Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
K
Kumorovitz 526 tikai tanulmányaival (Mátyás király pecsétéi, 1932; Az authentikus pecsét, 1936; A specialis presentia regia pecséthasználata Zsigmond korában, 1937; A magyar királyi egyszerű és titkospecsét használatának alakulása a középkorban, 1937) tud.-os alapokra helyezte az addig csak szórványosan művelt m. pecséttant. Négy heraldikai tanulmányt is megjelentetett a m. címerről (1934, 1941, 1942). Eredményeit széles körű hazai és külföldi levéltári kutatások (Bécs, 1933-1934; Róma, 1938; Nápoly, 1939) és szakirodalmi ismeretek alapozták meg; tanulmányútjai során saját kezűleg készített gipsz pecsétmásolati gyűjt.-t állított össze. Egy.-i magántanári képesítést szerzett (1938). Rendfőnöke kinevezte a gödöllői gimn. ig.-jává (1939-1943). Igazgatósága idején a Szt. Norbert Gimn. évkönyvét rangos tud.-os kiadvánnyá fejlesztette. A bp.-i rendi tanárképző int., a Norbertinum tanára (1943-tól). A Pázmány Péter Tudományegy., majd az ELTE egy.-i rk. tanára (1942-1952), a bp.-i Középisk.-i Tanárképző Int. mb. tanára (1943). Elkészítette a mindmáig egyetlen hazai pecséttani összefoglalást (A magyar pecséthasználat története a középkorban, 1944). A korai oklevéladást új megvilágításba helyező munkájával visszatért első kutatási területéhez, a diplomatikához (A Kálmán kori „cartula sigillata", 1946). Az oklevéladó szervek, főleg a királyi kancellária 14-15. sz.-i történetének kutatásával fontos kormányzat- és jogtörténeti megállapításokat tett. AII. vh.-t követő évtizedek sem személyének, sem az általa művelt tudományágaknak nem kedveztek. A háborúban elpusztult a több mint egy évtizedig gyűjtött pecsétmásolati anyaga és kéziratainak, jegyzeteinek nagy része. A kommunista hatalomátvétel után, az MTA szovjet mintájú átszervezésekor visszavonták akad.-i tagságát (1949), s egy ideig az egy.-en sem taníthatott. A szerzetesrendek feloszlatását (1950) követő internálást egy szerencsés véletlennek köszönhetően sikerült ugyan elkerülnie, de egy évig illegalitásban kellett élnie, s könyveit, jegyzeteit ismételten elveszítette. Megélhetését szűkösen, a különböző munkaközösségeknek végzett levéltári kutatásokkal tudta biztosítani (1952-től). Néhány fontosabb forrás- gyűjt.-ét (Veszprémi regeszták, 1301-1387; Nádasdy-számadások, 1540-1550) saját neve alatt jelentethette meg. Bekerült a Mályusz Elemér vezette, a Budapest Története Okleveles Emlékei kiadására alakult forrásfeltáró munkaközösségbe is. Tud.-os munkájának folytatása érdekében kandidátusi értekezést nyújtott be A magyar trikolór és a magyar államcímer múltja címmel (1955); a dolgozat a téma első tud.-os igényű feldolgozása. A disszertáció megvédése után a történettud. doktorának nyilvánították (1956). Ennek köszönhetően tud.-os munkatársi kinevezést kapott a BTM-ben (1957), ahol elsődleges feladata egy pecsétmásolati gyűjt, létrehozása volt. Az általa elkészített, mintegy 2000 db pecsétmásolat ma is a múz. egyik fontos gyűjt.-e. A BTM Középkori Osztályának vezetője (1961-1969), egy évig mb. főig.-ként irányította az intézményt. Nyugdíjazását (1975) követően tud.-os tanácsadóként segítette a múz. munkáját. Az egy.-i oktatásba is visszatérhetett, először óraadóként (1960), később c. professzori címet kapott. Diplomatikát, pecsét- és címertant oktatott levéltáros- és régészhallgatók számára (1981-ig). Múz.-i pályafutása tud.-os tevékenységének irányváltását vonta maga után. Várostörténeti kutatásai fővárosunk középkori történetének számos kérdésében hoztak új eredményeket. A budai várkápolnával és a Szt. Zsigmond-prépostság történetével foglalkozó munkájában (1963) a Zsigmond-kori Buda helyrajzára és a kir. kápolna intézményére vonatkozóan tett igen fontos kormányzattörténeti és topográfiai megállapításokat. Több tanulmánya foglalkozott Bp. fővárossá alakulásának kezdeteivel. Az általa megtalált, és Pest első okleveles említését tartalmazó 1061. évi zselicszentjakabi alapítólevél közlésével (1964) korábbi, a magánjogi okleveleket feldolgozó tanulmányait folytatta, s gondos diplomatikai, egyház- és jogtörténeti elemzését adta az ecclesia propria jogintézményének. Buda és Pest „fővárossá" alakulásának kezdeteit kutatva értelmezte a források „medium regni" fogalmát, s a nemzetközi medievisztika érdeklődését megelőzve vált az uralkodói rezidenciakutatás hazai úttörőjévé (1971). Óbuda történetének megismeréséhez két további tanulmánnyal (1966, 1976) is hozzájárult. Várostörténeti munkás-