Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 7. szám - Megjegyzések
160 Megjegyzések. Hogy sokszor mennyire nem értjük meg a Szentírás szavát: Akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, azt bizonyítja ez a következő kis legenda, melyet nekem legkedvesebb Léleknek mondtam el édes altatóul egyszer egy szép nyári estén: Élt egyszer egy jámbor remete valahol az erdő mélyén tökéletes békességben. Ezt a tisztaszívű embert tette próbára az Űr, mikor hozzá küldötte angyalát koldus képében. A remete jó szívvel fogadta az angyalt, megvendégelte. Az angyal elmondta rendeltetését és elindultak a próbára. Először egy estére az egyik falunak takaros portáján kértek éjjeli szállást! — Istené a szállás, jó szívvel látjuk édes mindnyájukat! — volt a válasz. Jó vacsora, puha ágy volt a vendégszeretet. Hajnalban az angyal felkelti a remetét, s gyors távozásra serkenti. Távozóban az almáriumról az angyal leveszi az ezüst serleget s a tarisznyájába teszi. Estére egy másik faluba érkeztek, ahol egyik házban újra szállást kértek. Vad káromkodás volt a felelet, karóval és kutyával kergették ki őket az udvarról. Az angyal azonban futtában az ellopott ezüst serleget bedobta az istenkáromló ház fél- szerjébe. A remete csóválta a fejét és nem bízott az ő angyalában. ■ . Elveszi a becsületes, jámbor emberektől az értékes, ezüst serleget, s odadobja a hitványoknak ajándékba. . . Ez emberi ésszel tényleg érthetetlen. . . Nem volt más mit tenni: a falu végén egy fiatal halászpárnál kaptak szíves szállást és egyszerű vacsorát . . . Hajnalban az angyal újra felriasztotta a remetét, s útbaindította köszönés nélkül. . . Sőt a kis alvó, egyéves gyermeket magához vette, mikor a halászkunyhóból kijöttek, felgyújtotta az angyal a házikót s a folyó hídján átszaladva, az angyal a gyermeket beledobta a hullámokba... Itt a remete megtorpant s nem akart továbbmenni az angyallal. . . Mire az okos lélek megmagyarázta a remetének, hogy más az Isten számítása és más az ember számítása. . . A jó embertől azért vette el az ezüst serleget, mert ellenségei belül megmérgezték a serleget, amit látszólagos ajándéknak adtak neki az előző nap, ezt a káromkodónak adta, hogy vegye át a bűnnek a zsoldját: a halált... No, de miért rabolta el és ölte meg a halászpár ártatlan gyermekét és gyújtotta fel a kunyhót? — álmélkodott a remete. A kis gyermeknek hétéves korában a vonat levágta volna mindkét lábát, örök nyomorék lett volna. Eltettem a szülők számára a boldog viszontlátásra : a mennyországban. Különben még négy szép gyermekük lesz, s a kunyhót azért gyujLottam fel, mert a halász apja egy edény ezüst-, aranypénzt rejtett el a konyha egyik sarka alá, most a romok között meg fogják találni, s a pénzből szép kőházal fognak építeni... Bizony más a jó Isten számítása, s más a mi számításunk! Akik az Istent szeretik, minden jayukra válik! Így kell sokszor felfognunk a gyermeknek betegségét, könnyét és mosolyát. . . A székelyudvarhelyi református kollégium alapítójának, Bethlen János feleségének, Váradi Borbálának a családi címerében a következő jelmondat van bevésve : Mulier sapiens aedificat domum suam, stulta autem destruit earn! Az okos asszony mindig építi az ő házát, az ostoba pedig igyekszik azt lerombolni! Az okos magyar édesanyák gyermeküknek odaadó, hűséges nevelésével a szebb magyar jövendő házát építik, a gondos, önzetlen édesapák világosságot, fényt, életet visznek be becsületes munkájuk jussán ebbe az ékes épületbe gyermekeik helyes nevelésében... Székelyudvarhely. Lévai Lajos. A testnevelési tanár önképzése, -hospitálása és a tanári munka csúcsa.' Nevelési munkánk első alapvető tétele az, hogy folytonos tanulást, nyitottszemű megfigyelést követel. Ennék a tételnek egyetlen eszköze a haladás, a kutatás, az elmélyedés, egyszóval az önképzés. Az önképzés megvalósítása minden olyan nevelőnek kötelessége, aki tartja magát valaminek, aki törődik nevelése eredményével, munkájának hasz- 1 1 Elmondta a szerző Nagyváradon, a testnevelési tanároknak 1944 március 14-én tartott továbbképző konferenciáján.
