Protestáns Tanügyi Szemle, 1944

1944 / 1. szám - Tóth István Lajos: Az ifjúság pályaválasztása és a tanárhiány

Tóth István Lajos: Az ifjúság pályaválasztása és a tanárhiány

11

a tanári pályára lépők számára csak ábránd és elérhetetlen álom marad.

Mindezek a mostoha viszonyok évek, sőt évtizedek óta oda fejlődtek, hogy a tanári társadalomnak a megbecsülését állandóan, fokról-fokra kisebbítették, es így munkája, az iskolai nevelés ma sokak szemében csak olyan szükséges rossz, számukra nem az igazi, a belső érték a fontos, hanem a bizonyítvány.

A tanár személye ma már sokszor csak az iskolában és a gyermekes szülők előtt valaki, legtöbbször csak addig, míg nincsen a kezükben a végbizonyítvány. Azután is megmaradnak sokan jó ismerősnek, de már egyáltalán nem kell erőlködnünk és szemfülesnek lennünk, hogy pl. a köszönésben megelőzzük őket.

Ellenben lelkűkben lassan felújulnak és kibontakoznak azok a sokszor csak vélt igazságtalanságok és keserűségek, amiket az iskola részéről feltételeztek fiaikkal kapcsolatban, s megváltozott véleményüket nem is igen rejtik véka alá, hanem most már szabadon, minden gátlás és következmény nélkül kinyilvánítják. Az ilyen pedig könnyen talál hitelt, különösen a vidék kis városaiban, ahol az emberek szinte majdnem mind ismerik egymást, és számontartják egymás hibáit.

Az ilyen szülő most már szabadon, szinte csokorbaszedve adja tovább a tanár és iskola hibáit, amit otthon négy fal között oly sokszor megtárgyaltak, s bizalmas körben kigúnyoltak. Innen van azután az a visszás helyzet, hogy az iskola és nevelés néha szövevényes dolgaiba ma mindenki beleszólhat, az iskola és nevelés eredményét és módszereit ma mindenki szabadon kritika tárgyává teheti következmények nélkül, mert a tanár személyét ez ellen nem védi semmi.

A tanári pálya társadalmi megbecsülésének mértékét s a tanár személye iránt gyakran megnyilvánuló ellenszenvet az is mutatja, hogy a tanár a színpadon, irodalomban és a filmen mindig vígjáték alak és szegény. Ez nem előzmény, hanem következmény, de semmiképpen sem propaganda a nevelői pálya népszerűvé tételéhez, ez alól csak egyik filmünk : ,,A harmincadik“ a biztató kivétel.

„Az erkölcsi és társadalmi megbecsülésről talán azt állíthatnánk, hogy ezt az egyénnek kell kiharcolnia, azonban ezzel szemben látjuk, hogy az egyén megbecsülése többé-kevésbbé hozzá van kötve annak a rendnek a megbecsüléséhez, amelyhez tartozik“ (OKTEK, 1942. IV. 12).

Az egyén és maga a tanári rend azonban hiába küzd ezért, mert a mai társadalomnak csak igen kis része értékeli munkáját, és sokszor dermesztő közöny falába ütközik minden munkája és megmozdulása.

Sokat lehetne még a tanárság égető problémáiról elmélkedni. Végezetül még csak két körülményre szeretnék reámutatni, az egyik az, hogy milyen most, és milyen lesz a protestáns iskoláknak helyzete a jövőben a már is érezhető tanárhiány következtében, s melyek