Protestáns Tanügyi Szemle, 1943

1943 / 11. szám - Megjegyzések

258 Megjegyzések Az első bemutató-óra témája : A .balatoni kecskekörmök c. olvasmány tár­gyalása volt. Az emberkék, akik résztvettek benne, szegénysorsú szülőknek, sok üggyel-bajjal és zavaros gondolatokkal táplált neveltjei voltak. De az osztály képén látszott, hogy a tanítónő már megvívta velük legnehezebb harcait, és sikerrel élesztgette bennük azt a lángocskát, amely kíváncsi egy tágabb, sokszor nehezebben megérthető világra is. — Meg is kezdődött nyom­ban az utazás: Eger, Füzesabony, Hatvan, Budapest..., Balatonfüred —­­térképen, rajzban (földrajz), jegyváltással, füttyel, sistergéssel, kar- (mozdony­dugattyú) lökéssel előre-vissza (testgyakorlás). Megérkeztünk a Balatonhoz, a magyar tengerhez (földrajz), aztán csónakba szálltunk, és Füredről evező­mozdulatokkal (testgyakorlás) Tihany felé hajókáztunk. Az út azonban elég, hosszú, a Balaton tükre sok-sok színben csillog, jóérzés járta át lelkünket de meg is rettentünk a tömérdek víztől, egy-egv hullám meghintáztatott bennünket, és eszünkbe jutott a nóta a hullámzó Balatonról (ének). Meg is könnyítette a dal a munkát : felfrissítette a gondolkodást. Partra szálltunk Tihanyban. „Nos? Mit hallottatok már Tihanyról?“ A visszhang. .., a vissz­hang. . . Igyekezzünk tehát a bencés apátság temploma felé, amelynek fala visszaveri a feléje kiáltott hangot. Kissé fújt a szél, végigsímogatta a fákat, a növényzetet (néhány természetrajzi ecsetvonás), de csakhamar helyben vol­tunk, fenn a hegyen. Jöttek kis lányok és fiúk, hozták a kecskekörmöket, és hosszú verset is tudtak róla mondani. Mit is olvastunk a kecskekörmökről? Az egyik kis diák szépen, kereken megformálta az első mondatot. Majd kiállt az osztály elé, és elismételte hibátlan, jó hangsúllyal. És íme, megszólalt a visszhang, az egész osztály „(Ti lesztek a visszhang!“), de tisztábban, csen­gőbben szólalt meg, mint a berekedt tihanyi (begyakorlás). Miután aztán a visszhang minden mondatot illedelmesen megismételt : papírra került a rövid tartalom, és jutalmul a tanító néni megmutatta a valódi balatoni kecskekörmö­ket, amelyeket emlékül hozott magával egy nyári, balatoni pihenése alkal­mából. .4 másik óra tárgya a telepítésről és a község szervezetéről szólt dramati­zált formában. Ez is utazással kezdődött, de csak egy módosabb gazda ült fel a szekérre, és kihajtatott a tanyára. Messze volt a tanya, úgyhogy sokszor kel­lett korán kelnie, többfelé volt egy-egy holdja, kényelmetlen volt sok minden, s így rábírt egy másik gazdát is, majd még egy harmadikat, negyediket, akik szintén abban a faluban laktak, és akiknek szintén arrafelé volt a földecs­­kéjük, hogy építsenek maguknak odakinn lakóházat, s- iparkodjanak adás­­vevésse! együvé hozni földecskéjüket. így idestova rövid utcasor épült, és egy élelmes kovács, majd fűszeres szintén építkeztek a lassan felnövő faluban. S amint gyarapodtak a házak, szaporodtak a padsorok előtt álló gyermekek is, mindegyik saját személyében képviselve lakóházát, mesterségét, bírói, jegy­zői tisztségét. A bíróválasztás nem ment egészen símán, néhány zokszó is elhangzott, sőt volt, aki egyéni képességeit túlbecsülte. De voltak nincstele­nek is a hátsó padokban, akik nem törődtek a gazdák civakodásával, s inkább arra volt egyiknek-másiknak gondja, hogy miképpen tudná egy csillogó üveg­golyóval szegényes felszerelését díszesebbé tenni. Ők már, úgy látszott, át­éltek egy ilyen telepítést, nem izgatta már őket, hogy ki vásárolt telket, és ki fogja irányítani a falu dolgát. Egy harmadik óráinak. melynek váratlan szemlélője voltam, a határozók tárgyalása volt a kitűzött célja. Az- elindulás „símán“ ment : néhány kérdés, mondatok a táblára, színes krétával aláhúzva a különböző ismert mondat­részek, aztán lassan „göröngyössé“ vált az út, és az „idegen“ jelenléte bizo­nyára feszültebbé tette, a helyzetet, mint az máskor lenni szokott. De most megindult a tanítás teremtő munkája. És a munka mind izzóbbá, mind ötle­tesebbé és mindinkább eredetibbé kezdett válni. A helyzetből nőtt ki a taní­tási mód minden szépsége, lassan világosság derengett, és a tanító megelége­detten tehette le a krétát. Összevetve a három óra lefolyását, nyilvánvalónak látszik, hogy az első órának új munkája az olvasmány tartalmi vázlatának összeállítása, illetve lejegyzése volt ; a második óra tárgyát ismert anyagnak és helyzeteknek újabb

Next

/
Thumbnails
Contents