Protestáns Tanügyi Szemle, 1944

1944 / 8. szám - Dr. Bukovszky Ferenc: A kézi pergetőgépekről

178 Dr. Bukovszky Ferenc: A kézi pergőgépnkről falvaira és azok népi életére jellemző tárgyak. Zemplénen kívül elsősorban Abaúj, Borsod, Gömör, Szabolcs, Szatmár és Ung megyék jöhetnének itt szóba, mind olyan helyek, ahonnan évszázadok óta sereglenek hozzánk a tanulnivágyó ifjak. Eleinte természetesen min­denhonnan csak egy-két tárgy kerülne ide, s a fiúk ízlésére lehetne bízni, hogy ők mit tartanak érdemesnek és alkalmasnak erre a célra. Ez növelné az összetartozás és idetartozás érzését, s felemelőleg hatna az a gondolat, hogy az ő otthoni környezetüket itt is megbecsülik. Azt is példázná ez a kis gyűjtemény, hogy a tanult embernek nem szabad sóba teljesen elszakadni attól a falutól, ahol bölcsője ringott. Hogyha pedig majd szebb békeidőkben megkezdődhetnek a tervezett Pataki napok, amelyek egy nagy találkozóra összehozzák itt a volt diákokon és városi szülőkön kívül a falusi szülőket is, ez utóbb'ak a múzeumban is boldogan láthatják, hogy ők hozzánk hazajöttek. Megengedem, hogy ezek csak álomképek egy szebb jövőről, de legalább rávilágítanak a messze célokra, amelyek felé haladnunk kell. S ez sem haszontalan dolo£! Sárospatak. Jakab Károly. Á kézi pergőgépekről.1 A „kézi pergőkép“ elnevezés egy újfajta szemléltető eszközt jelöl, ami különösen alkalmas a kisebb terjedelmű mozgások szem­léltetésére, és a nagyobb terjedelmű film hasznos kiegészítését jelenti. Igen egyszerűen házilag készíthető úgy, hogy az ábrázolni szándékolt mozgásról pillanatképeket rögzítünk meg egy-egy kartonlapon (rajz vagy fénykép) gondosan ügyelve arra, hogy az egymásután követe kező rajzok pontosan egymás fölé kerüljenek. Ezeket a lapokat öss; e- fűzzük és ujjaink között lepergetjük. A gyors egymásutánban el-, pattanó egyes képek a szemlélőben a mozgás érzetét váltják ki. Az „Optikai csalódások“ c. oktatófilmben láthattunk ilyen pergőképet, csak más elnevezés alatt. Amit a film mutat, az a régen ismert gyer­mekjáték ; amiről itt beszélünk, az pedig eredményesen használható szemléltető taneszköz. Készítési és felhasználási módjáról, technikai és didaktikai részletekről1 2 most nem kívánunk ismertetést adni, jelen alkalommal inkább azzal szeretnénk foglalkozni, hogy a kézi pergőkép milyen feladatok megoldására alkalmazható (elsősorban a mennyiségtan tanításában), és hogy a vele szemben támasztható kívánságok teljesítése mellett és azokon felül is mit nyújt vagy nyújthat a vele való foglalkozás. 1 Az Orsz. Evans. Tanáregyesületben Budapesten, 1943. XII. 2-án tar­tott előadás. 2 Jeges Károly : Egy új szemléltetési eszköz : a kézi pergőkép. Magyar Tanítóképző, LV1. 141. 1943. — Dr. Bukovszky Ferenc : Kézi pergőképek a mennyiségtan tanításában. OKTE Közlöny LXXVII. 30. 1943.

Next

/
Thumbnails
Contents