Éri István (szerk.): Dokumentumok a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület létrejöttéről és 1991-1992. évi tevékenységéről - A Pulszky Társaság füzetei 1. (Budapest, 1993)
I. Előzmények, 1987-1989. (1-15. sz.)
5. Csináljunk-e vagy sem muzeológus egyesületet? Többször tapasztaltam, hogy nekünk, muzeológusoknak nincsen muzeológus öntudatunk. Annak ellenére, hogy hosszabb-rövidebb ideig múzeumokban dolgoztunk, illetve dolgozunk, megmaradtunk régésznek, város-, helytörténészeknek, történészeknek, biológusoknak, etnográfusoknak, irodalomvagy művészettörténészeknek s ki tudja még milyen kutatóknak. Ambícióinkat is egy-egy tudományágon belül akarjuk kiélni; jó, ismert régészek, etnográfusok, művészettörténészek, történészek stb. akarunk lenni. Nem igen tartja magát közülünk senki muzeológusnak és senki sem akar muzeológusi karriert csinálni. Ebben a tekintetben különbözünk a könyvtárosoktól és a levéltárosoktól, bár ott is előfordul, hogy a könyvtáros mint irodalomtörténész, esetleg mint író, a levéltáros pedig, mint történész próbál érvényesülni. Azonban az ilyen esetek ritkák és végső fokon nem jellemzőek a könyvtárosokra, illetve levéltárosokra. Nem is szólva arról, hogy mind a könyvtárakban, mind a levéltárakban kifejlődött egyfajta sajátos szaktudományág; ott a bibliográfia, itt pedig a forráskiadás. Eltekintve most attól, hogy helyes-e ez a helyzet vagy sem, hogy logikus követkczménye-e vagy sem a sajátos magyar múzeumtörténetnek, muzeológusképzésnek, múzeumaink funkcióinak mindmáig hiányos és kellő mértékben meg nem alapozott, átgondolt meghatározásának; azt állapíthatjuk meg, hogy nincsen kellő muzeológusi öntudatunk. Egy muzeológus egyesület alakítása során szükségszerűen még az a kérdés is felmerülne, hogy a létesítendő egyesület tagsága kiterjedne-e minden múzeumi dolgozóra, a restaurátoroktól kezdve, a kiállításrendezőkön át, a fotósokig, sőt a takarítókig, a fegyveres vagy fegyvertelen őrökig, a teremőrökig bezárólag, hogy az olyan múzeumi szakalkalmazottakról ne is szóljak, mint amilyenek a múzeumi könyvtárosok és múzeumi közművelők. Az sem közömbös, hogy a múzeumokban tevékenykedő különböző szakembereknek, mint például a könyvtárosoknak és a közművelőknek már megvan az újabbkeletű szakegyesületük. Ennek a külön, önálló muzeológusi öntudatnak a hiánya a maga sajátos következményeivel együtt már régtől fogva megmutatkozott. Például abban is ahogy résztvettünk, illetve részt veszünk a szak- szervezeti mozgalomban. Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a klasszikus érdekvédelmi szakmai szervezet a szakszervezet. Amilyen egységes álláspont tapasztalható ennek megállapításában, annyira változatos, különböző és sokszor esetleges múzeumi dolgozóink szakszervezeti hovatartozása. A legtöbb múzeumi dolgozó - főleg vidéken - eredetileg a pedagógus szakszervezet tagja volt, majd a múzeumok decentralizálása következtében a közalkalmazottak szakszervezetének tagja lett. Önálló muzeológus, vagy múzeumi dolgozók számára szervezett szakszervezetek nem alakultak ki. Egy-két helységtől - talán egyedül Budapest lehetne a kivétel - eltekintve nem is adottak ehhez a feltételek. Hosszú időn át szó volt arról, hogy a muzeológusokat „átveszi” a művészeti szakszervezetek valamelyike, de aztán ebből a tervből sem lett semmi. Mindezek az elképzelések azért is nélkülöztek mindenféle realitást, mert szakszervezeti mozgalmunkban nem a kisebb-nagyobb szakágazatokra való bomlás a tendencia, hanem éppen ellenkezőleg, egy-egy nagy, esetenként nagyon is lazán összefüggő szakmai csoportnak, ágazatnak, sőt egy-egy nagy vállalatnak önálló, integrált szakszervezeti szervezeteit hozzák létre; az efféle fejlődést támogatják, segítik elő. Ezen problémák előre bocsátása után, éppen az érintett kérdések megoldásának érdekében, szükségesnek tartom az országos muzeológus - talán helyesebben: múzeumi dolgozók - egyesület alapítását. Talán az egységes egyesület kiküszöbölhet sok zavaró lokális problémát. Talán ez a szakmai egyesület hozzásegít mind a múzeumi dolgozókban, mind pedig a közvéleményben kialakítani egyfajta muzeológusi öntudatot, hozzásegít a múzeumi munka népszerűsítéséhez, a múzeumok feladatkörének mind tudományos, mind szervezeti, illetve közművelődési szempontból korszerűbb meghatározásához. Az, hogy ez a szervezendő muzeológus egyesület „érdekvédelmi” kérdésekkel is foglalkozna-e vagy sem, az érdekvédelem hagyományos felfogása, értelmezése szerinti formákban és módokon, úgy vélem, hogy nem idekívánkozó kérdés. Ugyanis, a hagyományos értelemben vett érdekvédelem számára továbbra is megmaradna az ehhez a munkához mindenféle feltétellel rendelkező szakszervezeti mozgalom. Viszont, ha azt az öntudatosulási folyamatot, amiről a fentiekben szóltam néhány szót, ami először a múzeumokon belül alakítaná ki a múzeumi dolgozók egyfajta szakmai egységét, aztán pedig országosan kifejlesztené a muzeológusi öntudatot, érdekvédelmi feladatnak és munkának fogjuk fel, akkor az alapítandó muzeológus egyesülettől nagyon is fontos érdekvédelmi feladatok ellátását is 10
