet, akihez a közös munka során kialakult igazi barátság fűzte. Az 1972-ben elfogadott Világörökségi egyezmény 30. évfordulójának évében a 2002. évi jubileumi Bizottsági ülés Magyarországon lesz - s bármilyen nehezen is tudjuk elfogadni, Németh Ferenc nélkül. Azaz az Ő fizikai részvétele nélkül, mert szelleme, emléke velünk marad. Fájdalmas hiányát megszüntetni nem tudjuk, de az előttünk álló feladatainkhoz erőt meríthetünk az Általa reánk hagyott Örökségből. Isten nyugtassa Őt! Fejérdy Tamás A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM ALAPÍTVÁNYA (adószáma: 19666828-1-42) köszönettel várja és fogadja a kulturális örökség megőrzését és gyarapítását támogatni kívánó állampolgárok adóinak 1%-át 2002-ben is. Az Alapítvány számlaszáma: 10402166-21621965-00000000 (Kereskedelmi és Hitelbank Rt.) 18