Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 3. szám - Dr. Otrokocsi Nagy Gábor: Nemzetnevelés és középiskola
I)r. O'.rokocsi Xagif Gábor : Xemzelnevelés és középiskola. 67 megtalálnunk, amelyekre nemzetnevelésünket és ezen belül a középiskolai nevelést nyugodt lélekkel és a várt eredmény biztos reményében építhetjük fel. Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy művelődésünk alapjai csupán örök értékek, egyetemes emberi eszmények lehetnek. Minden kor, de talán a mi korunk különösen hajlandó arra, hogy fölébe helyezze az igaznak a népszerűt, a jónak a hasznost, a szépnek pedig a szórakoztatót. A jövő nemzedék nevelői azonban nem lehetnek az átmeneti, háborús állapot diktálta kényszermegoldások emberei. Vállalniok kell a korszerűtlenség vádját, a meg nem értést és a népszerűtlenséget is, de lelkiismeretük csupán akkor lehet nyugodt, ha a következő kor, a béke számára olyan nemzedéket tudnak felnevelni, amelyik nemcsak névben keresztyén, hanem a keresztyén életeszményt valóban legfőbb értékként állítja maga elé, és nem elégszik meg a civilizáció látszateredményeivel, hanem művelődési célja a lélek kultúrája lesz. Az egyetemes emberi eszmények számunkra, magyarok számára elsősorban a nemzeti gondolat keretei között váltak és válnak hozzáférhetőkké. Műveltségünk másik alappillérének tehát annak a belátásnak kell lennie, hogy a magyar ifjúság elé mindenekelőtt a magyarság nagyjai által kitermelt örök értékeket kell eszményül odaállítanunk. Az igazi magyar értékek megismerésében komoly haladást jelent az az érdeklődés, mellyel korunk a népi megőrző erő által fenntartott művelődési kincsek felé fordul. Nem lehet kétséges, hogy mindazt, ami valóban értéket jelent népi hagyománykincsünkben, nemzetnevelésünknek be kell építenie a magyar művelődésbe. Ezen a téren — gondolok elsősorban népzenénkre — már is szép kezdeményezések tanúi lehetünk, lit is fenyeget azonban az a veszély, hogy a jelszavak súlyát kellőleg mérlegelni nem tudó fiatalság mindazt, ami népi, vagy éppen csak népies, már értéknek is tekinti. Éppen ezért van szükség különösen ezen a téren józan értékelő képességű és nem egyoldalú beállítottságú nevelői egyéniségekre. A nemzet- és ezen belül a középiskolai nevelés elvi alapjainak vázlátos megvetésénél azonban fontosabb számunkra azoknak a konkrét lehetőségeknek a megvizsgálása, melyekkel a fent említett körülmények adta nehézségeket legalább részben le tudjuk győzni. Egyetlen megoldást látunk ezen a térin : a tanári munka intenzívebbé tételét. Azt jelenti ez, hogy ha a tantermekben csak korlátozott lehetőségek állnak is a tanár rendelkezésére, a tanárságnak, ha nem akarja munkája eredményét „hadi? színvonalra csökkentve látni, meg kell ragadnia az egyéni nevelés lehetőségeit is. Ha az ,,egyéni“ jelző nem akarja is azt jelenteni, hogy a tanárnak a tanítási időn kívül minden egyes tanítványával külön-külön kell foglalkoznia, annyit feltétlenül jelent, hogy valamelyik osztályából — ahol osztályfőnök, ahol a legtöbb óraszámban tanít, vagy amelyik osztály leginkább a szívéhez nőtt — az érdeklődőbbeket maga köré kell gyűjtenie. Hogy azután ezekkel a növendékeivel szakkérdéseket, vagy jH'dig a tanulók által felvetett világnézeti, de semmi esetre sem poli2*