Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
S
311 Szabó tori címet egy jászdózsai család közép korig vissza vezethető genealógiájának feltárásával szerzett (1975), PhD-értekezésében (1999) egy besenyszögi parasztcsalád magánirattárát dolgozta fel. – Szakmai pályafutása egyetlen munkahelyhez kötődik: 1966-tól 2007-ig, nyugdíjazásáig új- és legújabb koros történészként a szolnoki Damja nich János Múz. munkatársa, 1975-től a történeti és művelődéstörténeti osztály vezetője. Moszkvában és Leningrádban (1966), Észto.-ban (1960–1970-es évek), É-Oszétiában és Moszkvában (1984) járt tanulmányúton. – Történeti érdeklődése, életműve igen szerteágazó, s több múz.-i szakághoz (főként néprajz, művészettörténet) is kapcsolódott. Tanulmányainak, cikkeinek egy részét Szabó Lászlóval és Egri Máriával társszerzőként jegyzi. Múz.-i munkásságának túlnyomó részét az alföldi kisvárosi és falusi polgárság és értelmiség társadalmi változásainak, társadalmi szerepének, mindennapi életének sokoldalú, sajátos módszerű feltárása, interpretálása teszi ki, mely elsősorban a család- és a mikrotörténeti kutatásban teljesedett ki. Egy-egy közösség szempontjából meghatározó, a közösségért élő egyéniség gyakran kapott történeti munkáiban központi helyet. Szabó Lászlóval közösen írott tanulmányukkal jelentősen hozzájárultak a korszerű legújabb kori muzeológia tárgyának meghatározásához, kutatási módszereinek kimunkálásához. Nyelvtudása révén vált az észt művelődéstörténet kutatójává. 1984-től foglalkozott a jászok rokonai, az oszétok kultúrtörténetével is. Kutatta a megye török hódoltság utáni újratelepülését, anyakönyvi vizsgálatokkal bizonyítva a terület lakosságának kontinuitását. Nagy jelentőségű, úttörő jellegű team-munkákba kapcsolódott be (Jászdózsa, a Tiszazug és a Tisza II. kutatása), munkatársa volt Szolnok m. néprajzi atlaszának, a megye népművészetét bemutató kötetnek, majd a megyei levéltár által kiadott községi adattárnak. Részt vett az Ipoly-völgy és a Zselic kutatásában, vmint több Duna–Tisza közi monográfia (Szabadszállás, Kecel, Nagykőrös) munkálataiban. Önállóan és Szabó Lászlóval közösen tanulmányozták falvak, falucsoportok, kisvárosok társadalmának szerkezetét, működését, az organikus és organizált társadalmi intézmények kölcsönös viszonyát, egymásba való átmenetét, erkölcsi és tudati tényezők közösségi továbbélését, a helyi társadalmat meghatározó voltát. A Jászkunságban jellegzetessé vált egyleteknek, olvasóköröknek, társulatoknak a gazdasági életben, közművelődésben, felnőtt-továbbképzésben játszott szerepét is számos tanul mányban dolgozta fel. A Tiszazug munkaközösség tagjaként a céhes iparra, ipartestületekre és legeltetési társulatokra vonatkozó publikációi jelentek meg. A kezdetektől bekapcsolódott az 1970-es évektől kibontakozó életmódkutatásokba, jelentős tárgyegyüttesekkel gyarapítva a múz. történeti gyűjt.-ét. Utolsó éveiben a Szolnoki Művésztelep történetét dolgozta fel tízrészes cikksorozatban, amely kötetben poszthumusz jelent meg. – A Hajnal István Kör, ill. a M. Múz.-i Történész Társulat tagja. A MAMUTT Wellmann Imre-díja (2009). – A Damjanich Múz. folyosóján Szabó Lászlóval közös emléktábla örökíti meg emlékét (Györffy Sándor alkotása, 2019). F. kiáll.: Gyermekkor (1968); Észt állandó kiállítás (1972); Plein air festészet a magyar művészetben (1973); Egy földmunkás család hagyatéka (1981); Szolnok megye ipartörténeti emlékei (1986); Hol élünk? Szolnok a két világháború között (1994); Városi polgárok a századelőn (1997); 100 éves a szolnoki zsinagóga (1999); Ezer év a Tisza mentén (2002). F. m.: A legújabbkori történeti muzeológia kérdéseiről. Szabó Lászlóval. In: Tanulmányok az új- és legújabbkori történeti muzeológia kérdéseiről (A Magyar Munkásmoz galmi Múzeum Füzetei 2. Bp., 1972, 149–171. p.); Egy jászdózsai család genealógiája. In: Jászdózsa és a palócság. (Tematikus és lokális monográfiák 1. Eger–Szolnok, 1973, 33–114. p.); Szolnok megye vázlatos története a XVIII–XIX. században. In: Szolnok megye néprajzi atlasza. I.1. (Szolnok, 1974, 43–104. p.); 34 település történeti vázlata. Társszerző. In: Adatok Szolnok megye történetéből. I–II. (Szolnok, 1980, 1989); Egy földmunkás család hagyatéka. I–II. (Szolnok, 1981); Adatok Kunszent márton iparának és kereskedelmének történetéhez. In: Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara (Szolnok, 1982, 34–63. p.); Faragó István szolnoki szabómester műhelye (Szolnok megyei múzeumok Közleményei 43. Szolnok, 1988); Írások az oszét kultúráról . Szerk. is (Múzeumi Levelek 61–62. Szolnok, 1989); Valahol Oroszországban. Egy szolnoki hadifogoly első világháborús feljegyzései (Folklór és etnográfia 62. Debrecen, 1992); Fejezetek az észt kultúra történetéből (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. Szolnok, 1995); Egy besenyszögi család története az 1900-as évek elejétől idős Danyi István önéletírása alapján (Tisicum XII., Szolnok, 2001, 443–460. p.); A rákóczifalviak Rákóczi-tudata (Történeti Muzeológiai Szemle. A MAMUTT évkönyve 6. Bp., 2006, 177–197. p.); Ami Szolnokot országosan is ismertté tette. A Szolnoki Művésztelep történész szemmel (Szolnok, 2012).
