Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 2. szám - Csaba József: Evangélikus iskoláink történeti öröksége
Csaba József: Evangélikus iskoláink történeti öröksége. 27 iskolában külön tantárgyban mint leckét kellett már csak megtanulni. íme : a kísértés milyen korán megvolt a kompromisszum megkötésére és mondhatjuk : a küzdelem a reformátori örökség és a humanista életeszmény között egészen napjainkig tart. A reformátori hitélményt közömbösíti a humanizmus, a pietizmusban jelentkező ébredést megsemmisíti a racionalizmus hosszú uralma, a múlt század elején kibontakozó ébredést és missziói vágyakat ellensúlyozza a liberalizmus korának kultúrprotestantizmusa. Hogyan élt és hatott ebben a részekre szakadt világban az evangélium tiszta és változatlan ajándéka a protestáns egyházakban és kebelükben működő iskolákban? A római respublica vagy Jézus veteményes kertje volt-e az iskola mintája, követendő eszményképe? Egy dolgot mindenesetre megfigyelhetünk : az európai szellem az egymást követő korszakokban újjászületett, de mindig az antik kultúra örökségét építve tovább. Ami benne keresztyén volt, már csak hamisítás volt. Ez a meghamisított keresztyénség — Makkai Sándor szavaival a „nevelésben a kijelentés tényeit valláserköcsi eszmékké degradálta, és az engedelmesség isteni pedagógiájából az idealizmus emberi pedagógiáját csinálta, mikor a megváltó Krisztust emberi példaképpé tette, akinek valláserkölcsi személyisége és annak hatása a fontos.“ Könnyen megfigyelhető tehát, hogy az európai szellemnek ebben a hullámzásában a reformációs örökség sokszor volt nagy veszedelemben és sokszor rejtőzött ismét a mélybe. De nem tűnt el, csak elrejtőzött, a veszedelmekből újra kiszabadult és ma is él. A történelem folyamán sok nevelési elvet túlélt, de különböző koreszmék nem adtak hozzá semmit lényegéhez. Nevelési elv annyi volt, ahány különböző világnézet vagy bölcsészeti irány. A pedagógusok a legellentétesebb módszereket alkalmazták és a legkülönbözőbb eszményeknek hódoltak. Platóntól Herbartig hosszú a sor, de ezek az elméletek semmi bizonyosat nem tudtak az ember lényegéről és rendeltetéséről, és így tehát az igazi cél hiányában nevelésük is bizonytalan hullámokon imbolygóit. Csak az Isten igéjében való hit győzhet meg bennünket arról, hogy a természet és világ, ember és emberiség, szülők és gyermekek, család és társadalom és minden dolog úgy van, ahogy a Szentírás megismerteti velünk. Ezért maradt meg a reformációs örökség, ezért új és időszerű ma is. Ez adott iskoláinknak a nevelésben olyan szilárd alapot, amelyre biztonságosan lehet építeni. Úgy, mint a kősziklára. Ez nem kultúra-ellenes magatartás, mint sokan hirdetik. Csak sorrendi kérdésről van itten szó. Keressétek először Istennek országát, és akkor mindenek, tehát az igazi kultúra is, megadatik nékünk. Itt nem az. ember formálja a maga képére az Igét, hanem az Ige szenteli meg és formálja a maga képére az embert és egész szellemi világát. A világról szerzett ismeretekben itt egy központi igazság világít. Csak ez teremthet igazi és tökéletes koncentrációt az egyes tantárgyak tanításában. Az antik kultúra is elfér ebben a világképben, ele nem les: kevés:, amely az