Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 7. szám - Dr. Harsányi István: Kétféle latinóra ugyanabból az anyagból
Harsányi István: Kétféle latinára ugyanabból az anyagból. 157 attól sem, hogy a latin nyelv tanítására szánt órák számát merészen csökkentsék, sőt az a meggyőződése, hogy a latin lanitását gimnáziumainkban csak az ötödik osztályban kellene kezdeni. Azt azonban mélyen fájlalná, ha a magyar közoktatásból teljesen kiküszöbölnék a latint. Nem kétséges, hogy a latinnyelvü történelmi és irodalmi emlékek olyan gazdag szellemi kincseket hordoznak, hogy azokról lemondanunk vétek volna. Annyival is inkább, mert a mi műveltségűnket valóban át- meg átjárja a latin szellem. Természetes, hogy a latin tanításnak éppen ez egyik legfontosabb feladata. Minden más feladat mellékes, s ha ennek a feladatnak a megvalósítása elsikkad a latin tanításnál, akkor valóban kérdéses, hogy érdemes-e egyáltalában latint tanítanunk. Azt, hogy mimódon lehet ezt a célt megközelítenünk, az alább következő kis példán igyekszem bemutatni. A Kun—Törös-féle latin olvasókönyv negyedik kötetéből idézem a következő szövegrészt : Carthago égése. P. Scipio Aemilianus inter incendia Carthaginis, quae per conti- nuos septemdecim dies extingui nequiverant, in excelso quodam loco, unde inspicere posset, quae agerenlur, consedit. Cum flammarum crepitus, aedificiorumque procumbentium sonitus late longeque horrcn- dum fragorem ederent: illacrimasse Scipionem Carthaginis excidio jcrunt. Et postquam diu tacitus atque medilabundus adstitit, versus Hemeéi pronuntiavit, quibus Ilii falum praedicitur. Cum interrogavisset amicorum quidam, quare ista facérét, confessus est se etiam de sua patria maestis cogitationibus affectum esse. Praevidebat eerie remolo urbis aemulae timore Romani praecipitem ruere. Bizonyára a legtöbb tanárt megkísérti az a lehetőség, hogy ezt a „anyagot“ egyszerűen szótanulási, grammatizálási, fordítási alkalomként fogja fel. Kétségtelenül sok csábítás kínálkozik arra, hogy e szöveg segítségével rámutasson a tanár az összetett mondat belső szerkezetére, az. igeidők és módok használatának árnyalataira, az accusativus cum infinitivo szerepére, a függő kérdés szabályaira, s így tovább, de ha az órán semmi egyéb nem történt, mint ez, akkor feltétlenül elsikkadt az a legfőbb érték, amiért ez az olvasmány a negyedikes olvasókönyv egyik legszerencsésebb szemelvénye. Mert ez a néhány soros, szinte egy órán könnyen elvégezhető „anyag“ olyan gazdag tárháza a római szellemnek, annak a szellemnek, amelynek csíráit feltétlenül fel kell fedeznünk a mi keresztyénséggel, európai filozófiával színezett kultúránkban is. Mit lehet hát ebből a szövegből kielemezni egy másfajta latin órán? 1. A győzelmes római hadvezér, miután a rábízott katonai feladatot haladéktalanul végrehajtotta, belemerült művének szemlélésébe. Nézte Carthago pusztulását. Magába omolva hallgatta a „horrendum fragorem“, ami bizonyára egészen szívéig nyilallott. Bizonyára megfordult fejében, hogy hány emberi életet oltott ki, hány családot tett hajléktalanná.
