Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 1. szám - Harsányi Zoltán: Oláh Gábor, a tanár
6 Harsány i Zoltán: Oláh Gábor, a tanár hogy az állami tanítástervnek a főbb elvekben hátatfordító református tanításterv nem tette volna feleslegessé a református tanítók számára az állami tanításterv figyelembevételét, hanem ezzel súlyos szellemi helyzetbe sodorta volna a tanítóinkat. Másik, elvi jelentőségű valóság is előttünk áll : ha a törvény az országos tanítástervvel azonos református tanítástervet követel, akkor a tanításterv Útmutatása sem lehet merőben más. Most itt ne tekintsük azt a természetes figyelmet, amellyel a református egyház a nemzeti közműveltség egyöntetűségét a maga részéről szolgálja és védelmezi, csak azt említsük még meg, hogy 5 és 35 év óta működő tanítóink vannak, bennük a szellemi felkészültség mértéke tárgyismeret és szakismeret tekintetében rendkívül különböző. Éppen ezért a tanításterv nem lehet sem maradi, sem forradalmi, a kettő között haladó, olyan szellemi szabályozó eszköz lehet csupán, amely a két szélsőségét kibékíti. A tanításterv azt monelja meg : a tanító mit tanítson, azt már nem, hogy ebből bárhol is éppen mennyit. Azt is kifejti, hogy miért, de azt már külön nem fejtegetheti, hogy egy-egy helyen mi az oktatásnak sajátos feladata. Az útmutatás pedig csak arra hív fel: erre indulj, tanító, ebbe az irányba eredj, próbáld ki az utat. Ez a kipróbálás adhatja meg a tanításterv alkalmazásának igazi értékét. A tanítótól azt kívánjuk, hogy kezébe véve próbálja ki a tanításterv alkalmazhatóságát, ezt a kipróbálást azonban tekintse hivatali kötelességének, foglalkozása parancsának, hivatása felhívásának és gazdája : a magyar református egyház komoly akaratának. Ha a mutatott úton engedelmes lélekkel, hívő szellemmel minden református tanító elindul, útjuk iránya egyféle lesz. Ezzel a tanításterv már el is éri azt, amiért életre hivatott: a tanító biztosítja, hogy iskolája betölthesse sajátos keresztyén, ugyanakkor a többi nemzeti népiskolával azonos, egyetemes rendeltetését. Nagykőrös. Dr. Juhász Béla. Oláh Gábor, a tanár. Az író, az igazi alkotó elsősorban mindig csak író marad. Minden- egyéb az életből mindössze annyira érdekli általában, amennyire nyersanyagul szolgálhat műveihez, vagy maradék-energiájából még futja rá. Nem zárja ki ez azonban, hogy nagy írók ne lehetnének elsőrangú gyakorlati emberek, esetleg nagy hadvezérek vagy politikusok. Az írónak egyébként is mindenhez kell értenie egy keveset, hogy igazán íróvá válhasson. Egészen más lapra tartozik azonban a nevelői pálya és az írói lélek viszonya. Alapigazságként szögezhetjük le, hogy minden valamire való író vagy költő egyúttal nevelni is akarja embertársait, ha másra nem : a művészet iránt való fogékonyságra. Illyés
