Éri István (szerk.): Dokumentumok a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület létrejöttéről és 1991-1992. évi tevékenységéről - A Pulszky Társaság füzetei 1. (Budapest, 1993)

VI. Észrevételek a múzeumi törvénykoncepcióhoz (64-88. sz.)

akkor a műemlékügyet fokozatosan elkülönítette a muzeális közgyűjtemények ügyétől, mindvégig rendezetlenül hagyva azonban az ingó műemlékek ügyét. Jóllehet a műemlékek védelmével foglalkozó törvényjavaslatok kezdettől fogva - még Henszlmann és Ipolyi fogalmazásában is - tartalmazták az ingatlanok mellett az ingó műtárgyak védelmét. Az 1881. évi XXXIX. te. azonban mégsem foglalkozik az ingó műtárgyakkal. Ugyan a törvénytervezet vitájában Ipolyi és Irányi Dániel felszólalásaikban szükségét látták annak, hogy a törvény külön is foglalkozzon az ingó műemlékek ügyével, Trefort miniszternek azonban - már akkor - az ügyben különféle aggályai voltak, úgy vélte, hogy nehéz megvonni a határvonalat a műbeccsel és a tisztán pénzértékkel bíró leletek között, és kérdésesnek találta a műtárgyak kivitelének eltiltását. ígéretet tett azonban, hogy „a leletekről általában és az ingó műemlékekről a pénzügyminiszterrel egyetértöleg" törvényjavaslatot dolgoz ki.

Trefort ígéretéből nem lett semmi. Az ingó műemlékek védelméről az első világháborút megelőzően nem született rendelkezés, jóllehet ismerjük Forster Gyula 1906. évi tervezetét, amelyben a korábbi tervezetekhez hasonlóan önálló fejezetként szerepelt az ingó műemlékek védelmének ügye.

Azzal pedig, hogy az 1881. évi XXXIX. le. nem tartalmazta az ingó műemlékek védelmét - úgy tűnik - az ingó és ingatlan műemlékek védelmének ügye végérvényesen különvált egymástól, míg az ingatlan műemlékek védelmére önálló hivatalt, a Műemlékek Országos Bizottságát szervezték meg, addig az ingó műemlékek védelmének ügye - kimondatlanul - az akadémiai törekvések jogfolytonosságát képviselő múzeumokra hárult.

Az intézményrendszerben a szakmai önállósulást kifejezésre juttató törekvésekkel szemben az első világháborút követően az 1922. évi XIX. tc.-bcn a „nemzeti nagy közgyűjtemények önkormányzatáról és személyzetéről" született intézkedés. A törvénycikk a négy legfontosabb közgyűjteményt, úgymint a Nemzeti Múzeumot, az Országos Levéltárat, a Szépművészeti Múzeumot és az Iparművészeti Múzeumot foglalta magába. A Gyűjteményegyetem elnöki tisztét az intézmények igazgatói látták cl egymást évenként váltva, ezzel kifejezve az intézmények közötti egyenjogúságot. A későbbi évek folyamán azonban nem gyűjteményi jellegű intézmények, bel- és külföldi tudományos intézetek (Kon- koly-Thege Miklós alapítványi M. Kir. csillagvizsgáló Intézet, Magyar Biológiai Kutató Intézet, Budapesti Földrengési Obszervatórium, Bécsi Magyar Történeti Intézet, Bécsi Collegium Ilungaricum, Berlini Collegium Ilungaricum, Római Magyar Intézet) kerültek a Gyűjteményegyetem igazgatása alá. Ezáltal a gyűjteményegyetem gyűjteményigazgatási jellege bomályosult el, és a tudományos célokat tekintve azonos, de típusában eltérő intézményszerveződés párhuzamossága (Vó.: mai MTA intézetek helyzetével - felismerés hijján!) a tudományos törekvéseken alapuló egységes szellem kifejlődését - már akkor is - megakadályozta s egyben a gyűjtemények szakszerű igazgatását is károsan befolyásolta. Mivel az egykori szakmai közélet tudományos elitje rendelkezett azzal a képességgel, hogy ennek a veszélynek tudatában legyen az 1934. évi VIII. te. esetében, a káros tapasztalatokból okulva visz- szatértek a Gyűjteményegyetem eredeti koncepciójához és a Magyar Nemzeti Múzeum önkormányzati szervezetébe illesztették a Gyűjteményegyetem kizárólag gyűjteményi jellegű intézményeit, azzal a szervezet egészét a szakszerűség alapjára visszahelyeztek. Az 1934. évi VIII. te. következtében a szakszempontok figyelembevételével meg kívánták szüntetni azokat a párhuzamokat, amelyek az adott intézményrendszerben adottak voltak: így pl. az Országos Levéltáron kívül levéltári anyaggal rendelkezett a Nemzeti Múzeum Levéltára is, a Nemzeti Múzeum Éremtárán, Régészeti és Történeti Osztályán kívül történeti anyagot őrzött és gyűjtött az Iparművészeti Múzeum és a Szépművészeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka, végül művészeti tárgyak őrzésével és gyűjtésével a Szépművészeti Múzeum mellett az Iparművészeti Múzeum is hivatásszerűen foglalkozott. A törvény a gyűjteményekben és a gyűjtési tevékenységben mutatkozó párhuzamosságot kiküszöbölendő egységes intézményi szervezetben létesített öt (úgymint: levéltári, könyvtári, művészeti, történeti és természettudományi) gyűjteménycsoportba sorolta. Az intézkedést államigazgatási racionalizmus is támogatta, jobb lehetőséget biztosított a szakmai munka kifejtésére és a gyűjtemények fejlesztése céljából az anyagi eszközök gazdaságos felhasználására. - Visszatekintve, a korábban önállóságot élvező gyűjtemények esetéten az új felfogás szerint történt átrendeződés a gyűjteményi anyagok rendkívül nagy mozgatásával és az abból fakadó dokumentálási nehézséggel járt együtt. A Gyűjteményegyetem intézményi önkormányzatként jelent meg, amely az intézményhez tartozó ingók és ingatlanok tulajdonosa is volt egyben.

Az intézményrendszer működésével, működtetésével foglalkozott az 1929. évi XI. te., amely címéten igen tartózkodóan csak „a múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéséről"

72