Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 1. szám - Tóth István Lajos: Az ifjúság pályaválasztása és a tanárhiány
10 Tóth István Lajos ; Az ifjúság pályaválasztása és a tanárhiány Pedig helyünket itt Európában, mint számszerint kicsiny nép, csak az összes szellemi erőink kiművelésével és a legmagasabbra való fejlesztésével, más szóval kultúrfölényünkkel tudjuk tartósan megőrizni és biztosítani. Ennek a munkának, a nemzet nevelésértek és erői kiművelésének leghivatottabb képviselői és munkásai a pedagógusok, akiknek soraiból nem tudjuk nélkülözni a magyar ifjúság színe-javát következmények nélkül. így válik tehát a nemzetnevelés magyar sorskéidéssé. Már most azt kérdezhetnék mégis, hogy kik választják a tanári pályát maguknak? Valamikor gyakran, ma már nagyritkán a tanár gyermekei teszik ezt, örökölve szüleik végtelen nagy idealizmusát és kultúra- szeretetét. Azonban ma már ez is ritka eset, hiszen saját szemükkel látják azt a hősies harcot, sok-sok nélkülözést, amit szüleiknek el kell viselniök, hogy legalább emberi életet éljenek, és ezt gyermekeiknek is biztosítsák. ,,A középosztálybeli családok fiai közül ma már nagy ritkaság, hogy valaki a középiskolai tanári pályát választja, annyira el van zárva éppen a nemzet hivatott nevelői számára az anyagi felemelkedésnek, s vele együtt a társadalmi érvényesülésnek ez az útja.“ (Szekfű: Három nemzedék.) Inkább választják a katonai, jogi, orvosi stb., vagyis szerintök az „úri“ pályákat, amelyek az anyagiak mellett sokkal több társadalmi megbecsülést és érvényesülési lehetőséget nyújtanak. „A gentry pedig bizonyos értelmiségi pályákat, amelyeken a hazai viszonyok között a dekórumnak csak a minimuma érhető el, aminő a középiskolai tanári pálya, tudatosan bojkottál.“ (Szekfű : Három nemzedék.) Legtöbbször inkább a középosztály szerényebb polgári rétegei, pl. a kistisztviselők, tanítók, gazdálkodók és altisztek, vagyis a feltörekvő kisemberek gyermekei választják ezt a pályát, mivel a tanári pálya látszik számukra a társadalmi emelkedés szerény, de legköny- nyebben elérhető útjának, ezzel szemben inkább lemondanak az an}mgi előnyökről. Ped'g a tanári munka nem hivatal, hanem hivatás, ennek elengedhetetlen feltétele a gyermek- és hivatásszeretet. Sajnos, gyakran tapasztalhatjuk ennek következtében is, hogy mindezek a lelki adottságok és tulajdonságok bizony hiányoznak azokból, akik a tanári, illetve a nevelői pályát választják. De ma már igen sok pálya, így a bírói, katonai pálya is nyitva áll a feltörekvő polgári és alacsonyabb származású családok fiai számára, ami önmagában véve örvendetes jelenség, azonban ez a szelekció is a tanári pálya rovására történik, mert ennek a rétegnek oda is a színe-java kerül, ami nagy mértékben emeli a polgári osztály öntudatát is, hiszen mind a kettő összehasonlíthatatlanul több előnyt s tekintélyt nyújt nemcsak anyagilag, hanem a társadalmi megbecsülés szempontjából is, a kettő együtt pedig a tanárság, illetve
