Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 3. szám - Dr. Csinády Gerő: Adattanítástól a korszerű földrajztanításig
Dr. Csinádi/ Gerti: Adattanítástól a korszerű földrajztanításig. 57 Hogyan juthatunk el a táj szemléletből táplálkozó nemzeti érzés mélységéhez? E kérdésre feleljen helyettem Szabó Zoltán, aki „Szerelmes föld- rajz“-ában a következőket írja : „Égy ország képe, mielőtt az irodalom tájainak, városainak és embereinek életét kifejezné, hasonlít a föld képéhez, a felfedezések kora előtt. Csupa fehér folt. Az irodalom felfedezi a tájakat és városokat. A térképi kép megtelik a természet, az ember és a társadalom életével. Amíg ez meg nem történik, egy tájról csak egyéni élmény lehetséges. A közösségi élményt, a nemzeti élményt a tájakról, országrészekről az irodalom teremti meg.“ Ez más szóval azt jelenti, hogy a tanításban használjuk fel a szépirodalom alkotásait. Az Alföld tanításában Petőfi legyen vezetőnk, a Szent Anna-tavat Benedek Elek regéi sugározzák be, a Hargita Tamási Áron és Nyírő írásain át árassza hozzánk illatát és friss levegőjét. Ugyanezt a módot kövessük a külföld megismerésében. Suomi titkainak tolmácsolását bízzuk Kodolányira s a Lappföld lelke szóljon hozzánk Järventaus tolmácsolásában. így megtelik a gyermek lelke érzéssel, szeretettel a táj és népe iránt. Térképvázlatát élet tölti meg, s személyes élményének hiányát pótolja az irodalmi szemelvény, akár szépíróktól, akár útleírásokból vettük is azokat. •De pótolja a művészetek többi ága is. Szemét gyönyörködteti, fogalmait tisztázza, érzéseit mélyíti a jól megválasztott kép. A film valóságos életet hoz a tanterembe. A grammofon pedig népek beszédének, dalainak, himnuszainak szószólójává válhat. A sokféle benyomás hatása alatt tanítványaink lelkében maradandó érzés és hangulat támad, mely földrajzi ismereteit bővíti, s mozailcszerűen egységes képpé formálja. Az ilyen meggondolások szerint vezetett földrajz órát emelkedett szellem jellemzi. De gyakran sok benne a mesterkéltség, színpadiasság, túlsók a látványosság. A hangulatok és hatások változásai között könnyen elvész a lényeg, a konkrétumok, a tárgyi tudás, amit mégis csak fő célnak kell tartanunk. Idegen szemlélő, sőt a tanuló számára is valóban élvezetes lehet pl. az Alföld tanítása, melyet szavalatok és népdalok színeznek^ Baksay Sándor vagy Móricz Pál elbeszélései fűszereznek, a Tisza középső szakaszáról felvett pompás film életszerűvé tesz, de felmerül a kérdés, hogy vájjon helyes-e ezzel beérnünk, a sok külsőség között vájjon lényegesen növekszik-e tanítványaink földrajzi tudása, fejlődik-e földrajzi szemléletük, s mélyül-e az Alföld problémái iránti fogékonyságuk? Bizony rá kell jönnijnk, hogy a tanítás nem állhat csupa ünnepélyből és látványos bemutatásból, hanem ezt többnyire fel kell váltania a szürke hétköznapoknak, a becsületes műhelymunkának, mert e nélkül csak ingatag falakat díszítenénk pompás freskókkal. Az egyoldalúság itt is kísért, s itt sem jár az eredmény szempontjából kisebb veszéllyel, mint az adattanító vagy az oknyomozó földrajztanításnál, s éppen ezért küzdenünk kell ellene. A táj és a nép megszerettetése egyébként sem lehet pusztán a földrajzoktatás feladata, ebben segítségére kell jönnie' a többi nemzeti tárgynak is. A csekély óraszám is visszaránt a valóságok világába s kényszerít rá, hogy a hangulatnyujtást és színezést szűkebbre fogjuk. * A földrajztanítás három változatát szélsőséges alakjukban vázoltam, hogy rámutathassak előnyeikre és hibáikra. A valóságban azonban a három ritkán különül el ennyire élesen egymástól. Többnyire keveredik, de hol az egyik, hol a másik irány túlsúlyba kerül. Kétségtelen, hogy a maga helyén mindháromnak megvan a jogosultsága. A mi feladatunk most már az, hogy kijelöljük mindeniknek a maga helyét és mértékét s egyensúlyi helyzetet létesítsünk közöttük. Tartsuk meg mindenikből ami jó, de küszöböljük ki a túlzásokat. Az oknyomozó földrajz maradjon meg tudományos alapnak, az adatföldrajz legyen a nyers váz és erre építsük fel a tapétával és freskókkal díszített épületet. A földrajztanításnak ez a tervszerűen
