Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 8. szám - Bohár Gabriella: Őszinteségre nevelés
172 Bohúr Gabriella: Őszinteségre nevelés hatok, mert ahogy leírom, már nem a legtitkosabb. Beszámolok azonban egy, eddig szintén titokban tartott kívánságomról.“ Első osztályban nagy az osztályfőnöki órák szerepe is. A kicsik még hihetetlenül közlékenyek. Ötven perc sohasem elég arra, hogy mindnyájan beszámoljanak tapasztalataikról. Gyakran előfordul, hogy valósággal rimánkodnak ; maradjunk bent tízpercben is! Egyik elsős tanítványom egyszer keservesen sírt otthon, mert betegsége miatt nem lehetett ott a karácsony utáni első osztályfőnöki órán, s így nem mesélhette el élményeit. Egy másik az órán pityeredett el, mikor a szülők iránti tiszteletről beszélgettünk. Ifogy' csókoljon ő anyukájának kezet hazaérkezésekor. Hiszen nemcsak nem engedné, de ki is nevetné érte! Egy másik annyira hatása alá került az udvariasságra vonatkozó megbeszélésnek, hogy másnap a villamoson még- csak nem is egészen középkorú úrnak ajánlotta fel a helyét. Következő órán jelentése alapján pontosan kellett meghatároznunk a határokat. Évek múltával mind kevesebb a bátorság leánygyermekben arra, hogy az osztály közössége előtt számoljon be ifjú, még bizonytalan egyensúlyú lelkét foglalkoztató kérdéseiről. Negyedikben pl. már váratlan volt, s a vallomástevő gyerekessége mellett némi kis nagyképűséget árult el az az osztály előtt beterjesztett jelentés, mely szerint az illető kis bakfist minden nap nyomon követi két diák, s hazáig elkísérik. A jelentés függeléke : tanácsot kér, mert már igazán nem tudja, mit csináljon! Érdekes volt, az osztály milyen feltűnő aggodalmaskodással, komolysággal figyelt a felsőbb véleményre. Az osztályfőnök, jól ismerve a jelentéstevőt, tréfásan kérdezte meg : Vájjon nem neveti-e el magát olykor a két „üldöző“ láttára? Még nem hangzott el egészen a piruló beismerés, s egy másik kisleány minden jelentkezés nélkül, magáról megfeledkezve, izgatottan ugrott fel helyéről : „Ezt mondtam én is, mire kicsúfolt és azt mondta, hogy irigykedem rá!“ Az osztály aggódása ekkorra már fékezhetetlen kacagásba fordult, az osztálytanár pedig ebből a kis jelenetből nemcsak két tanítványát ismerte meg jobban, de láthatta a társak magatartásából, hogy többségük nagyon is elítéli a kis éretlenkedőt. Középfoktól kezdve már a négyszemközti beszélgetések a beszámolók, tanácskérések legfőbb eszközei. Igen alkalmasak arra, hogy elmélyítsék a tanuló őszinteségét. A tanár is mélyebbre tekinthet a könnyen elzárkózó gyermeki lélekbe, irányíthat, vezethet olyan kérdésekben, melyekkel tanítványa valamilyen okból nem mert szülei elé állani. Természetesen ezekben a beszélgetésekben is nagy körültekintésre van szükség, nehogy valami burkolt árulkodás, dicsekvés, hiúskodás, esetleg a tanár félrevezetése rejtőzzék a tanácskérés mögött. Ugyanilyen óvatosságot kíván a tanár és tanítvány közti esetleges levelezés is. Ez inkább nyáron, vagy a tanuló betegsége esetén szükséges a közvetlen kapcsolatok megőrzése céljából. Gyávább tanuló azonban nem egyszer beszélgetés helyett is fordul ehhez a módhoz.
