Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 1. szám - Tóth István Lajos: Az ifjúság pályaválasztása és a tanárhiány
Tóth István Lajos : Az ifjúság pályaválasztása és a tanárhiány 13 hatja az a körülmény, amire már reámutattam, miszerint már most is megfigyelhető tehetségszelekció mutatkozik a tanári pálya rovására, amikor az ifjúság színe-java szinte visszariad a tanári pályától. Pedig éppen az ellenkező folyamatra volna szükség a jövő érdekében. hiszen a tanárság neveli a nemzet leendő vezetőit, a jövő miniszterét, bíráját, katonáját, orvosát, a tanárság neveli a jövő kereskedőjét, iparosát s szakembereit stb. A nevelői karnak lesz a feladata a szakemberek mellett a háború után, hogy a magyarság nagy tömegeinek, parasztságunknak és munkásságunknak szellemi színvonalát emeljék a szociális és társadalmi színvonal emelése mellett, amelyek bekövetkezésének szükség! sségét mindnyájan érezzük, és minden munkánkkal elősegíteni akarjuk. Utalok itt csak az északi országokban oly nagyszerűen bevált és már nálunk is sikerrel meginduló népfőiskolák megszervezésére, amelyek munkájának nagy része szintén a magyar nevelői rendre s így a magyar tanárságra várnak. A magyar tanárságnak kell helyrehozni azokat a szellemi és erkölcsi rombolásokat is, amelyek az elmúlt huszonkét esztendő alatt az anyaországtól elszakított és sokszor magárahagyott magyarság, illetve magyar ifjúság lelkében oly tervszerűen és tudatosan történtek. Mindkét feladat pedig olyan nagy és magasztos, hogy ennek véghezviteléhez és sikeréhez anyagilag és szellemileg teljesen független és felkészült, minőségileg pedig a legjobb nevelői gárdára van szükség. A tanárság súlyos helyzete nem magánügy tehát, nem egyéni érdekek és sérelmek hangsúlyozása súlyos időkben, hanem életbevágó, fontos nemzeti és magyar ügy, kultúrpolitikai és nemz^tpoli- tikai feladat. Mindezek a hatalmas feladatok a többi mellett reánk, magyar tanárságra várnak, ennek érdekében visszük annyiszor sebeinket a nagy nyilvánosság elé, amiknek gyógyítására már több évtizeden keresztül annyiszor kaptunk ígéretet. De hihetünk-e ezeknek a szavaknak és ígéreteknek, amíg előttünk a tragikus kép. „Akiknek feladata lelkűk s a nemzeti lélek csinosítása, azok anyagi mivoltukban a legágrólszakadtabbak.“ (Katona Jenő : Magyar tanársors, Magyar Nemzet, 1943.) A magyar tanár ma még méltósággal tűr és vár, ezt teszi hosszú esztendők óta, s áll rendületlen bizalommal őrhelyén, ahova sorsa és önlelke állította. „Őrzi a nemzet őrlőikéként, annak el nem múló értékeit, virraszt az eljövendő nemzedék s velük s bennük a magyar jövő felett. Szabad-e azonban tőle napról-napra megújuló heroizmust zsarolnunk, fáradt nappalok, sivár éjszakák után.“ Nvíregvháza. Tóth István Lajos.
