Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 2. szám - Csaba József: Evangélikus iskoláink történeti öröksége
28 Csaba József : Evangélikus iskoláink történeti öröksége. egész nevelési anyagot áthatja. A római respubliea mögött fölragyog a golgotái kereszt, az athéni Akropolisz alján felcsendül Pál igehirdetése. .. A reformációs örökség fokozatosan halványodik iskoláinkban a tizenhatodik századtól. Valami fény föllobban a tizennyolcadik században : a pietizmusban, azután lassan sorvadásnak indul. Jön az idegen, német államhatalom, a felvilágosodás észvallása, a természettudományos világnézet, a technikai haladásban gyönyörködő emberi felsőbbrendűség, a liberalizmus Vallási közömbössége és végül a marxi ideológiából kibontakozó szocializmus, és áttör az iskolák falain. Hamar a kezdet után erősen gyengítette az örökséget a lutheri és kálvini irány teljes elkülönülése és kettéválása a csepregi kollokvium után. Gyengítette, de nem semmisítette meg. Külön él a reformátusoknál és nálunk is és állandóan emlékezünk arra, hogy az örökség eredete közös. Történelmi szenvedéseink és álmaink is közösek. Az elválás és elhidegülés csak addig tart, amíg eljön a pünkösdi lélek és reánkszáll, hogy mindnyájan egyek legyünk, akik Krisztust valljuk mesterünknek. A két irány különvált, de iskoláink történeti öröksége közös protestáns örökség. A történelem folyamán kialakult bizonyos különbségek nem a lényegre vonatkoznak. Eperjes, Pozsony és Sopron között a táj történelmi sorsa, népi hagyománya, földrajzi fekvése másképpen befolyásolta az iskolák kialakulását és életét, mint Sárospatak, Debrecen és Nagyenyed, de ezek a különbségek nem elválasztanak, hanem helyi színekkel gazdagítják iskoláink életét. Evangélikus diákjaink inkább Wittenbergbe és más németországi egyetemekre jártak, a reformátusok pedig Hollandiában, Skóciában vagy Svájcban tanultak, mégis a reformátusok ültetik át a wittenbergi coetust, Eperjes viszont a kálvini irányt követő Coméniust akarja meghívni az iskola élére. Térben és időben talán külön, de közös szenvedéllyel, közös eszményekért dolgoznak a Bél Mátyások, Kis Jánosok Nyugaton, az Apácáik és Kövy Sándorok Keleten. Nagymultú protestáns iskoláinknak külön-külön lelke van : a géniusz loci, de helyi hagyományt és szokást, tért és időt összekapcsol a közös reformációs örökség. Ez az örökség először arról beszél, hogy az egyház ragaszkodik iskolájához. Ha az egyháznak iskolája van, akkor az még a nyomorúság idején is megtartja a népet és ha kell: katakombába húzódva átvészeli a nehéz időket. Különösen így van ez magyar földön, ahol négy évszázadon át idegen volt az államhatalom, Erdély legújabb húszéves története is erről beszél. A mai idők is nagyon gonoszak: készen kell lenni arra, hogy elrejtőzzünk a lélek katakombáiba, ha összeomlik felettünk az állami építmény. Tudjuk : a nép meg fog maradni, a krisztusi mag mindenesetre. Nem mintha az egyház külső erőforrásait, intézményeit nem vehetné el az ellenség. Igen, mindezt elveheti (láttuk ezt most a clélerdélvi magyar iskoláinknál),
