Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 9. szám - Fejes Sándor: Gondolatok a református iskola nemzeti és szociális neveléséről
Fejes Sándor: Gondolatok a ref. iskola nemzeti és szociális neveléséről 185 Gondolatok a református iskola nemzeti és szociális neveléséről 1. A nevelés egysége. A nevelés — ha valóban nevelés — mindig egy. Még akkor is, ha többen végzik. Ha ez az egység megbomlik, irányát és erejét veszti el a#nevelő munka. Ma természetesen más a helyzet, mint hajdan, amikor a professzor, a schola mindenese, sajátnevelésű publicus praeceptorokkal tanított, és ezek segítségével a maga képére és hasonlatosságára nevelte a rábízott ifjúságot. De a nevelésnek ma is egynek — mondhatjuk így is : egységesnek — kell lennie. Ha ez ellen a követelmény ellen vétünk, s bármilyen irányban is eláruljuk a magyar református iskola eszményeit, nevelői hivatásunkat csúfoljuk meg vele. A nevelés egy voltának tétele azonban így is érvényben marad. Az a sokféle nevelő hatás, ami a fiatal lelket nemcsak hivatásos nevelői, hanem egész környezete részéről éri, tagadhatatlanul egy eredővé tevődik össze, s különböző oldalakról érkező hatások ellenére is végeredményben egy bizonyos irányban határozza meg a lélek emberileg lehetséges formálását. Nevelésünk vallásos, nemzeti és szociális vonatkozása — amint mi látjuk — oly szorosan egybetartozik, hogy bármelyik vonatkozás elhanyagolása egyenesen egyoldalúvá tenné munkánkat. Igazi vallásos nevelés nélkül gyökértelen, vagy éppen sajátmagát meghazudtoló lesz nevelői tevékenységünk. A nemzeti és társadalmi közösség gyakorlati keresztyénséget követelő igényeinek szem elől tévesztése pedig azt jelentené, hogy élet helyett halálra nevelünk, mert olyan hitet akarunk lelkekbe plántálni, melynek cselekedetei nincsenek, tehát — az írás szavai szerint — megholt önmagában. Vegyük sorra nevelő munkánknak említett háromszorosan összetartozó körét, s igyekezzünk rá felkészíteni magunkat néhány elvi és gyakorlati meglátással. 2. A vallásos nevelés mai követelménye. A vallásos nevelés az emberi lélek legmélyebbre hatoló formálását jelenti, ezért a nemzeti összetartásra és szociális segítésre ösztönös, ősi természetes önzésénél fogva alkalmatlan embert semmiféle emberi eszközzel úgy megváltoztatni nem lehet, mint ahogyan egy Krisztus váltságának megtapasztalásáig elérkezett élet átalakul.
