Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 1. szám - Dr. Juhász Béla: A református népiskolai tanításterv
Dr. Juhász Béla: A református népiskolai tanításterv 15 nélkül használhatna, nem adhatnak a tanító kezébe. A nevelési szükségletek s ebből következően a nevelés közvetlen feladatai kisebb-nagyobb mértékben mindenütt mások, ezekhez a tanítástervben alkalmazkodni lehetetlenség, az egységes tanításterv norma, zsinórmérték, amelyet a tanítónak kell a helyi viszonyok között okosan alkalmaznia, és amelyhez mindénik tanítónak, bárhol szolgáljon is : az egyetemes egyöntetűség megóvása és biztosítása érdekében a helyi viszonyokra tekintettel, e tekintet feláldozása nélkül kell majd alkalmazkodnia. A tanítástervet forgató tanítótól ezt a kettősarcú szellemi magatartást várjuk. Lesz tanító, aki vezérkönyvet vár a tanítástervben, amely' kézenfogva vezetné a nevelés szellemi tevékenységének aprószeres mozzanataiban, a tantárgyak oktatásának módszer-lépéseiben, a másik tanító talán tanítási anyagot keres majd benne, amely a gyermek számára való ismereteket is feltárja, a harmadik módszertankönyvet szeretne látni benne, amely oktatja és szakképzettségét rendszeres alakban kiegészíti. A tanításterv azonban egyik sem, egyik szerepre sem vállalkozhatik, mert — egyik sem feladata. Különben sem veheti magára, hogy idegen területre tévedve, határsértést kövessen ehr A tanításterv csak a tanító lába elé tett lépcső, amelyre sokféle gondolattal lehet ugyan lépni, de az eredmény egy kell hogy legyen: a tanító egy fokkal magasabbra emelkedjék. A munka ezt a felemelkedést szolgálja, mert ettől református népiskoláink magasabbra emelését várja, ezáltal pedig református népünk korszerű nevelését reméli. S ha az idő a maga követelményeivel túlnő a tanítás- terven, a következő már ennek alapján készül ; így e lépcső történeti szerepe is nyilvánvaló. Olyan tanító is lesz bizonyára, aki egészen új, az állami tanítástervtől elfordult munka után vágyik. Ezeknek csalódás az osztályrészük. Ismerjük a mindennel örökké elégedetlenkedők típusát is a nevelés világában, akiknek, ha más nem, a munka stílusa nem tetszik majd, mert nem a magáéra ismer benne. Idetartozik majd az a tanítóképzőintézeti tanár is, akinek talán azért lesz nem kellemes meglepetés a munka, mert már elsajátította az államit. Ha a tanításterv készítői engedtek volna a vonzásnak, s mindenáron újat adnak, annak teszik ki a tanítástervet, hogy a működő tanítók jórésze az állami tanításterv kifejezéseihez szokva és ahhoz tapadva, bizonyára idegenkednék az újtól. Ennek a szempontnak az elhanyagolása a valóság iránti érzék hiányára mutatna. További gyakorlati nehézséget jelent az, hogy az állami felügyelet, amely minősítő erejénél fogva roppant hatással van tanítóinkra, az állami tanításterv szempontjai alapján vizsgálja, méri a református tanítót is, ennek következtében merőben új református tanítástervet adva, a református iskola tanítóit arra kényszerítenők, hogy a kétféle felügyelet miatt egyszerre kétféle tanítástervhez igyekezzenek alkalmazkodni, másféle két hivatalos szabályzathoz igazodni, arra kárhoztatnék, hogy két malomkő között őrlődjenek. Nyilvánvaló tehát,
