Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
P
Pettkó 702 cet ábrázoló híres képmás. A Régi Képtárba nemcsak vásárlásai során kerültek festménye^ hanem a magángyűjtőkkel ápolt kiváló kapcsolatai révén is, amelynek eredményeként Nemes Marcell (El Greco: Mária Magdolna), Boross Jenő, Back Bernát, Glück Frigyes, Enyedi Lukácsné és mások jelentős ajándékokat juttattak a múz.-nak. A Modern Gyűjt, állt a legközelebb hozzá, ezen belül is elsősorban a modern m. festészet. Megszerezte Szinyei Merse Pál művei közül a Pacsirtát és a Lila ruhás nőt, Munkácsy Mihály, Paál László és Székely Bertalan képeit. Igazgatósága alatt nyíltak meg a szoborgyűjt.- ek, továbbá a gipszgyűjt. (az európai szobrászat gipszmásolatainak gyűjt.-e), létrejött a múz.-i Művészeti Adattár, megszületett a Hopp Ferenc K-ázsiai Múz., továbbá az Új M. Képtár, amelynek ~ idején a régi Műcsarnok épülete adott otthont. - Szerkesztésében jelent meg a Szépművészeti Múzeum Évkönyve (1918-tól). Az évkönyvben a kor legjobb m. művészettörténészeinek, Hekler Antalnak, Meller Simonnak, Éber Lászlónak, Hoffmann Edithnek, Gombosi Györgynek, a neves külföldiek közül Ludwig Baldass- nak és Adolfo Venturinak az írásai jelentek meg. A Szépművészeti Múz. ig.-i tisztéből kényszerűségből nyugdíjba helyezték. A következő években még megrendezte a Magyar mesterművek, a Régi olasz mesterek művei, vmint a Francia művészeti alkotások c. kiáll.-t. Kisebb magángyűjt.-e is volt m. mesterek alkotásaiból. Jelentősebb írásait összegyűjtve az Élet és művészet (1937) c. kötetében jelentette meg. - Az MTA 1. tagja (1924). F. m.: Újakról és régiekről (Bp., 1925); Ferenczy Károly (Bp., 1923); Élet és művészet (Bp., 1937); A régi magyar művészet és a Szépművészeti Múzeum (klny. a Budapesti Szemle 1940. évfolyamából); Szinyei Merse Pál (Bp., 1941); Rippl-Rónai (Bp., 1942); Egy kimúlt képtár emlékezete (Magyar Csillag, 1942, 167-172.); A modern festészet kialakulása (in: Magyar művelődéstörténet. V. köt. Bp., 1942); Ferenczy (Bp., 1943). Irod: P. E. emlékkönyv (Bp., 1934); Lyka Károly: P. E. és a Szépművészeti Múzeum újjászületése (Napkelet, 1935, 502-504.); Bacher Béla: A Szép- művészeti Múzeum története (in: A Szépművészeti Múzeum. 1906-1956. Szerk. Pogány Ö. Gábor, Bacher Béla. Bp., 1956, 5-48.); Die ungarische Kunstgeschichte und die Wiener Schule 18461930. Ausstellungskatalog, Collegium Hungáriáim Wien. Red. Ernő Marosi (Bp., 1983, 71-72.); MÉL II.: 410-411. Verő Mária Pettkó János (1812. nov. 11. Felső-Drie- thoma - 1890. okt. 26. Pozsony): tanár, bányamérnök. - Eperjesen jogot tanult (1832- 1835), Selmecbányán a Bányászati Akad. diákja (1836-1839). Tanulmányai befejezése után a körmöci kohóknál kapott állást, közben részt vett a kor híres mineraló- gusának, W. Haidin- gernek Bécsben tartott ásványtani előadásain (1842-1843). A Selmecbányái akad. újonnan létesített mineralógiai, geológiai és paleontológiái tanszékének első tanára (1843-1871; nyugdíjazásáig). Tanári munkája mellett a környék geológiai felmérésén, feltérképezésén fáradozott. Az ásványtani tanszék gyűjt.-ét a környező vidékekre szervezett egyéni gyűjtések és vásárlások révén jelentősen fejlesztette. A több mint 4000 db-os ásványtárhoz kőzet- és őslénytani kollekció is társult. A gyűjt, az alapja a Miskolci Egy. Ásványtani Mwz.-ának. Működésének idejére tehető Hauch Antal akad.-i tanár, ill. Zipser Keresztély András magán- gyűjt.-einek megvásárlása. Saját darabjai közül néhány az 1870-es években az MNM birtokába került. - A Magyarhoni Földtani Társulat alapító tagja (1850). Az MTA 1. tagja (1861). F. m.: Bányászati Szófüzér. Szerk. (Selmecbánya, 1845); Geologische Karte der Gegend von Schemnitz (Wien, 1853); A parádi enargit (MTA Értesítő, Bp., 1863). Irod.: Mednyánszky Dénes: P. J. emlékezete (Akadémiai Értesítő, 8., 1892); Vadász Elemér: Tudománytörténeti jegyzetek P. J.-ről (Bányászati Lapok, 1967. 9.); Szabó Timea: P. J. élete és munkássága (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XL., s. a.); Szinnyei X.: 1082-1085.; MÉL II.: 412.; Zsámboki László: A Selmecbányái akadémia oktatóinak lexikona (Miskolc, 1983); MÚL: 307.; MTL: 644. Szabó Timea