Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
D
64 Dávid végzett (1896), majd családja Paks-biritópusztai birtokán gazdálkodott (1897). Birtokuk elárverezése (1915) után a paksi Duna-Védgát Társulat tisztviselője (1918). – Az 1890-es évektől Pakson és környékén saját költségén ásatásokat végzett, érmeket és régészeti leleteket gyűjtött. Gyűjt.-e egy részét a szekszárdi múz.-nak adományozta, más részét – a családi birtok adósságainak fedezése érdekében – 1913-ban a bécsi Kunsthistorisches Museumnak kényszerült eladni. Részt vett a paksi Szelle-múz. rendezésé ben. Az 1920-as években Bp.-re költözött, ahol egy ideig a MNM levéltárában működött, majd saját genealógiai irodát nyitott. 1939-ben kormányfőtanácsosi címet kapott. – 1923-tól szerk. az általa megindított Nemesi Évkönyv c. család történeti sorozatot. Régészeti és éremtani írásai az Archaeologiai Értesítő ben és a Numizmatikai Közlönyben, genealógiai közleményei a Történelmi Tárban és a Turul ban jelentek meg. 120 kötetes családtörténeti adattárat állított össze, amelyet a Dunamelléki Ref. Egyházker. Ráday levéltára őriz. – Kormányzói elismerés (1931). F. m.: Nemesi évkönyv . 1–13 (Bp., 1923–1937). Irod.: Gulyás V: 1943, 387; Barcsay-Amant Zoltán: Der Ungarische Genealoge Z. von D. (Der Adler, 1975, 94–95. p.); MÉL I: 179. p.; ÚMÉL II: 48. p.; RÚL 4.: 163. p.; Kernné Magda Irén: Híres paksi elődeink. Életrajzi gyűjtemény (Paks, 2014, 30–32. p.). Fotó: Tolnai Világlapja, 1939. szept. 20., 21. p. K. Németh András Dávid Ferenc (1940. aug. 16. Bp. – 2019. jan. 21. Bp.): művészettörténész. – Apja Dávid Gyula (1913–1977) zeneszerző, nagybátyja ifj. Dávid Károly (1903–1973) építész. Felesége Askercz Éva (1938–), később Geskó Judit (1954–), mindketten művészettör ténészek. – A bp.-i II. Rákóczi Ferenc Gimn.ban tanult (1954–1958), majd az ELTE BTK művészettörténet–m. nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát (1963). A Bécsi Egy-en Her derösztöndíjas. – Az Orsz. Műemléki Felügyelőség munkatársaként Sopronban élt (1963–1982), ahol, szorosan együttműködve az építészekkel, aktív kutatóként vett részt a belváros műemléki rekonstrukciójában, amit az Alfred Toepfer-Alapítvány Műemlékvédelmi Európa-díjjal jutalmazott (1975). 1966-tól a régész-művészettörténész Tóth Sándorral az álló falazatok és földben rejlő maradványaik alapos szemügyre vételéből kiindulva jutottak el egy-egy emlék átfogó értékeléséig. A középkori eredetű, többszörösen átépített lakóházak minden részletre kiterjedő falszövet- és vakolatfeltárásával a gyakorlatban dolgozta ki a történeti épületek máig mérvadó helyszíni vizsgálati módszerét, a falkutatást, amely más épülettípusokra is érvényesnek bizonyult. A teljes ház-, telek- és várostörténeti összefüggések tisztázásához nélkülözhetetlennek tartotta a levéltári forrásokat. Kutatóként Sopronon kívül számos más városi épület (pl. Kőszeg, Moson magyaróvár, Székesfehérvár, 1980-tól Győr városrekonstrukciója), kastély (pl. Nagycenk, Hédervár), templom (pl. Bük, Feldebrő, Pannonhalma, bencés főapátság és templom) felújításában vett részt. 1986-tól az MTA Művészettörténeti Kutató Csoport ban (utóbb Int.-ben) a legfontosabb műemlékek (pl. Gödöllő, Eszterháza, Bp.-en a Parisiana mulató [Új színház], a Károlyi-palota [Petőfi Irodalmi Múz.], a Tivoli mozi, az MTA székháza, a Sándor-palota, a Zeneakad.) és Europa nostra-díjas zsinagóga-helyreállítások sorának (pl. Mád, Apostag, Szeged) kutatójaként és művészettörténész szakértőjeként folytatta tevékenységét, javaslataival mindig végigkísérve a teljes helyreállítási folyamatot. A kezdetektől érdeklődött a történeti kályhák iránt, amelyekről néhány munkatársával együtt kéziratos katasztereket állított össze. Az 1990-es években kiáll.-ok rendezésében is részt vett (pl. M. Építészeti Múz.: Tisztelgés Laj ta Béla emlékének – a Parisiana újjáépítése, 1991; A soproni színház 1838 – 1909 – 1963 – 1992, 1993; M. Zsidó Múz.: Baumhorn Lipót építész 1860–1932, 1998). 2009. évi megalakulásától haláláig a Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete elnöke. Nyitott személyisége, korszakokon átívelő rendkívüli elméleti és gyakorlati tudásán, forma- és szerkezettani ismeretein alapuló szemlélete művészettörténészek, régészek, építészek, restaurátorok nemzedékei számára jelentenek példát. – M. Köztársasági Arany Érdemkereszt (1996), Fülep Lajos-díj (1999), Ipolyi Arnold-érem (2000), Opus Mirabile díj (2003), Scheiber Sándor-díj (2004),
