Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
M
Mozsolics 630 Mozsolics Amália (1910. jan. 13. Vasvár 1997. okt. 21. Szombathely): régész. - A bécsi tudományegy.-en O. Menghin és G. Kyrie tanítványa, uo. védte meg régészeti doktori disszertációját (1935. dec.). Első jelentős tanulmánya (A dunántúli bronzkor kialakulása, Dunántúli Szemle, 1937) mintegy későbbi, több évtizedes munkássága programadó cikkének tekinthető. Az MNM díjtalan gyakornoka (1939-től), majd a Vasvm.-i Kultúregyesület Múz.-a Régiségtárának (a Savaria Múz. jogelődje) őre (1940. ápr. 15.-1941. máj. 31.). A szombathelyi múz.-ban újrarendezte az őskori régészeti gyűjt.-t, új, az MNM-ben alkalmazott szisztéma szerint leltárkönyvet nyitott, és megkezdte az őskori gyűjt, nyilvántartásba vételét. Tanulmányt írt br. Miske Kálmánról, a szombathelyi múz. ig.- járól, s közölte a második velemi kincsleletet (1941). Miske halálakor elkészítette műveinek bibliográfiáját (1943). A szülőföldhöz tartozását, vasvári kötődését jelző néprajzi publikációja is megjelent (Mosdatás a vasvári búcsún, 1943). A II. bécsi döntéssel visszakerült Kolozsvárra, az Erdélyi Nemzeti Múz.-ba irányították (1941-1944). Erdély Romániához csatolását követően ismét az MNM alkalmazottja (1945-1973; nyugdíjazásáig); tud.-os főmunkatárs, az Őskori Gyűjt, vezetője. Nyugdíjas évei alatt is rendületlen aktivitással dolgozott, s két új monográfiát publikált (1985, 2000). - Muzeológusként érdeme, hogy az I. vh. alatt ösz- szekeveredett, leltározatlan leletegyütteseket azonosította, visszaadva így eredeti forrásértéküket. Tárgymeghatározásai mindig pontosak, leírásai racionálisak, kiegészítő megjegyzései korrektek, s ma is fontosak. Régészeti szakmai munkásságának gerincét a Kárpát-medencei bronzkor időrendjének - bronzokra alapozott - kidolgozása jelentette, amelyet a németo.-i és az itáliai terület kronológiájával is igyekezett párhuzamosí- tani. Az 1960-1970-es években nagy hangsúlyt helyezett a fémvizsgálatokra, a bronzkor súlyegységeinek tanulmányozására is. I Eredményeit a korszak kutatóinak nemzetközi közössége nagyra becsüli, könyveit bibliaként forgatja, még ha többen vitatják is megállapításait. 1940-ben és 1945-ben a vucedoli, 1942-ben a kisapostagi kultúra problémáit boncolgatta; az utóbbival monografikus formában foglalkozott. A bronzkor időrendjének kérdéseit taglaló könyve Kolozsvárott jelent meg (1943). A problémák tisztázása érdekében nagyléptékű ásatást vezetett az akkor már nemzetközi hírű Tószeg-Laposhalmon; a többrétegű település részbeni feltárásával a hazai bronzkor új relatív kronológiai rendszerét alapozta meg (megállapításait 1952-ben hozta nyilvánosságra). Később Dunapentele/Dunaújvá- ros-Koziderpadláson, majd Süttő-Hosszú- völgyben (telep) és Nagykálló-Telekoldalon vezetett feltárást. A bronzkori „nagy vándorlás" a középső és késő bronzkor határán, vmint a halomsíros kultúra Kárpát-medencei megjelenésének felismerése és leírása (1957) már őstörténészi megközelítést jelez. Elkülönítette és elnevezte a késő bronzkor egyik új kulturális egységét, a K-mo.-i Gáva-kul- túrát. Kutatói életpályájának második nagy szakaszában megkezdte a Kárpát-medence középső és késő bronzkora bronz- és aranyleleteinek monografikus feldolgozását. A leletek lehető legteljesebb körét eredetiben tanulmányozta, sokszor évszázadra visszatekintő nyomozást végzett, hogy tisztázza a tárgyak együvé tartozását, lelőkörülményeit. Az adattárak, gyűjt.-ek mélyéről kitűnő érzékkel emelte ki, és széles körű szakirodalmi ismerettel dolgozta fel az interregio- nális kapcsolatokat bizonyító leletegyütteseket. Közben mindenütt rendezte is az általa vizsgált tárgyakat, ill. segítséget nyújtott, tanácsokat adott a muzeológiai rendezéshez. Munkája elsősorban a kincs-, ill. raktárleletekre épült, ám valójában - a telep- és sírleleteket is bevonva - a rendelkezésre álló teljes forrásbázis elemzése nyomán születtek meg a tipológiai és időrendi besorolást jelentő eredmények. A Kárpát-medencei bronzleletek mindenre kiterjedő, bázisértékű feldolgozását három vaskos kötetben adta közre (1967, 1973, 1985). Halála előtt néhány évvel kéziratban már kész negyedik monográfiáját egy külföldi szaktekintély gépkocsijával együtt Bp.-en eltulajdonítot