Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 9. szám - Dr. Écsi Ö. István: A görögtanítás megkönnyítéséről
202 Dr. Écsi ö. István: A görögtanltás megkönnyítéséről. Egyik tantárgynál sem kell erőltetni tehát (beleértve még a tornát és éneket is), mindegyiknek a mélyén ott van a vallásos vonatkozás. A mi feladatunk csak annyi, hogy a reánkbízottakkal is megéreztessük, hogy az egész emberi élet és művelődés alapja a vallás. Nem valami különálló, felesleges, hozzáadott kultúrdísze életünknek hanem igazi lényege és alapmotívuma. Ezt kell megéreztesse minden nevelő az iskolában, akármi a tárgya. Ez az egyetlen módja az intézet vallásos nevelésének. Ha a tantárgyak egymással ellentétes világnézeti alapon állanak, s főként ha mindegyik egyetért a vallás cinikus megvetésében, akkor ott nem segít a hittanóra, áhítat és imádság, sőt nem segít a későbbi templomozás sem, mert a megmérgezett lelkű fiatal életektől éppen a legfogékonyabb korban vonták meg a vallás életmegtartó áldásait. Minden nevelő tisztában van azzal, hogy az iskolában tanultakat hamarosan elfelejtik. És ha a sok ráaggatott tudomány mellett üresen maradnak a szívek, mikor az emlékezet nagy rostáján egyremásra kihullanak a tanultak, koldusszegény marad a lélek. Ezért komoly kérdés, hogy leraktuk-e a reánkbízott lelkekben az egyetlen, igaz fundamentumot? Mi már tudjuk, milyen kegyetlen harc az élet! Kibocsáthatjuk-e fegyvertelenül neveltjeinket ebbe a harcba? Ha minden tudomány az övék lenne is, vallás nélkül reménytelen ez a halálos küzdelem. Ha nyolc esztendő alatt nem sugárzott belőlünk egy csöpp hit, egy szent imádság' sem, akkor elárultuk hivatásunkéit, és becsaptuk azokat, akiket szeretünk. Igen, ez a legfontosabb kérdés : szeretjük-e őket? A nevelés soksok problémájának ez a megoldása. Szeretet nélkül nincsen nevelés, még kevésbbé képzelhető el e nélkül vallásos nevelés. A szeretet a módszerek módszere, mely egyedül méltó ahhoz a.drága anyaghoz, a magyar ifjúsághoz, melyből jövendőt formálni Istentől kapott feladatunk. Nem hivatalnokok, Istentől megbízott nevelők; akik hivatástól égve és hivatásukban elégve, szebb magyar jövendőt készítenek ; ezek a vallásos nevelés névtelen hősei, áldott magvetői egy új magyar életnek. Nagyvárad. Dr. Csikesz Tibor. A görögtanítás megkönnyítéséről. Ez a pár sor nem kíván holmi komoly didaktikai cikk igényével fellépni, csupán egy-két nagyon is egyszerű, mindenünnen kiragadott gyakorlati példával óhajt rámutatni arra, miként lehet a tanuló számára a görögtanulás kezdeti nehézségein könnyíteni. Ma, amikor a görög ismét rendes tárggyá lett, a gimnáziumokban és egyes intézetekben eléggé szép számmal jelentkeznek tanulására diákjaink, tanár meg kevés van, néha nem is görögtanításra képesített, időszerűnek látszik az ezzel való foglalkozás. Eltekintve az általános tanárhiánytól, amit a háborús viszonyok még fokoznak, — s amelynek eredménye a megszaporodott tanári