Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 3. szám - Vitéz Dr. Bessenyei Lajos: Református tanárok képviselete az egyház alkotmányában
50 Vitéz Dr. Bessenyei Lajoi : Reiormúlus tanárok az egyház alkotmányában református tanárság, sem a református tanítóság nem nyugodott bele az elutasítás tényébe. A sok helyen felcsendülő panaszból legyen elég csak egynek a felemlítése,1 mely többek közt így ír : ,,De a zsinat többsége a tanároknak és tanítóknak nemcsak a bíróságokba beengedése és bevonása ellen viseltetett határozott ellenszenvvel és idegenkedéssel, hanem általában az egyházi adminisztrációban bővebb részeltetésük, minden idevágó jogkiterjesztéssel szemben is. Innen van, hogy ha történt is némi javulás..az egyházkormányzás döntő fórumaiban, meg a törvénykezésben még ma is nagyon szűkös és szegényes és aránytalanul kedvezőtlen képviseletet enged meg nekik.“ A zsinati napló szerint (az 1904—1907. évi Zsinatról van szó) Nagy Károly, Bartók György, Nagy Dezső foglaltak erősebben állást (III. a) 96., 264., 886., 89Í. I.) a tanítók és tanárok képviseletével szemben. E legutóbbi merőben helytelenül holmi „egyéni vagy osztályérdekképviseletet“ is emlegetett. Errevonatkozólag igen jól írja az előbb említett tanulmány (20. I.) a következőket: „Először is a tanítók és tanárok nem saját érdekeiket képviselnék, hanem az iskoláét, amelynek, mint az egyházi élet nagyfontosságu tényezőjének ilyen szakszerű képviseletre szüksége van, mert ilyen módon idáig kellően képviselve még mindig nincs. Másodszor ilyen méltatlan és szinte vád-,* meg rágalomszámba menő feltevést egyfüst alatt és ennyi jóakarattal akár maga a lelkészi kar ellen is meg lehetett volna kockáztatni. Mert hiszen a lelkészek, akik paritásos arányban ülnek minden fontosabb döntő és bíráskodó egyházi hatóságunkban, tudvalevőleg lelkészegyesületekbe, újabban pláne az országosan egyetemes ORLE-ba vannak tömörülve, amely egyesületek nagyon sokszor a lelki és szorosabb értelemben vett egyházi ügyek mellett — igen helyesen — a lelkészek anyagi ügyeivel, bajaival is foglalkoznak...“ De voltak a Zsinaton a tanárok és tanítók jogi elismertetésének és méltó képviseltetésének megértő, lelkes szószólói is. így többek közt dr. Baltazár Dezső, akinek beszédjéből ide kívánkozik a következő részlet (III. a) 941. 1.): „Nincs egyetlen állítás, egyetlen érv, egyetlen szempont sem, amely komolyan és súllyal szólana a tanítói kar jogi érvényesülése ellen. Ellenkezőleg, minden a mellett beszél : a következetesség, a méltányosság, az egyház jól felfogott érdeke és az erkölcsi haszon. . . Az lett volna teljesen méltó mihozzánk, hogy ha minden szorgalmazás és kérelmezés nélkül, felismerve a közérdeket, önként honoráltuk volna a tanítókat jogi méltatással.“ Itt ugyan kifejezetten a tanítókról beszél néhaivalö püspökünk, de nyilván — mutatis mutandis — a tanárokra is teljes mértékben ráillenek ezek a megállapítások. Szándékosan idéztem néhány részletet ezekből a régi írásokból, 1 „Erőpazarlás“, Szeremlev Barna, a kisújszállási reformál us főgimnázium igazgató-tanára. Ez a kis füzet különlenyomat a „Debreceni Protestáns Lap“ 1913. évf. 17—18. számaiból. Ennek a különlenyomatnak 17. oldalán van ez idézet. Az egész kh munka igen figyelemreméltó.
