Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
Z
973 Zimányi vos, entomológus. - A bp.-i tudományegy. Orvosi Karán tanult. Erdélyben bányaorvos (Désakna), majd körorvos (Hadad, Bethlen, Szilágycseh). Sokoldalú ember volt, kertészkedett, bélyeget gyűjtött, lelkes zenebarát volt, szívesen utazgatott a Balkánon és Töröko.-ban. Legfontosabb kedvteléseként a rovarokkal foglalkozott. Kezdetben „mindent" gyűjtött, majd Mocsáry Sándor befolyására érdeklődése a hártyásszárnyú- ak (Hymenoptera) felé fordult. A 20. sz. elején különböző fullánkosokról (Aculeata) publikált cikkeket, az I. vh. után a valódi fürkészek (Ichneumonidae) és a gyilkosfürkészek (Braconidae) specialistája lett. E két csoportról több faunisztikai közleménye jelent meg, amelyek főként Erdély fürké- szeiről gyarapították ismereteinket. A történelmi Mo. területéről közel ezer ichneu- monida fajt mutatott ki, s ezzel mintegy 3000-re növelte a területről ismert ichneu- monida fajok számát. Saját rovar-, ill. Hymenoptera-gyűjt.-e elsősorban erdélyi lelőhelyekről származott, balkáni és töröko.-i útjain keveset gyűjtött. Az 1920-as évek végén teljes gyűjt.-ét és szakkönyvtárát az MNM Állattárának ajándékozta; valószínűleg Szabó-Patay József, az Állattár akkori hymenopterológusa intézte el, hogy a — gyűjt.-t Erdélyből a határon átkerülve az Állattárban helyezzék el véglegesen. A gyűjt, nem maradt egyben, példányait azóta a szakemberek a megfelelő nemzeti törzs- gyűjt.-be osztották be. F. m.: Újabb adatok Magyarország Hymenoptera-fa- unájához (Rovartani Lapok, 22., 1915,19-33.); Ich- neumonidák a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből (Annales historico-naturales Musaei Nationalis Hungarici, 24., 1926, 237-286.); Vierter Beitrag zur Kenntnis der ungarischen und siebenbür- gischen Ichneumoniden- (Schlupfwespen-) Fauna (Verhandlungen und Mitteilungen des Sieben- bürgischen Vereins für Naturwissenschaften zu Hermannstadt, 81-82., 1931-1932, 43-64.). írod.: Barabás L.: Z.-K. Endre dr. (Országos Orvos-Szövetség, 34., 1934, 55-56.); M.[üller], A.: Dr. med. Z. Kiss Endre t Geb. 1873 in Zuiah, gest. 14. Januar 1931 in Szilágycseh (Verhandlungen und Mitteilungen des Siebenbürgischen Vereins für Naturwissenschaften zu Hermannstadt, 81-82., 1931-1932,1-4.). Papp Jenő Zilahi-Sebess Géza; Sebess Géza; Sebess Geysa (1905. dec. 12. Marosugra - 1960. ápr. 30. Debrecen): zoológus. - Egy.-i tanulmányait csak mint katonahallgató kezdhette meg (1924 vagy 1925). A debreceni tudo- mányegy.-en egy.-i doktori (1930), majd középisk.-i tanári oklevelet szerzett (1931). A szegedi tudomány- egy.-en tanársegéd, majd adjunktus (19311949). Az ízeltlábú állatok morfológiája és rendszertana c. tárgykörből egy.-i magántanárrá képesítették (1942). A debreceni tudományegy. Állattani Tanszékének vezetője adjunktus, majd docens rangban (1949-től). - Tud.-os munkássága elsősorban a fona- lascsápú kétszárnyúak kutatására irányult. Hazánk törpeszúnyogjairól (Ceratopogo- nidae, Heleidae) a M. Természettud.-i Múz. anyagai alapján írt monográfiája tette ismertté nevét. Más fonalascsápú családokkal, ill. más állatokkal is foglalkozott; mező- gazdasági állattani, rovaranatómiai, hidrobiológiái és a gerincesekre vonatkozó közleményei is megjelentek. Több egy.-i jegyzetet és ismeretterjesztő cikket írt. - AM. Rovartani Társaság, a Természettud.-i Társaság, a M. Biológiai Társaság és a M. Hidrobiológiái Egyesület tagja. F. m.: Anabiotische Dipteren (Archiv für Hidrobiolo- gie, 23., 1931, 2., 310-329.); Unsere blutsaugenden Chironomiden (Állattani Közlemények, 30., 1933,34., 146-151.); A Balaton partvidék Heleidái (A Magyar Biológiai Kutatóintézet I. Osztályának munkáiból, 8. (1935/1936), 1936,196-206.); Magyarország Heleidái (Folia entomologica hungarica, 5., 1940, 10-133.); Fonalascsápúak 1. - Nematocera I. (Magyar- ország Állatvilága, 14. köt., 2. füzet. Bp., 1960). írod.: Mihályi Ferenc: Megemlékezés dr. Z.-S. G.- ról (Folia entomologica hungarica, S. N., 15., 1962, 265-270.). Papp László Zilahy Lídia: — Vitálisné Zilahy Lídia Zimányi Károly (1862. márc. 2. Buda - 1941. szept. 24. Bp.): tanár, mineralógus, múzeumi osztályigazgató. - A bp.-i tudó-