Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-05-01 / 5. szám
esi Múzeumi Hírlevél m (Folytatás a Tükörből) A kiállítással kapcsolatban külön kiemelném, hogy e ló- és nyeregtakarók, az egyes európai népek kultúrtörténetében is különleges helyet foglaltak el, ezért gyűjtésük, megőrzésük különösen fontos, hogy képet alkothassunk a korábban élt népek, népcsoportok, elődeink életmódjáról, kézműves mesterségéről. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy pironkodnunk kellene, hiszen a világon is kevés, ilyen jellegű kiállítás volt. Nagyon szép, gazdag nemzetközi kiállítást rendeztek 1992-ben Milánóban, s vele egyidejűleg konferenciát is tartottak „Keleti lovasok” címen, ahol neves tudósok, kutatók számoltak be eddigi kutatásaik eredményeiről a nyereg- és lótakarókkal kapcsolatosan. Külön öröm számomra, hogy Magyarországon, Budapesten találkozhatunk e kiállítással, hiszen az elmúlt évszázadban - amióta tudatosan gyűjtik, rendszerezik a hasonlójellegű tárgyakat - mindössze néhány, a témához kapcsolódó kiállítás volt látható, ráadásul magángyűjteményekből. (Dr. Salgó Miklós, az USA volt magyarországi nagykövete három alkalommal bocsátotta rendelkezésre gazdag keleti nyereg- és lótakaró gyűjteményét, amely egy alkalommal a Néprajzi Múzeumban, majd 1985-ben, a sárvári múzeumban, valamint a Budapest Galériában, a budapesti műgyűjtők anyagából megrendezett szőnyeg, nyereg- és lótakaró kiállításon került bemutatásra). Kérem, teljen ugyanolyan örömük e múltbéli textíliák megtekintésében, mint a Néprajzi Múzeum munkatársainak, kutatóinak, restaurátorainak, rendezőinek, akik e figyelemre méltó, úttörő kiállítást Önök elé tárták! (részlet Mátéfy Györk, a Magyar Nemzeti Múzeum fórestaurátora, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Intézete textilszakvezető tanárának a megnyitón tartott beszédéből) Fókusz Múzeumi Világnap - május 18. Az ICOM 2002-es jelszava: Múzeumok és a globalizáció EGER Pyrker érsek képtára Dobó István Vármúzeum Gótikus palotája 2002. március 22. - augusztus 20. A modern kor hajnalán Európában a nemzetek úgy érezték, hogy szinte nem is léteznek, amíg nincs egy múzeumuk. Nemzeti múzeumuk, amelyben a műalkotásokhoz való hozzáférés éppúgy joga mindenkinek, mint a szabadsághoz, az élethez való jog. Azt a feladatot szánták neki, hogy az emelkedett szellemiségű térbe belépőknek a kiállított tárgyakon keresztül megnyilvánulhassanak azok a mély igazságok, amelyekről úgy vélték, hogy ezekben a tárgyakban, műalkotásokban rejlenek - valahogy úgy, ahogy a katedrálisokban őrzött ereklyékben a hívők számára feltárulkozik a szentség. Az 1793-as francia példát nagyon korán, nem egészen tíz év múlva követte a magyar elhatározás. Nem királyi gyűjtemény úgynevezett államosítása és királyi lakosztály kisajátítása révén - Louvre -, hanem a felvilágosodás eszméitől vezérelt európai műveltségű arisztokrácia és a polgári értékeket hirdető értelmiség nemes felajánlásaként. Múzeumi berkekben mindannyian tudjuk, hogy kétszáz évvel ezelőtt, 1802-ben történt, hogy gróf Széchényi Ferenc (1754— 1820) a nemzetnek adományozta Nagycenken őrzött értékes gyűjteményét azzal a céllal, hogy megalapítsa az ország múzeumát. Az Országos Széchényi Könyvtárban ez év februárjában megnyitott „Múzsák kertje” című országos kiállításon erre a nemes tettre emlékezett több mint negyven magyarországi múzeum, így az egri Dobó István Vármúzeum is. A történetet most egy jelentős helyi eseményre emlékezve egészítjük ki egy kiállítással, melyre a Dobó István Vármúzeum és a budapesti Szépművészeti Múzeum együtt készült. A most megnyílt egri kiállítás Pyrker Szépművészeti Múzeumban őrzött gyűjteményéből válogat a két múzeum együttműködése kapcsán. Ismét visszakerült 22 darab festmény néhány hónapra abba a városba, melyben Magyarországon először bemutatásra kerültek. A Szépművészeti Múzeum nagylelkű közreműködése mellett olyan közgyűjteményeket kell még megemlítenünk, melyek 145
