Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
B
75 Bella get, s könyvkereskedőként dolgozott (1943. jan.-1945. dec.). Az olasz antifasiszta komi- téval való kapcsolatai és szabotázs vádjával 1944. aug.-ban letartóztatták; nov.-ben szabadult, a szovjet csapatok bevonulása után a bp.-i olasz antifasiszta komiténál dolgozott. Visszakerült a Székesfővárosi Levéltárba: allevéltárnok (1946. jan. 1-jétől), levéltáros (1946-1949). Belépett az M. Kommunista Pártba (1945), a M. Dolgozók Pártjába azonban nem vették át, mivel áttért az ókatolikus hitre, s az ókatolikus egyház budaörsi zsinata a szinódus tagjává és teológiai tanárrá választotta (1949. jan. 23.). Vsz. egyházi szepepvállalása miatt a Székesfővárosi Levéltárból is távoznia kellett (1949. jan. vége). Különböző ideiglenes és alkalmi munkák (útépítő munkás, szerkesztő, könyvelő stb.) után Dömsödhöz tartozó Apajpusztán ált. isk.-i tanító (1951-1953), az isk. ig.-ja (1953-tól), majd a kiskunlacházi ált. isk. ig.- ja (1953-1963). A salgótarjáni Munkásmozgalmi Múz. ig.-ja (1963. júl. 1.-1969. nov. 15.; nyugdíjazásáig), majd tud.-os munkatársa. - Pályája első szakaszában középkori m. történelemmel, később Nógrád m. új- és legújabb kori történelmével, helytörténettel, munkásmozgalom-történettel foglalkozott. Tanulmányai cikkei többek között a Századokban, a Katholikus Szemlében, a Soproni Szemlében, a Történetírásban, a Tanulmányok Budapest Múltjából c. periodikumban jelentek meg. Az általa alapított Történetírás és a Történetírás Könyvtára (1937-1939; betiltották), vmint az Eros és Élet c. lap szerkesztője (1940-). - Madách-díj (1983). F. m.: A csornai premontrei prépostság alapítása és birtokszerzeményei a nemzetségi kegyuraság korában (Regnum. Egyháztörténeti évkönyv, I., 1936, 61- 81.); Nyugat-Magyarország védelmi rendszere és határőrnépei a középkorban (A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve, 1936, 84—106.); Sopron vármegye története. I. (Bp., 1938); A törzsfői hatalom elsorvadása és a fejedelmi hatalom kialakulása (in: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulójára. Szerk. Serédi Jusztinján. Bp., 1938,1. köt. 573-595.); Nógrád megye múzeumai. Szerk. Zólyomi Józseffel (Balassagyarmat, 1963); A magyar nagybirtok története. Történelmi áttekintés (Bp., 1946); Nincs élőbb holtjainknál... Életrajzok a Nógrád megyei munkásmozgalom harcosairól. Szerk. Szabó Bélával (Salgótarján, 1971); Salgótarján története. Molnár Pállal és Horváth Istvánnal (Salgótarján, 1972); Nógrád megye története. I. 896-1849. (Salgótarján, 1973); Balassagyarmat története. 896-1962. Németh Bélával és Gulya Pállal (Balassagyarmat, 1977). A. Varga László Bella Lajos (1850. dec. 29. Pozsony - 1937. júl. 8. Sződliget): régész, történész, tanár. - A bp.-i tudományegy. BTK-n történelem-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett (1874). Katonai szolgálatot teljesített (1872— 1873), csász. és kir. hadnagyként szerelt le. Később részt vett a boszniai hadjáratban (1878), majd áthelyezték a honvédséghez; szolgálaton kívüli főhadnagy (1883), százados (1889). Pozsonyban, majd soproni főreálisk.-ban történelmet, ill. négy évig testnevelést is tanított (1876-1911); egyúttal a soproni iparisk. ig.-ja (1896-1909). Nyugdíjazásakor (1912) elismerésképpen c. középisk.-i ig. címet adományoztak neki. 35 éves tanári pályafutása során az akkor túlnyomórészt német kultúrájú és német ajkú Sopronban a hazafias szellemű, m. nyelvű oktatás egyik úttörője. Számos egyesület alapításában vett részt (pl. a városi Ath- letikai Klub, a Soproni Irodalmi és Művészeti Kör), a Férfidalkör elnöke. 21 éven keresztül Sopron város törvényhatóságának tagja. Paur Ivánnal közösen megalapította a Sopron vm.-i Régészeti Társulatot, amelynek első titkárává választották. Nagy szerepet vállalt a város múz.-ának létrehozásában is. Irányította az egyesített Sopron Vm.-i és Városi Múz. 1912-ben átadott új épületének tervezését és kivitelezését. Régészeti kutatásai révén itthon és külföldön is hírnevet szerzett magának. A Sopron határában fekvő Várhely (Burgstall) nevű, kora vaskori, a Kr. e. 8-6. sz.-ból származó földvár melletti halomsírmezőben rendkívül gazdag leletanyagot tartalmazó temetkezéseket tárt fel (1887-1891,1906); a leletek nagyobbrészt a bécsi Naturhistorisches Museumba kerültek. A kutatásokról m. és német folyóiratokban megjelent közleményeiben rendszeresen beszámolt (Archaeológiai Értesítő, 1888- 1893; Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft in Wen, 1890-1894). Gallus Sándor értékelő könyvben (1935) mutatta be a legszebb leleteket, a különböző jelenetek ábrázolásával díszített agyagurnákat, majd a
