Protestáns Tanügyi Szemle, 1944

1944 / 8. szám - Bohár Gabriella: Őszinteségre nevelés

Bohár Gabriella: Őszinteségre nevelés 173 Egyik kis tanítványom szorgalmas, jó tanuló volt, de merev, nehézkes mozgású, félénk és túlságosan zárkózott. Ezért a negyedik év elején többek közt neki is ajánlottam, hogy jelentkezzék az iskola tánctanfolyamára. Merevsége itt kissé csakugyan feloldódott, de élményeiről hallgatott egyelőre. Egyszerre azonban levelet ír, még­pedig — mint bevezetésében jelezte — több előző összetépése után elindított levelet. Beszámoló volt. Ügy érzi, a tánciskola hatása alatt előnyére változott. A felelésben is bátrabb és határozottabb. A követ­kező rész — bevallom — kicsit megijesztett és lelkiismeretfurdalást is okozott. „Egy kis baj történt azonban... — írta ugyanis pontjel­zésekkel —, féltem, hogy a tanulásnak hátrányára szolgál, de most már tudom ; azéit még mehet a munka, ha az ember valakit szeret!“ Tiszta kis gyermeki lelkének ez a kedves őszintesége adott alkalmat arra, hogy figyelmét és érdeklődését óvatosan és tréfálkozva vissza­fordítsam a váratlan balesettől tanulása felé. Év végére bizonyít­ványa jobb volt, mint egyszer is az előző három évben. Osztályomban hetenként egyszer tíz percet rászánunk az osztály­krónika meghallgatására. Ezt mindig más és más tanuló készíti előzetes feljegyzései alapján. Az osztálytanár így nemcsak a hét min­den fontosabb eseményéről értesül, hanem egyúttal új és új színekkel gazdagodik osztályáról alkotott képe is. Az elmúlt évben pl. többek között megtudtam, hogy egyik osztályelsőm titokban nagy divat­rajzoló, és tízpercekben igen sokat társalog negyedikes létére külön­böző selymek, szövetek eséséről, bonyolult ruhaszabásokról stb. A tréfás beszámolókról egyszerre tudatossá vált bennem az, amit soha' nem láttam világosan : miért nem ad ez a tanuló soha többet magából iskolájának, mint amennyi előmeneteléhez éppen szükséges.- Megtudtam azt is, hogy az a kedves, szende kisleány az utolsó padban nagyon szeret csípni, rúgni, sőt a hátbaütéstől sem riad vissza. Felfedeztem, hogy egyik gyámoltalanabb fajta tanítvá­nyom alapjában kitűnő megfigyelő, és igen fejlett a humorérzéke is. A másik, jobb fogalmazó pedig meglehetős ügyességgel leplezte eddig dolgozataiban ötletszegénységét. A krónikaírásnál azonban ez nem sikerült. Megtudtam azt is, hogy a latin óra előtti lámpaelal- vásnak némi oka a dolgozatírástól való félelemben is rejlett. Annál rettenetesebb volt azután a bűnhödés, a sötétben lebonyolított nagy felelés alakjában. Ugyanígy sorra kerültek más órák bűnei is, természe­tesen szelíd szánom-bánomok kíséretében. Az osztálytanár, ha nem is adott egészen hitelt az ígéreteknek, azt mindenesetre jól megjegyezte: kire mikor, miért és miben kell jobban ügyelnie. Természetes azonban, a beszámolókat sohasem használta fel megrovás, büntetés alapjául. Ennyit az őszinteségre nevelés eszközeiről. Felsorolásom termé­szetesen korántsem teljes. A példák, próbálkozások közt bizonyosan sok a támadható, vitatható. Megdönthetetlenségre nem is töreked­tem, inkább a különböző vélemények megmozgatására. Ha ez sikerült, úgy cikkem célját teljes mértékben elérte. Budapest. Bohár Gabriella.

Next

/
Thumbnails
Contents